A G-Power
eddigi munkái leginkább a sebességhajhász tulajdonosoknak kedvezett, hiszen a
cég eddig számtalan sebességrekordot döntögető átalakítást készített. Legújabb
munkájuk a hatalmas X5 SUV, amely legerősebb változatát hatalmas ménesnyi plusz
lóerővel és nyomatékát több mint száz Nm-rel toldották meg.

Az X5
Typhoon karosszériájának megtervezését a szakemberek nem bízták a véletlenre,
komolyan foglalkoztak az elemek illesztésével, kapkodásnak, oda nem illő
részletnek nyoma sincs a külsőn. Első lépésként az X5 külsejét 3D szkennerrel beszkennelték,
majd CAD technikával felrajzolták a végleges elemeket. Ez a módszer amellett,
hogy költséghatékony, rengeteg szabadságot ad a tervezőknek, akik igazán
kiélhetik legtitkosabb vágyaikat is a variálhatóság terén.

Ez meg is
látszik a végeredményen; az X5 Typhoon elég jól sikerült darab lett, még az
autó alján elhelyezett világító LED-ek sem hatnak gagyinak a kész művön. Az
első lökhárító hatalmas légbevezető nyílásai a megnövelt teljesítményű motor és
intercooler hűtése mellett a fékek hűtését is ellátja, a hátsó részen pedig a
hatalmas diffúzor mellett a felső légterelő elem is a tapadást biztosítja a
leszorítóerőnek köszönhetően. Az autó orrán helyet kapott a ma oly’ divatos
LED-es nappali fényforrás, az oldalán hatalmas légkivezető elemek, a
küszöbspoiler, amely az oldalanként 7 centivel szélesített kerékjárati íveket
köti össze; alájuk pedig 11x23 collos Silverstone Forged Edition kovácsolt
garnitúrák, és a hozzájuk passzoló 315/25 ZR23-as abroncsok kerültek, amelyek mind
a megalomániáról árulkodnak. Az összkép igazán eredeti, sallangmentes,
részleteiben mégis nagyon durva. A G-Power jól példázza, hogy kell optikai
tuningot készíteni.

A
motorháztető alatt is hasonló átalakításokon esett át az X5. A gyárilag
legerősebb példány a 2,2 tonnás SUV-ból az X5 48i xDrive, amely már a gyárkapun
kigördülve is tetemes, 355 lóerős teljesítményt és 475 Nm-es nyomatékot képes
leadni. Ezzel 6,5 másodperc alatt éri el az X5 a százas tempót álló helyzetből.
Ez a gyorsulási érték egy kisebb sportautónak is bőven jó, de egy ekkora
fenevadtól meglepően szép teljesítmény. A G-Power emberei ezen a téren ismét
partnerükhöz, az ASA Engineering-hez fordultak segítségül, akik egy SK kompresszor
segítségével 170 plusz lóerőt, és 125 további Nm-t tettek hozzá a már
meglévőkhöz. Ezzel a teljesítménynövekedéssel az X5 Typhoon 525 lóerőt és
kereken 600 Nm-t képes kipréselni magából, amivel a 0-100 gyorsulás eget rengetően
ugyan nem változott (6,2 másodperc), de a 0-200 javult valamelyest, 18,4
másodpercre csökkent! A csomag ára 14500 €, természetesen az X5 árán felül.

|