A Renntech idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A német tuningcég elnöke, Hartmut Feyhl ezen okból kifolyólag egy igen merész elképzelés kezdetét szeretné megvalósítani. A korábban az AMG által bejelentett hírrel ellentétben, miszerint a lóerőháborúnak a 2009-es év kezdetével egyszer s mind vége, a Renntech szeretné bebizonyítani, hogy ez korántsem elfogadott tény. Első ez irányú munkájuk pedig nem is lehetne más, mint a végét járó Mercedes McLaren SLR újraélesztése, ezúttal is egy dögös kivitelben.

Az alapállapotban is elég különleges autó menetteljesítménye is éppannyira elképesztő, mint a külseje. Az 5,5 literes V8-as motor kompresszoros feltöltéssel 777 lóerőt teljesít, amihez elengedhetetlen a futómű és a hajtáslánc átdolgozása. A Renntech ezt meg is tette az SLR 777 esetében, és ami azt illeti nem végeztek fél munkát. Az új önzáró differenciálművet is magában foglaló átalakítás után az autó 340 km/h-s végsebességre képes, gyorsulását a cég egyelőre nem adta meg. Kész autóról sem kaptunk még fényképeket, így a külsőt ért átalakításokat csupán egy rajzolt SLR 777 mutatja. Ám ha a végleges verzió is megkapja ezt a szettet, a Renntech-nek nem lesz nehéz értékesítenie a tervezett 20 darabos széria egyetlen tagját sem.

A Renntech nem titkolt célja ezzel és a soron következő átalakításokkal a nagy tunerek, az AMG és a Carlsson közé kerülni, vagy akár le is gyűrni őket. Meglátjuk, viszont, ha az AMG tartja magát a lóerő harc befejezéséhez, még bármi kisülhet az elképzelésből.
|