Hamann BMW X6 Tycoon Widebody


január 16. 2009. 18:45

Már kapható a szett
A korábban elkészült opció már megvásárolható a Hamann-nál, így bármelyik X6-ost felszerelhetjük vele
 
hirdetés

A német tunerek megint munkálkodtak, és a tavaly november elején, akkor még név nélkül bemutatott koncepciójuk már meg is vásárolható. Természetesen, ezalatt csak az optikai- és a teljesítménynövelő csomag értendő, az autót mindeninek magának kell szolgáltatnia. A Hamann Tycoon Widebody név alatt elérhető szett bármely BMW X6-osra telepíthető, a külső mellett az autó belső tere és annak erőforrása is átalakításban részesül a kúra során.

Képgaléria. Kattintson a képre!

Az autó külseje a legszembetűnőbb, az optikai csomag azonban majdnem teljes egészében megegyezik a tavalyi bemutatódarabbal. Apróbb különbségek természetesen vannak az utcára szánt változatok esetén, mégpedig annyi, hogy a korábban látott első lökhárítót több légbeömlő-nyílással látták el, és integráltak bele még egy sor LED-es világítást, ezen kívül az autó minden eleme megegyezik a korábbi verzióhoz képest. Szembetűnő változtatás a Tycoon esetében a korábban fekete-fehér fényezés visszafogottabb megjelenése. A többi alkatrész, a küszöbök és hátul a két szárny már mind ismerős, ezekhez az alkotók nem nyúltak hozzá. A teljesen felszerelt karosszéria 6 centivel szélesíti ki a gyári X6-ost, és 40 mm-rel ülteti közelebb a földhöz.

Képgaléria. Kattintson a képre!

A külsőhöz kapcsolódóan említjük meg a Design Edition Race Anonized felniket is, amelyek az itt közölt példányon is megmaradtak, méghozzá ugyanabban a 23 colos méretben, a rájuk húzott 315/25R23-as abroncsokkal együtt. Kerékből természetesen jó néhány opció közül választhat a tulaj, vannak kisebb és nagyobb méretben, de akár más formában is. A Tycoon futóművét sportrugókkal tették közelebb az abroncsokhoz, a fékeket nagyobbra cserélték. Az X6 belső tere sem változott a korábbi tanulmányhoz képest, a karbon, mint díszítő elem rengeteg helyen feltűnik az alumínium mellett.

Képgaléria. Kattintson a képre!

A motorháztető alatt lényeges változásokat eszközöltek a tunerek. Két gázolajos és egy benzines erőforráshoz kínál a Hamann teljesítményvelő csomagot. A 3 literes benzines motor 306 lóerejét és 400 Nm-es nyomatékát 360 lóerőre emelik, a nyomatékot 140 Nm-rel 540-re növelik. Az xDrive35d esetében a duplaturbós dízel alapból 286 lóerővel rendelkezik, nyomatéka 580 Nm. A Hamann ehhez a motorhoz 316 lóerőt és 660 Nm-es nyomatékot, a legkisebb dízelhez pedig, az xDrive30d-hez az eredeti 235 lóerő és 520 Nm helyett 261 lóerőt és 600 Nm-t ígér. A Hamann dolgozik még a legerősebb xDrive50i-n, a 407 lóerős és 600 Nm-es 4,4 literes ikerturbós V8-assal is a tervek szerint jól haladnak, a csomag hozzá is hamarosan elérhető lesz. 





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban