A Mercedes tuning-mestere, a Kicherer újra munkának látott,
és egy ugyan régebbi, de még mindig látványos, és presztízsben is nagyot nyújtó
kabriót alakított át. A Mercedes SL Evo II igazán elemében van, ami a motorteljesítményt
illeti, így a tuning-cégnek volt elég energiája az autó külsejére koncentrálni.
Az optikai szett merőben impozáns lett, a Mercedes SL Evo II újra tündököl.

A Kicherer-nek mindehhez elég volt lecserélnie az SL első és
hátsó lökhárítóit, amelyből az utóbbi diffúzorral ellátott kivitel lett. A
spoilerekhez passzoló küszöb megálmodása már könnyed munka volt, az összhatás
pedig látványos. A nagy sebességgel száguldó Mercedes úton tartásáról a futómű
már önmagában is elégséges tartást biztosít, a diffúzor pedig jótékonyan növeli
az autó stabilitását, amelyet egy hátsó légterelő szárnnyal még jobban ki
tudnak használni. A Kichere-féle megoldás abban különbözik a többi cég
szárnyaitól, hogy az utastérben elhelyezett kapcsoló segítségével bármikor
kiemelhető a kasztniból, amennyiben nagyobb leszorító erőre lenne szüksége a
Mercedes-nek. Az új csomagtértető a tuning többi karosszéria-elemhez hasonlóan
karbonból készült.

A Mercedes SL úton tartásáról és megjelenéséről egyaránt gondoskodik
a 20 collos kézzel gyártott Kicherer saját, RS-1 nevű felni garnitúrája,
amelyet a 25 mm-rel leültetett kasztni alá szereltek a szakemberek.
|