Hamann Bentley Continental GT


január 4. 2009. 16:39

Ezúttal a Bentley is csatlakozik a kínálathoz
Legfőképp mesterien átalakított BMW-kről híresültek el, az utóbbi időben azonban több luxusmárka modelljeit is sikerrel és nagy hozzáértéssel varázsolták szebbé a Hamann mesterei
 
hirdetés

 

A Hamann mesterien megfontolt átalakításokkal viszi sikerre minden egyes megalkotott modelljét. Nyugodt szívvel hívhatjuk a tuning mesterének is a céget, hiszen bármelyik modelljük igényesen és természetesen nagyon jól néz ki. A megfelelő teljesítményt is nagy odaadással és gondos hozzáértéssel készítik el a srácok. Az eddig BMW-kkel foglalkozó cég már kibővítette termékpalettáját elsőként a Ferrari-ra, majd a Lamborghini-re, Porsche-ra, és legutóbb a Mercedes McLaren-t, majd most a Bentley-t is kezelésbe vette. Ez utóbbi márkából ez lesz az első átalakítása, amely hamarosan a világ előtt is debütál majd, addig azonban kedvcsinálónak közzé tett néhány képet az autóról a Hamann.

Képgaléria a képre kattintva érhető el

A Bentley luxusmárka, olyan exkluzív modellekkel, mint a Continental GT, amelyet már korábban is sok tuner vett kezelésbe. Az ASI Tetsu egyik alkotásáról, a GTR-ről már mi is beszámoltunk korábban, most pedig a Hamann döntött úgy, hogy az amúgy is kellemes modellt még kellemesebbé varázsolja.

A Continental GT mellett a Hamann a Continental GT Speed-hez is kínál kiegészítő csomagokat, amelyek nemcsak az autó külsejét, de a teljesítményét, és az utasterét is szimpatikusabbá teszi. Az új optikai csomag, amelyet a képeken is láthatunk, nemcsak a külsőre, de a menetteljesítményekre, az aerodinamikára is jótékony hatással van. Az új első és hátsó spoiler mellett a Bentley kapott új küszöbspoilert, valamint egy igen ízléses hátsó szárnyat is. A futómű keményebb lett, a gyárinál, és közelebb is engedte a Bentley sárvédőit a Hamann 22 collos kerekeihez.

Képgaléria a képre kattintva érhető el

Az autó menetdinamikájáról a gyártó még semmit sem árult el, azonban kétségkívül egész szép teljesítménytöbbletet hozhatott ki a donorból. A Bentley Continental GT Volkswagen csoporttól származó V12-es motorja alapesetben kereken 600 lóerőt teljesít, amelyet egy százassal biztosan megtoldott a Hamann műhelye. Ha nem többel. Az autó belső terét is szebbé varázsolták, rengeteg helyen feltűnik a karbon díszítőelemként, és az aluminium, amely leginkább a pedálok és a váltógomb alapanyagaként szerepel az alkotásban.  

 





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban