9ff Porsche Cayenne Vantage GTR


január 1. 2009. 06:43

Újabb szörny született
Megszületett a világ egyik legerősebb Porsche Cayenne-je; ahogy már megszokhattuk, ez is a 9ff keze munkáját dícséri
 
hirdetés

A 9ff az utóbbi időben nagyon kitett magáért, sorra jelennek meg sebesség- és erőhajhász járgányaikkal. A Porsche nagy hozzáértői még a 2008-as évet szerették volna lezárni egy igazi utcai fenevaddal. Nekifogtak hát a legnagyobb Porsche-nak, és elkészítették belőle az egyik, ha nem a legerősebb változatot, ami az utakat legálisan rója.

 

Kattintson a képre, és nézze meg a képgalériát!

A 9ff ezen Cayenne változatát sikerült 725 lóerősre hizlalnia. Hogy hogyan érték el ezt a teljesítményt a Cayenne Vantage GTR esetében, arról semmilyen információ nem látott még napvilágot, de gyanítjuk, hogy nemcsak a turbók és a kipuffogók kerültek lecserélésre. Korábban, az Essen Motor Show-n már kiállították ezt a koncepciójukat a srácok, ám akkor a Cayenne Vantage még félkész állapotban mutatkozott be a közönségnek. Sem a motor, sem pedig a külső nem volt még kész a bemutatkozásra, így került elő most, az év végén a koncepció.

 

Kattintson a képre, és nézze meg a képgalériát!

A korábbi bemutatkozáshoz képest a műszaki megoldások is teljesek, és az autó külsejét is sikerült a végső formájára csiszolni. A matt fekete és fehér fényezés alatt rengeteg helyen karbon elemek erősítik és könnyítik a Cayenne amúgy hatalmas tömegét. A motorháztető, a hatalmas diffúzorral kiegészített hátsó lökhárító mind új elemként köszönnek vissza az autón, ahogyan a feketére fényezett kerékgarnitúra is. Nincs más dolgunk, mint várni, hiszen hamarosan az összes adat elérhető lesz számok formájában is a 9ff Porsche Cayenne Vantage GTR-ről.





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban