Sokan kedvelik, még többen imádják. Nem kétség, hogy az
autózás elitjébe tartozó Lamborghinit legalább annyian szeretnék a fenekük alatt
tudni, mint a Christian Audigier neve által fémjelzett divatház alkotásait. Ezúttal
a németek az amerikaiakkal szövetkeztek; elég jól sült el a dolog. A német Edo
Competition előszeretettel nyúl hozzá az olasz alkotásokhoz. Bármi, ami a kezük
alól kerül az utakra, pompázik a gyönyörben. A franciák igényesek a divatra,
nem mellesleg értenek is hozzá, velük született tehetség. Ezért a fent
felsoroltakból is jól látszik, az Audigier divatház és az Edo Competizion közös
munkája közel tökéletes.

Az alkotás alapját a Murcielago legdögösebb és legerősebb
példánya adta, az LP640. Az átalakítás során az autó motorjához nem nyúltak a
tunerek, ezt korábban már megtették. A 6,5 literes V12-es motor így már 710
lóerőt teljesít, végsebessége eléri a 360 km/h-t is. A Murcielago külseje is
ontja magából a szépséget, Christian Audigier-nek és csapatának így már csak
finomítania kellett a végeredmény érdekében. A külső fényezést egyedi, a
divatházra jellemző mintákkal tették vonzóbbá, ahogyan az utasteret is. A
különleges szövetségnek most is ára van, az Edo Competition Murcielago LP710
Audigier Edition 690.000 amerikai dollárba kerül.
|