Az első, és mindmáig egyetlen Mercedes tuning a Hamann-tól
Bemutatkozott a Hamann első Mercedes tuningja. Nem aprózták el a dolgot, és rögtön egy SLR-rel kezdtek a srácok
Minden létező ráaggatott elemet a versenysportból ismerős, egyre
inkább az utcai autókba átvándorló karbonból készítettek. Az első kötények, a
küszöb és a hátsó diffúzor is mind szénszálas anyagból van, amelyet aztán a
látvány kedvéért csak több réteg lakkal vontak be. Jó hír lehet viszont a
kevésbé extrovertált vásárlóknak, hogy a képeken is látható fényezetlen,
lakkozott kevlár és fehér párosítás helyett meg lehet vásárolni a Volcano-t
fehér és matt fehér kombinációban is, amely azért elég visszafogott külsőt
kölcsönöz az SLR-nek a fekete-fehér változathoz képest.
Az autó külsején kívül a műszaki adatai is jelentősen
módosultak a Hamann kezei alatt az SLR-nek. A Gyári modellhez képest a Volcano
5,4 literes V8-as blokkja 74 lóerővel és 50 Nm-rel lett erősebb. Az így kereken
700 lóerős Volcano 830 Nm-es maximális forgatónyomatékával 3,6 másodperc alatt
éri el a száz km/h-s sebességet, nem sokkal ezután pedig 348-cal képes
száguldani. Már ahol lehet, mert közútból nagyon kevés van, ahol ekkorát lehet
autózni!
A Volcano belseje nevéhez méltó lett: majd minden egyes
elemet, amely az utastérben található tűzpiros bőrrel és fekete alcantarával
borítottak be, amely elem kimaradt, azt pedig a külsőn már fellelhető karbonnal
dobtak fel. Itt említeném meg a cikk végére, hogy akinek szintén baja lenne az
autó belsejének színvilágával, a külső mellett a belső egyénileg
összeválogatható színekből épülhet fel. Csak a tulajdonos ízlése lehet akadály!
Alább megtekinthető egy videó a Hamann SLR Volcano-ról: