facebook
google
twitter
wiw
| Ahol még jelen vagyunk | Felhasználási feltételek | ||||
|
Tilos a TestCar Magazin bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerzo illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése. Az oldalról kivezeto linkeken elérheto tartalmakért a TestCar Magazin semmilyen felelosséget nem vállal. |
Fiat 500c 1.3 Mjet Lounge
június 9. 2011. 11:00
Olasz hangulat, fedél nélkül
Az ember öregedését egyrészt a gyerekei, másrészt azok a tárgyak juttatják eszébe a legjobban, melyek annak idején a hétköznapjait jelentették, most viszont mindenki csak azt mondja rájuk, hogy retro
Az ember öregedését egyrészt a gyerekei, másrészt azok a tárgyak juttatják eszébe a legjobban, melyek annak idején a hétköznapjait jelentették, most viszont mindenki csak azt mondja rájuk, hogy retro. Bizony, régen volt már a szovjet Turiszt kerékpárok és Skolnyikok kora, melyek elmaradhatatlan szerszámos táskával kerültek forgalomba, amit elég sűrűn nyitogatni is kellett. Ugyanez a helyzet az autókkal is, a régmúlt csinos kis Bogarát megpróbálták a modern korba is behelyezni, de egyáltalán nem jött össze, mára pedig már az újrarajzolt forma is öregesnek hat. Az elgondolás nem volt rossz és valóban emlékeztet is a nagy elődre, de mégis valahogy jellegtelen, kicsit olyan, mintha egy lombfűrészt hajlítottak volna meg, applikálva rá üvegfelületeket, meg lámpát. A PT Cruiser is hasonló sorsra jutott, de mellette szól, hogy kicsit kevesebbet látni belőle, mint a Beetleből. Igaz a PT-t jobb napokon talán még értékelhetőnek is lehet találni, de szintén nem egy sikertörténet. Itt van azonban a Fiat 500, mely amellett, hogy teljes egészében modern, mégis hűen adja vissza felmenője minden formai jellegzetességét, ezt pedig csak a Mini tudta eddig elmondani magáról.
Az atomkori Fiat 500 formaterve kétségtelen telitalálat, furcsa paradoxonként szolgáltat modern nosztalgiát azoknak, akik ismerik az ötvenes évek derekán gyártásba került modellt. Minden szépen a helyén van, mindenben felismerjük a kis öreget, ugyanakkor egy pillanatra sem érezzük azt, hogy bármely apró részletében is nem felelne meg az új évezred elvárásának.
A Fiat 500c pedig még jobban hozza a tőle elvárt életérzést, még akkor is, ha nem nevezhetjük kabriónak, hiszen csak a tető „szüntethető” meg, de az oszlopok megmaradnak. A vászontető oda-vissza kb. fél perc alatt teszi meg az utat, így viszonylag gyorsan mozgatható, ráadásul mozgatása sem igényli, hogy égjen a zsír, mert elektromosan történik. A külső forma szépen összhangban van a belső kiképzéssel, ahol szintén a hatvanas évek érzete köszön vissza, a modernkor zsúfolt műszerezettségével. A fehér műszerfal, az ugyanilyen színű váltógomb és bőrözött kormány szintén nagyon egyedi, szépen elüt a mostanában divatos szürke és fekete kombinációktól. Egyetlen probléma csupán az, hogy nagyon meg kell gondolnunk, mikor csapjuk szét a nyitott tetőn át belopózó és a világos anyagokon megtelepedő rovarokat, mert egy jóllakott szúnyog csúnya örökséget tud hagyni a mutatós felületen. Jól megoldottak a kilincsek és az oldalsó kerek légbeömlők krómozott felületei is. Kosárlabdásoknak problémát okozhat a kicsit zsúfolt műszerfal, ahol túl közel helyezkednek el egymáshoz a különböző funkciók gombjai, bár tény, hogy ez is a retro hatás miatt történt így. A fordulatszámmérő és a sebességmérő óráján kicsit zavaró lehet, hogy a mutatókból csak egy egészen rövidke darab látszik ki, de idővel megszokható ez is.
A Panda alvázára helyezett, 2,3 méteres tengelytáv elegendő teret ad az elöl ülőknek, de hátra csak akkor depózzunk felnőtteket, ha nem megyünk túl messzire. Az ülések magassága viszont meglepően jó, nyoma sincs a gokart érzetnek, az átlagos kisautóktól még jobban be is látjuk a forgalmat. Az ülések is jól megoldottak, kemény párnázottságuk nem okoz kényelmetlenséget hosszabb távon sem, oldaltartásuk is megfelelő, főleg a combnál.
A nagyobb igénybevételnek kitett, azaz jobban kopó részek bőrrel vannak bevonva, ennek köszönhetően nem fogjuk idő előtt megpillantani a szövet alá tuszkolt szivacsot. A csomagtartó 185 literes mérete felett nagyvonalúan lépjünk túl, az autó amúgy sem arra van kitalálva, hogy komplett tiszai kenutúrás csapatok után vigye a málhát. Egy kisebb bevásárlásra, vagy maroklőfegyverek és kábítószer szállítására tökéletesen alkalmas, de még egy kétszemélyes, igényeit józan keretek között tartani képes párocska kiruccanását is ki tudja szolgálni. A beltér egyetlen komolyabb hibája a durván vastag oszlopokban rejlik, kellő figyelemmel kell tehát kis ívben jobbra kanyarodni, illetve tolatni, ha nem akarjuk, hogy a szép fényezést az autó alá eső kerékpáros karcolja össze. Meglepő lehet, hogy tesztautónkban dízel motor muzsikált, de ismerve az európai autópiac preferenciáit, ez mégsem akkora meglepetés. Főleg úgy nem, hogy bár a kerregő erőforrás nem feltétlen illik az 500c hangulatához, mégis karakterisztikájának köszönhetően jóféle dinamizmussal és csekély étvággyal mozgatja a nyitható tetejű modellt.
A 200 Nm-nek köszönhetően nincs gond a nyomatékkal, bár alsóbb fordulatszám tartományokban kicsit bizonytalannak tűnik az autó, de ez gyorsan elmúlik és onnantól kellő vehemenciával cibálja előre a kasztnit. A százas sprint valamivel 11 másodperc alatt tudható le, ami nem rejt sportautós tulajdonságokat, de a városi cirkáláshoz bőven elég, ugyanakkor a jól kiosztott fokozatoknak köszönhetően autópályán sem kell túlordítanunk a gázolajos erőforrást. Mindehhez átlagosan 5,5 liter gázolaj szükséges száz kilométerenként, legalábbis a teszt alatt ennyit kért a formás kis olasz, ami az átlagos használatban azt jelenti, hogy ettől kevesebbel is el tudunk mocorogni, mert mi nem nagyon szoktuk visszafogni magunkat, amihez a kis autó futóműve is megfelelő partner volt. Kanyarban kellően feszes, jól tűri a határhelyzeteket, de nem kell azt sem meggondolnunk, hogy mikor hajtunk rá egy-egy csatornaszemre. Ez a modell már a Start&Stop rendszerrel is fel van szerelve, ami szintén jó hatással van a fogyasztásra, valamint a károsanyag kibocsátásra, mely ma már szinte vallása lett az autógyáraknak.
Amiről eddig nem nagyon esett szó, az a nyitható tető hangulata. A mondás szerint a falusi motorozás öröme, amikor arcodba kapaszél, ez teljesen igaz az 500c-re is. A lenyitott tető alatt vidáman mozog a szél, de országúti tempónál ez nem veszélyes, simán lehet beszélgetni és zenét hallgatni is. A tető hiánya ellenére a kasztni kellően merev, amit persze a brutális méretű oszlopok ismeretében nem csodálunk. Bár jómagam nem nagyon szoktam hinni a reklámokból arcunkba nyomott fílingnek, mely szerint egy ilyen autóban széria felszereltség a hátsó ülés támláján ücsörgő és önfeledten vigyorgó leány páros, de ennek az autónak az esetében kénytelen vagyok ilyesmi érzésről beszélni. A nyitott tetővel ugyanis az ember folyamatosan a szabadba kívánkozik, hegyi szerpentinekre, ahol az összeborult lombozat apró résein szökik be a napfény és a friss levegő lágyan simogatja a tarkónkat, miközben a völgyben még pára lepi a zöld mezőt. Ez való az 500c-nek, vagy a belvárosi jampizás, de részemről inkább az előbbire szavazok, mivel kiöregedtem a napszemcsis krúzolásból.
A nyitott tetejű autózást már 4.400.500 forinttól élvezhetjük, igaz ezzel a leglomhább, 1.2 literes benzines motort kapjuk, ami leginkább emlékeztet az ötven évvel ezelőtti ötszázas teljesítményére. Az 1.3 Mjet kivitelt 5.000.500 forinttól tudhatjuk a garázsunkban, tehát azt nem lehet mondani, hogy a hülyének is megéri, akinek azonban van rá pénze és tetszik neki az autó, habozás nélkül vegye meg, nem fog benne csalódni.
|
hozzászólások (0)
Kiemelt cikkünk
Elindul világhódító útjára a Peugeot 2008!
február 7. 2013.
Az idén tavasszal forgalomba kerülő új modell szervesen illeszkedik a 208 népszerűségével megindított termékoffenzívába
0 hozzászólás
