Mazda 6 Sportkombi CD 180 GTA - Teszt


Rátfai Gábor
május 9. 2011. 22:00

Jófajta origami
Gyerekkoromban el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha is kedvelni fogom a kombikat, igaz akkoriban a Trabant, Wartburg, Lada korszakban ez talán nem is volt akkora csoda
 
hirdetés
 AJÁNLAT
 Kapcsolódó hírek
  

 További tesztek
  

  Kapcsolódó galéria
    Mazda 6 Sportkombi CD 180 GTA

Gyerekkoromban el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha is kedvelni fogom a kombikat, igaz akkoriban a Trabant, Wartburg, Lada korszakban ez talán nem is volt akkora csoda. Sőt, minden olyan autót lenéztem, melynek lökhárítójában nem tükröződött 8 nyarat látott arcom gyermeki ártatlansága.
Stipistopizásra tehát csak azon járművek esetében kerülhetett sor, melyek a kor követelményeinek megfelelően szigorúan szedán kivitelben és nem műanyag lökhárítóval kerültek forgalomba. Aztán az idő vas foga az én fejem felett is elrepült, aminek egyik leglátványosabb nyoma a ritkuló hajkorona, és idővel kialakult bennem a kombimánia, sőt, a műanyag lökössel sincs semmi bajom, főleg azóta, mióta török vendégmunkásokat szállító kisbusszal kerültem a vártnál dinamikusabb és szorosabb közelségbe.

Szemből nem sokat változott a felújított Mazda 6, a nagyobb emblémán és a kissé szebbre rajzolt hűtőrácson kívül a krómkeretes ködlámpa az újdonság

A „kombi kell” érzés igazán 2007 karácsonyakor tetőzött, amikor az ötajtós, egyliteres Swifttel és alig egy éves kisfiunkkal indultunk Anyósomékhoz, bepakolva sporttáskákat, ajándékokat, üres ételhordókat, utazóágyat, matracot, babakocsit, műanyag motort. A hazai használtautó piac sajátosságainak köszönhetően végül mégsem kombi csere lett, hanem ismét Swift, de immáron szedán, ám az is lényegesen több cuccot képes elnyelni, mint az egyébként kiválóan szolgáló ötajtós, egyliteres. Száz szónak is egy a vége, a kombi jó, a kombi praktikus, alkalmasint még szép is, főleg, ha az Mazda 6. A tavalyi facelift nem sok újdonságot hozott a Hatos életében, keményen figyelni kell, hogy észrevegyük azokat az apró változtatásokat, melyek megkülönböztetik az előzőtől. Szemből csak a nagyobb embléma, a kissé karakteresebbre álmodott hűtőrács és a krómkeretben megpihenő ködlámpa az, ami újdonságot jelent, de harmóniában így is sokat javult az orr rész.  Hátul mindössze a fehérré változott lámpaburákat nem láthattuk eddig, az mindenesetre biztos, hogy egészében megnézve a sportkombit, olyan autót láthatunk, mely kellően kívánatosra sikeredett és minden japánrajongó szívét megdobogtathatja.  

A 180 lóerős dízel rendkívül agilissá teszi a nevéhez hű puttonyost, míg étvágya teljesen elhanyagolható; városban is alig eszik többet 6,5 liter gázolajnál

Az utastérbe behuppanva is ismerős terepen járunk, mivel itt sincsenek jelentős újdonságok, de az is ki fogja ismerni magát, aki egy 2004-es modellből ül át, hála a következetes belső dizájnnak. Ami igazán fontos lehet, hogy 2725 mm-es tengelytávjával tovább nyújtózkodik, mint a kategóriában megtalálható versenytársak jelentős része, ami nemcsak elöl, de hátul is érezhető. A sofőrnek és utasának igazán fejedelmi az elhelyezése, leszámítva az anyósülés alacsony pozícióját, illetve azt, hogy a vezető ülése nem tartja kellően a combokat, ami hosszabb utazások alkalmával zavaró lehet. Az állítható deréktámasz sokat segít a dolgokon, ám a kényelemhez szokott autósok számára még ez is kevés lehet, de akik korábban alsóbb kategóriákban rótták az utakat (például Peugeot 207-ben) azok számára ez is megváltás lesz.

A minőségérzetre nem lehet panaszunk, szépen összerakott, zörejektől mentes utastérben élhetjük hétköznapjainkat, talán csak a sokak számára szájhúzogatásra okot adó ülésfűtés gombja ellen emelhetünk kifogást, ami engem személy szerint nem zavart, mert csak pár percig szoktam alkalmazni ezt a fajta luxust, mivel nem szeretem a „magam alá csináltam” érzést, amit a fűtés okoz. A hátsó sorban utazók is szépen elférnek, amennyiben ketten vannak, középütt ugyanis a kissé kemény kiképezés miatt nem túl kellemes a hosszú távú közlekedés. 

A Mazda 6 kombi változata is a szebb példányok közé tartozik; az 519 literes csomagtér a karakuri-rendszernek köszönhetően egy szempillantás alatt alakítható 1751 literesre

Az igazi szenzációt a karakuri-rendszer adja, mellyel egyetlen mozdulattal bővíthetjük a csomagteret, nincs szükség bemászkálásra, vagy bármi egyéb trükkre, csak meghúzzuk a kart és máris minden kilaposodik, mi pedig pakolhatjuk befelé a talicskát, felfújt gumimatracot, masszázságyat, miegymást. Az alaphelyzetben átlagosnak nevezhető 519 liter így már 1751-re rúg, ami még a Mondeot is hajazza, nem is beszélve a többi japán konkurensről. Akinek van egy kis szabadideje, az nézzen utána az eredeti karakuri-dolognak, mert igazán lenyűgöző, amit a japánok összehoztak ezen a téren. A Mazda6 GTA felszereltsége igazán impozáns, de még ezt is meg lehet fejelni a 700ezer forintos top csomag megvásárlásával, ami teljes bőrözést, navigációs rendszert, illetve memóriás vezetőülést tartalmaz. De ezek nélkül is van benne egy halom légzsák, kulcs nélküli nyitó-és indító rendszer, egy kisebb zsák hárombetűs segédlet, valamint egy nagyszerű, nyolc hangszórós BOSE audiorendszer, ami gyorsan megszerethető. 

A belső tér nemcsak a szemnek kedvez, a Mazda 6 utasterének minőségérzete még tapintásra is kellemes. A vezetési élmény igazi Zoom-Zoom, a váltón kívül a pedálok is kemények, erős végtagokat kívánnak

A 2183 köbcentis dízel motor főleg az autópályás utazásoknak nagy barátja, köszönhetően a hat sebességes, hosszú áttételekkel bíró, japánosan príma váltónak. A 180 lóerő mellé társuló 400 Nm magáért beszél, amennyiben elhagyjuk az 1600-as fordulatszámot, impozáns vonóerővel viszi előre autónkat. Nem hiba, de mindenképpen említésre méltó, hogy az ugyanekkora hengerűrtartalomból 163 lóerőt és 360 Nm-t szolgáltató variáns is majdnem ugyanilyen jól megy, sőt, aki többet autózik városban, annak inkább ez ajánlott. A dízel üzemnek köszönhetően az üzemi hőmérséklet eléréséig nem túl halk az erőforrás, de ezt odabent a jó szigetelésnek köszönhetően nem fogjuk zavarónak találni, csakúgy, mint ahogyan a gyorsabb sebességekkel történő utazást is. Fogyasztását tekintve a gyári adatokhoz képest a teszt során legalább 0,5-0,7 literes eltéréseket tapasztaltunk, ami azt jelenti, hogy országúton még így is sikerült 5,3 literhez szorítani, ami egy ekkora motortól és a bő 1,5 tonnás tömegtől egyáltalán nem rossz teljesítmény. Menetkomfortunkhoz hozzátartozik a futómű jófajta viselkedése, mely elöl kettős keresztlengőkaros, hátul pedig független többlengőkaros, ezeknek köszönhetően megszűnt a korábbi verziók erőszakos kátyuba huppanása, valamint a pukliknál tapasztalható kemény felütés. A kanyarokba is bátran mehetünk be, a Hatos szépen belefeszül minden ívbe és a kasztni sem dülöngél jobbra-balra. A kormányzás számomra nagyon bejött, mert nem agyonszervózott, és nem 40 kilós plázacicákra lett optimalizálva, ezért valóban érezzük az autót, a 2,76 fordulatos kitéríthetőség is viszonylag direkt, így az autó valóban megfelelő társunk lehet.

A Mazda 6 CD 180 GTA Sportkombi 9.559.900 forintrét vihető haza, melyre jelenleg 700ezer forintos kedvezményt kapunk, így pedig 8.859.900 magyar forintért helyezhetjük el garázsunkban, ami a saját kategóriájában vitathatatlanul jó vételnek számít. Csak az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni azt, ami a Mazda árlistáján is látható, hogy ebből az összegből 1,02 millió forint a regadó, amiből szépen látszik, persze ezzel semmit nem szeretnénk sugallni. A 129 lóerős alapváltozatot már 7,3 millió alatt is megkaphatjuk, melyre egyéni kedvezményeket tudunk a kereskedésekben kiharcolni. Vetélytársait tekintve tehát árban a 180 lóerős járgány is jól van pozícionálva, ugyanennyi lóerővel tulajdonképpen nincs is ellenfele. Aki a japánra esküszik, annak ez az autó a jó választás.  

Műszaki adatok - Mazda 6 Sportkombi CD 180 GTA

Erőforrás
Lökettérfogat (cm³) 2183
Hengerek / szelepek száma S4/16
Maximális teljesítmény (LE/ford.) 180/3500
Maximális nyomaték (Nm/ford.)                       400/1800-3500
Menetteljesítmények
Gyorsulás (0-100 km/h, mp.) 8,7
Végsebesség (km/h)                                     216
Fogyasztás
Város (l/100 km) 6,9
Városon kívül (l/100 km) 4,5
Vegyes (l/100 km) 5,4
Méretek
Hossz./szél./mag. (mm)           4785/1795/1490
Tengelytáv (mm) 2725
Raktér (mm/liter) 519/1751
Üzemanyagtank (liter) 64
Ár - Mazda 6 Sportkombi
Alapár CD 129 CE - (forint)     7 279 900.-
Tesztelt autó ára (forint) 8 859 900.-
Részletes felszereltség- és árlista ide kattintva érhető el.

A TestCar véleménye

Kombinak kiváló, jól pakolható, egyszerűen bővíthető csomagtere mind családi, mind pedig céges használatra ideálissá teszi. A 180 lóerős dízelmotor takarékos, de mégis erős mivolta, valamint a nagyszerű váltó és a jó futómű felettébb szimpatikus. Aki a japánokban hisz és sok a cucca, az az engedményes ár tükrében, ebben az autóban megtalálhatja a számítását.

 

Értékelés: 10/8,8 pont





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Elindul világhódító útjára a Peugeot 2008!

február 7. 2013.
Az idén tavasszal forgalomba kerülő új modell szervesen illeszkedik a 208 népszerűségével megindított termékoffenzívába

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban