|
Tavaly óta már a nagysikerű Doblóból is új változatokat
találunk a Fiat palettáján. Ráadásul nem is maradt eredménytelenül a változás,
mivel a 24 országból érkezett zsűri a lehetséges 168-ból 128 ponttal az új Fiat
Doblo Cargónak ítélte még szeptemberben a 2011-es Nemzetközi Év
Haszongépjárműve-díjat. A megújulás nem merült ki apró finomításokban, így a
megváltozott külső jelentős változtatások otthona is egyben. Mivel a külső
alapján már messziről felismerhető az új modell, talán érdemes innen kezdeni a
módosulások megismertetését.
A friss Doblo talán első pillantásra is legszembetűnőbb
momentuma, hogy a fekete fényezésű A-oszlopok, a kidomborított kerékjárati
ívek, az oldalablakok kontúrját szimbolizáló törések az oldallemezekben,
valamint a rendszámot, a hátsó ajtókilincset és a Fiat emblémát egy blokkba
foglaló, hátsó ajtókba süllyesztett műanyag betét igazán divatos megjelenést
kölcsönöznek a kis áruszállítónak.
 |
| Itt rejtőzik a 3,4 köbméter raktér. Kár, hogy csak a jobb oldalon van tolóajtó |
|
Ezen felül további figyelmet érdemel az orr-rész, amely azon túl, hogy markáns hasonlóságokat mutat a márka többi típusának arculatával, mégis megőrizte a Doblo eredeti „személyiségét”. Az esztétika kedvéért megnövelt méretű és kerek foncsoroknak otthont adó lámpatestek ontják a fényt előre, lökhárítóként pedig a sarkokba helyezett, vaskos elemek szolgálnak. Utóbbiak kialakításánál érezhető a megjelenés és a funkcionalitás között született kompromisszumkötés a formatervezés során, melynek eredményeként – ipartelepeken is megforduló, mindennapos, városi szolgálatot teljesítő autóhoz kissé szerencsétlen módon – a közvetlen homlokrész védtelenül maradt. Ugyanakkor érdekes – és a Doblo teherautós mivoltját kétségtelenül erősítő – változás, hogy az ajtók kilincsei függőleges pozícióba kerültek. Szép megoldás, hogy a Cargo típusok nagy méretű és kétféle domborítású tükörrel szerelt visszapillantói indexlámpát is kaptak, hogy a vezető még nagyobb biztonsággal tájékoztathassa manőverezési szándékáról a külvilágot.
 |
| Az autó orra nagyot változott, szebb lett, vigyorgósabb, és jobban illik a jelenlegi Fiat márkaarculatába |
|
A vezető környezete is jelentős változáson ment keresztül,
így komfortosabb ülésben, multifunkciós kormányt tekergetve és ízlésesebb, még
ergonómikusabb fülkében végezheti munkáját a Doblo sofőrje. A tesztelt autó SX
Dynamic jelölése a legmagasabb felszereltségi szintet takarja Cargo típusok
esetén, ami további kényelmi extraként CD-s rádiót és manuális légkondicionálót
kínál a kellemesebb munkakörnyezethez. Belül egyébként akad még pohártartó,
ruhakampó kabátok számára, valamint egy teljes fülkeszélességű tároló a
tetőkárpit alá szerelve. Noha a kesztyűtartó tágasnak nem igazán mondható, az
apróságok elhelyezéséről azért nem feledkeztek el, és a műszerfal kormányon és
középkonzolon kívül eső részén kellően mély, nyitott rekeszek várják a kisebb
tárgyakat. A jegyzetelés fontosságát szem előtt tartva pedig a középkonzol
tetején még egy kis mélyedést is kialakítottak, hogy tollunkat kézközelben
tarthassuk, mikor éppen nem megyünk a kocsival.
Ám mivel a Doblo Cargo elsődleges feladata az áruszállítás,
nem mehetünk el a raktér mérete és annak pakolhatósága mellett sem. Érdemes
talán a kisebb áruk gyors és egyszerű elhelyezését megkönnyítő oldalajtónál
kezdeni. Ezen beleül is ott, hogy csak a magasabb felszereltségi szinteken
szériatartozék, egyéb esetben 50 ezer Ft + ÁFA felár ellenében lehet
hozzájutni. Kilincse szintén függőleges helyzetben áll, melynek segítségével
egy 700 mm-es szélességű nyíláson keresztül pakolhatjuk a rakteret. Az
oldalajtó egyébként semmi bonyolultságot nem rejt, egyszerűen beakad
végállapotban és rögzül. Szélesebb tárgyak elhelyezésekor az akár 180°-ban is
nyitható, hátsó ajtóké a főszerep, melyek 1231 mm-es résszélességet
biztosítanak.
 |
| A raktér 2 darab szabványos méretű EU raklapot képes a gyomrában szállítani, összesen 750 kilogrammal terhelve |
Nagyobbra nincs is szükség, mivel a Doblo rakterének mérete 1820 x 1230 x 1550 mm, amely értékek közül az 1230 mm a kerékdobok közötti maximális szélességet takarja. Tehát az ajtó semmiben sem akadályozza a raktér feltöltését, amibe méretei alapján gond nélkül elhelyezhetünk akár 2 darabot is a szabványos 1200 x 800 mm-es EU raklapokból. A szállított áru rögzítéséről hat rakományrögzítő gyűrű gondoskodik, míg a padlózat épségét (az alapfelszereltségtől magasabb szinteken szériaként) raktérszőnyeg óvja. A Doblo Cargo terhelhetősége 750 kg, amibe már az utasok testtömege is beletartozik. Ám, ha a vásárlói igény úgy hozza, ez a paraméter 850 kg-ra is kitolható, de ez már egy 35 ezer Forint + ÁFA többletköltséget jelentő opció.
 |
| A belső tér elég tágas, formára elég jó lett, és az anyagminőség terén sem kell szégyenkeznie a kis olasz munkásnak |
|
A tesztautó mozgatását a Fiat-csoport jól ismert, 1,6
literes hengerűrtartalmú, 105 lóerős maximális teljesítményre képes,
Diesel-motorja kapta feladatul, amely 1500-as percenkénti fordulatszámnál
jelentkező 290 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékának hála, vidáman gurította az
üresen 1310 kg-ot nyomó kisteherautót. Alacsony fordulatszámon (1000 1/perc
környékén) természetesen erőlködött, így a tapasztalat azt mondatja velem, hogy
főleg teher alatt nem is tanácsos 1400 alá vinni a fordulatot, mert amíg a
turbó nem dolgozik kellőképpen, addig úgyis csak a motorikus alkatrészek
szenvedését érezni. Egyébként az olykor felsejlő „gyengélkedés” annak is
betudható, hogy a 6-fokozatú kézi váltó ugyanazt az áttételi kiosztást kapja a
Cargóban, mint a személyautóként nyilvántartott Panorámában, vagyis terhelten
emiatt is érdemes odafigyelni a fordulatszámra. Viszont míg a váltó környékén
nincs változás a Panorámához képest, addig a motorelektronika enyhén módosult
és a Cargóból kikerült a Start-Stop-rendszer. Ezzel együtt 6 liter / 100 km
fölé csak alig megy a vegyes fogyasztás, tehát ebből a szempontból sem érheti
kritikai a Doblót. Hátra dobfékek kerültek, melyeket terhelési határhoz közel
pakolt autóval hajlamos kicsit alulméretezettnek vélni az ember, de megállni
azért meg lehet velük.
Összességében egy jól pakolható, kényelmes, fürge és
mindennek tetejében még divatos formavilágú is az új Doblo Cargo. Ára és
felszereltsége jó összhangban van a konkurensekkel, ezért ha mostanában még
szokatlan is az utcákon, valószínűnek tartom, hogy számuk hamarosan
gyarapodásnak indul. Valószínűleg a megújulás következtében biztonság terén is
sokat javított rajta a Fiat – amire egyébként szüksége is van, mivel a régi
modell csupán 3-csillagot ért el az EuroNCAP minősítésében. A biztonságról még
annyit, hogy új példány megrendelésénél mindenképpen ügyelni kell az
utasvédelemre, mert mind az utasoldali légzsák, mind pedig az oldallégzsákok
kimaradnak, ha nem fókuszálunk rájuk kellő mértékkel. Sajnos egyikük sem
szériatartozék – még a legnagyobb felszereltségi szint (SX Dynamic) mellett
sem!
|
|
Műszaki adatok - Fiat Doblo Cargo SX Dynamic 1.6 MultiJet
|
| Erőforrás |
| Lökettérfogat (cm³) |
1598 |
| Hengerek / szelepek száma |
S4/16 |
| Maximális teljesítmény (LE/ford.) |
105/4000 |
| Maximális nyomaték (Nm/ford.) |
290/1500 |
|
| Menetteljesítmények |
| Gyorsulás (0-100 km/h, mp.) |
13,4 |
| Végsebesség (km/h) |
164 |
|
| Fogyasztás |
| Város (l/100 km) |
6,1 |
| Városon kívül (l/100 km) |
4,7 |
| Vegyes (l/100 km) |
5,2 |
|
| Méretek |
| Hossz./szél./mag. (mm) |
4390/1832/1845 |
| Tengelytáv (mm) |
2755 |
| Raktér (köbméter) |
3,4 |
| Üzemanyagtank (liter) |
60 |
|
| Ár - Fiat Doblo |
| Alapár - (forint) |
3 424 000.- +ÁFA |
|
| Részletes felszereltség- és árlista ide kattintva érhető el. |
|
A TestCar véleménye
Jól pakolható, kényelmes, fürge és mindennek
tetejében még divatos formavilágú is az új Doblo Cargo. Ára és felszereltsége
jó összhangban van a konkurensekkel, ezért ha mostanában még szokatlan is az
utcákon, valószínűnek tartom, hogy számuk hamarosan gyarapodásnak indul.
Értékelés: 10/7,5 pont
|
|
|