|
A kötelező megújulás fázisához érkezett hazánk második
generációs, 2005-ös bemutatású, gombóc formájú Suzuki Swiftje. Ez alakalmomból
vettük górcső alá a teljesen megújult típust, amelyből különleges változathoz
volt szerencsénk. Ez pedig jó alkalmat adott egy kis külföldi kitekintésre.
Felszereltségét tekintve a tesztautó ugyanis GS-szintű
(legjobban felszerelt) modellnek felel meg, azonban a magyar piacon háromajtós
kivitellel az alap, GC szinttől legfeljebb csak a középső, GLX-ig juthatunk a
ranglistán.
Viszont Németországban, ahol a Swift nem alacsony
költségvetésű, családi autóként került a köztudatba, hanem a kisautók
mezőnyének egyik ígéretes versenyzőjeként, ott elképzelhetetlen olyan
kínálattal bármit is kezdeni, melyből hiányzik a „minden földi jóval
kecsegtető” felszereltségi szint.
Hogy ennek megléte egyértelmű legyen, a német importőr nem bízta a luxusfokozatok megkülönböztetését összekeverhető betűkombinációkra, így Basic, Club és Comfort elnevezéseket adott a háromnyílású kocsiszekrénybe zárt kényelmi lépcsőknek. Ugyanakkor az 5-ajtósok csak Club (összkerék-meghajtás esetén Club 4x4) és Comfort szintekkel választhatók a BMW hazájában. Vagyis míg nálunk a 3-ajtós csúcsváltozata számít ismeretlennek a kínálatban, addig kint az 5-ajtós, alapfelszereltségű modell elérhetetlen. De sírásra talán mégsincs okunk, hiszen ez a döntés - amely nyilvánvalóan a piackutatások és az eddigi eladások tapasztalatainak eredményéből született - számunkra mindenképpen kedvezőbb, mert az alapfelszereltségű 5-ajtóssal egy családbarát megoldást kapunk.
 |
| Nem sok dolog változott az autó külsején, keresni kell az elődhöz képest a különbségeket |
|
Noha nem lesz kompromisszummentes az autó, de egy fokkal biztosan elérhetőbb, ami egy hazai család költségvetésében már vízválasztó lehet az új autó beszerzésekor. Számokban ez úgy néz ki, hogy GC-szinten (alapfelszereltséggel) a háromajtós modell ára 3 157 000 Ft, az ötajtósé 3 305 000 Ft, míg az egy fokkal magasabbra pozícionált, 5-ajtós GLX-et választva már 3 699 000 Ft a vételár. Látható hát, hogy sokak kedvét szegnék azzal, ha a németországi példát követve nem lenne 5-ajtós, GC-modell, és így 148 000 Ft-tal szemben 542 000 Ft-ra rúgna a hátsó ajtókért számított felár.
A tesztautó ára Németországban egyébként 14.390 €, ami körülbelül 4,2 millió forintnak felel meg. Ennyi egy Swiftért, ami ráadásul a hátsó utasok beszállását megkönnyítő ajtókat is mellőzi, kicsit soknak tűnik. Főleg, ha még élénken emlékszünk a korábbi modellek hajdani, 2 millió forintos árral csábító reklámáraira, melyek jelentős szerepet játszottak a Suzuki magyarországi térhódításában. Ehhez képest a 4,2 millió fényévnyinek tűnik, kiváltképp, ha figyelembe vesszük, a jócskán megerősödött, kóreai márkákkal színesedett kínálatbővülést.
 |
Az avatott szem sem mindig szúrja ki elsőre, pedig a hátsó lámpabura a fehér betéttel árulkodik arról, hogy ez a megújult Swift
|
|
Ezek tükrében már igen nagy kíváncsisággal tekintettünk az
új Swift felé, melyről az is sejthető volt, hogy a modellfrissítés során ezért
az árért nemcsak pár műanyagelem sarkán csiszoltak az optikai változtatás
kedvéért, hanem most valami újra lehet számítani. Ez pedig hellyel-közzel igaz
is. Azért nem teljesen, mert a sikeres forma alapjait olyannyira nem
bolygatták, hogy avatatlan szem első pillantásra, észre sem veszi a különbséget
a régi modell és a 9 cm-rel hosszabb, valamint 5 cm-rel megnyújtott
tengelytávolságú, új változat között. Persze közelebbről már egyértelműen
kitűnnek különbségek, melyek közül legkönnyebben a fénykibocsátó szervek és a
hátsó, oldalablakok formái fedik fel az új verziót. Míg az első fényszóró hátra
felé nyújtása révén csak formai változáson ment keresztül, addig a hátsó
lámpában a bura színezése is módosult, aminek következtében az autó hátsó
sarkaira fehér sávok kerültek. Ezen kívül közelebbről még az szembetűnő, hogy a
lemezek erős, tagoló élekkel gazdagodtak, amelyek jellemzően a tetőn, a
motorházon és a csomagtérajtón figyelhetők meg. Közös vonásuk, hogy széleiken
egy V-formájú törésvonal emelkedik ki a lemez síkjából.
Az apró, külső változtatások valószínűleg azt a célt hivatottak szolgálni, hogy az érdeklődés középpontját inkább belülre tereljék, ami teljes mértékig védhető álláspont is volna, hiszen az igazi újítások belülre kerültek. Itt ugyanis már radikális változtatások mentek végbe, melynek eredményeként teljesen megújult a műszerfal, a középkonzol, a kormány és gyakorlatilag az utasokat körülvevő környezet.
 |
| Az új Swift méretei is megváltoztak az előzőhöz képest, nagyobb lett, belülről pedig tágasabb. A csomagtartó azonban még mindig elég kicsi, pakolhatósága pedig nehezebb, mint eddig volt |
Jópofa figyelmesség, hogy a cockpit felső, középső részén – ahol a felsőkategóriás autók navigációs rendszerének képernyője lakik – egy műszerfalba simuló ajtó alatt, lapos holmiaink számára találunk rejtekhelyet. Viszont kár, hogy a tárolóba pakolt apróságok (a tároló párnázottsága híján) kedvezőtlenül befolyásolják a zajkomfortot, miként a műszerfal kemény műanyagához csapódnak minden egyes döccenőnél. Azonban apróságoknak fenntartott helyből nem csak ez van, hanem találni belőle a műszerfalon végig futó, ezüst színű, műanyag díszléc alatt, valamint a váltókar előtt is. Utóbbi helyen rögtön kettőt, melyek az éjszakai keresgélések megkönnyítésére piros színű megvilágítást kaptak. Természetesen nem feledkeztek el az ajtókon található térképtartó zsebekről sem, amik kellően mélyek, így jól használhatók.
 |
| A belső tér sokkal izgalmasabb lett, a nálunk járt GS felszereltségi szintben pedig nem csak a szemnek okoz örömet |
|
Viszont elől ülve nem a tárolók a legfontosabbak, hanem a
vezető körüli környezet. Ez pedig nem csak kisautókhoz mérve mondható kiválónak,
hanem egyébként is igen kellemes. A bőrborítású kormány kellemes tapintású, az
ezüst gombbal díszített váltókar és a kezelő szervek pedig kényelmesen elérhető
helyre kerültek. Ezt csak tovább erősíti a könnyen áttekinthető, jól olvasható és mégis divatos műszeregység, amely kristálykék skálázásával és piros mutatóival ízléses képet tár a vezető elé éjszakai vezetések alkalmával is. A középkonzol pontmátrix kijelzői szintén világoskékek és az egyértelmű információkat szép kivitelben közlik. A gombok ugyancsak jól elérhető helyre kerültek és minőségi darabnak érződnek, ezen kívül éjszaka bordó színben pompáznak, ami kiemeli őket a kijelző feliratai közül. Úgyszintén bordó megvilágítást kaptak a kormányon elhelyezett gombok is, ami nem a szín miatt érdekes, hanem amiatt, hogy kisautóban egyáltalán találkozunk velük. Ráadásul mennyiségük sem elhanyagolható, mivel a tesztautó a már említett csúcsfelszereltséggel érkezett hozzánk.
Így a tempomat mellet a rádió is kormányról vezérelhető, aminek további különlegessége, hogy Bluetooth-alapon kapcsolatot képes biztosítani bármely arra alkalmas készülékünkkel. De, hogy a magas vételár okán ne támadjon hiányérzetünk, olyan további, nem mindennapi funkciók járnak a Swifthez, mint a tükörfűtés, az ülésfűtés és a térd-, illetve függönylégzsákok. Mindenképpen elismerésre méltó, hogy sok konkurensével szemben az EuroNCAP-töréstesztet 5-csillagos eredménnyel záró Swift a legalacsonyabb felszereltségi szint esetén sem nyújt kevesebbet biztonság terén egy csúcsváltozatúként összeállított verzióhoz képest. Azaz GC modell esetén is megkapjuk felár nélkül mind a hét légzsákot csakúgy, mint az ütközéskor kiakadó pedálokat és az aktív biztonságot nagymértékben fokozó ESP-t.
 |
| Az 1,2 literes motor 94 lóerős teljesítménye városi használat mellett tökéletesen elegendő, azonban 4 fővel, jól megpakolva már érezni az erőtartalékok határát |
|
Ám mivel a hátrányok említése nélkül nincs autóteszt, a kellemetlenkedést a Swift sem kerülheti el. Így nem lesz elhallgatva a kisméretű csomagtartó, ami nemcsak a maga 211 literes űrtartalmával, hanem pakolhatóságával is a városhoz köti az autó tulajdonosát. Pedig önmagában az 1.2-es motor még nem indokolná a városhatárokon túl eső területektől való távolmaradást. Igaz, hogy kis lökettérfogata miatt inkább magasabb fordulatszám-tartományban kerül elő a motor ereje, de a 94 lóerő már egyáltalán nem kevés. (Főleg a régi 1.3-asok 68 LE-s teljesítményéhez képest.) Viszont, ha már városi autó lett, érdemes szólni arról, hogy oda ideális. A kormányzás közvetlen, a futómű stabil, a váltó pedig könnyedén és pontosan kapcsolható. Egyáltalán nem igényel küzdést az autó terelgetése a gyakran változó, városi viszonyok között sem, amiben nagy szerepet játszik a váltó alsó sebességi fokozatainak megfelelően rövid áttételezése.
Persze nem leszünk így sem a lámpáktól lámpákig tartó gyorsulási versenyek bajnokai, de ésszerű kereteken beül megfelelően teljesít a Swift. Még a fogyasztást sincs igazán miért ócsárolni, hiszen téli tesztkörülmények között sem ment 7 liter/100km fölé a számítógép által jelzett, átlagos adat. Persze ez nem a gyári, 6,1 literes értékhez képest vizsgálva mondható jónak, mert ahhoz viszonyítva már nem elhanyagolható a többlet. Viszont, ha már jó városi paraméterekkel rendelkező jószág, és ha élete jelentős részét várhatóan amúgy is a betondzsungel sávjaiban tölti, akkor már igazán kijárt volna neki az aszférikus visszapillantó tükör – legalább a vezető oldalára. De szintén városi használatnál ütközik ki az a kellemetlen tulajdonsága is, hogy a tető a kelleténél előbbre nyúlva, nem enged kellő kilátást fölfelé, így ha Pole-pozícióban várjuk a szabadjelzést egy-egy magasba függesztett jelzőlámpával szabályzott kereszteződésben, akkor pár kilométeren belül a napi nyújtógyakorlatokat is könnyen letudhatjuk.
 |
| Az autó orrát is finoman rajzolták át, nehéz kiszúrni a szebb lámpatesteket és a formásabb frontot |
|
Az pedig inkább már csak jó tanács, hogy a csomagtartóba történő pakolászás után ügyeljünk a kalaptartó visszahajtására. Tudniillik felhajtott állapotában a hátsó ablak teljes panorámáját képes kitakarni. Ráadásul akkor sem vagyunk szerencsések, ha menetközben észlelve a helyzetet, mozgósítható valaki a hátsó sorban, merthogy a kalaptartó lecsukott csomagtérajtónál beleütközik a hátsó szélvédőbe, tehát a csomagtérajtó kinyitásáig esélyünk sincs a szabad hátralátás visszanyerésére. Az utolsó megjegyzést pedig a GS felszereltségi szinttel járó ülésfűtés szolgáltatja. Legnagyobb problémája nem is az, hogy szabályozhatatlan - vagyis kizárólag ON-OFF állású kapcsolót társítottak hozzá -, hanem hogy bekapcsolt állapotában hőfokkorlátozás nélkül addig fűt, míg az ember pánikrohamok közepette le nem állítja a disznóperzselőnek is beillő szolgáltatást. Persze lehet, hogy csak a tesztautón volt valami kalibráció elállítódva és másokat nem fenyeget a vezetés közbeni grilleződés veszélye, de azért érdemes tenni egy próbát a funkcióval, hogy aztán később egy vasúti átjáróhoz közeledve nehogy esetleg mégis az ülésfűtés kapcsolójának megtalálását gondoljuk (tévesen) a legégetőbb feladatnak.
Összességében az új Swift egy barátságos, nagy tudású,
biztonságos autó. Öt ajtóval alkalmas családi autónak, bár csomagtere igazán
csak két embert képes maradéktalanul kiszolgálni. Látszik, hogy a fejlesztésnél
sokat gondolkodtak a beltér kialakításán, ami kellemesre is sikeredett, csak
kár, hogy helyenként néhány anyag (mint például a műszerfal kemény műanyagja)
rontja az összképet. Noha vannak szoknivaló sajátosságai, vezethetősége
kifejezetten jó. Kormányzása, váltója pontos, útfekvése stabil. Megjelenésében
nem sokat változott, a modellfrissítés inkább növekedést és új funkciókat
hozott.

|
Műszaki adatok - Suzuki Swift 1,2 GS
|
| Erőforrás |
| Lökettérfogat (cm³) |
1242 |
| Hengerek / szelepek száma |
Soros 4/16 |
| Maximális teljesítmény (LE/ford.) |
94/6000 |
| Maximális nyomaték (Nm/ford.) |
118/4800 |
|
| Menetteljesítmények |
| Gyorsulás (0-100 km/h, mp.) |
12,3 |
| Végsebesség (km/h) |
165 |
|
| Fogyasztás |
| Város (l/100 km) |
6,4 |
| Városon kívül (l/100 km) |
4,4 |
| Vegyes (l/100 km) |
5,0 |
|
| Méretek |
| Hossz./szél./mag. (mm) |
3850/1695/1510 |
| Tengelytáv (mm) |
2430 |
| Csomagtér (liter) |
211 |
| Üzemanyagtank (liter) |
42 |
|
| Ár - Suzuki Swift - 2010 |
| Alapár (forint) |
3 157 000 .- |
|
| Részletes felszereltség- és árlista ide kattintva érhető el. |
|
A TestCar véleménye
A megújult Suzuki Swift amennyire keveset változott külsőleg, annyival többet nyújt tartalmilag. A belső tér előnyére változott, tágasabb ugyan nem sokkal lett, de esztétikailag végre kifinomult. Az utastér használhatóságára nem lehet panasz, amennyiben 2 ajtóval többel kérjük, még akár családi autóként is hasznát vehetjük. Műszakilag, és ami a vezethetőségét illeti, kifejezetten jóra sikerült!
Értékelés: 10/7,5 pont
|
|