A furgonokat nagyon sokan gyűlölik, mert nem lehet tőlük előre látni, elfoglalják a külső sávot, életveszélyesen manővereznek, folyamatosan rohannak, vagy éppen letolják az embert az útról. Ugyanakkor több sávos úton a pirosnál legtöbben egy furgon mögé állnak, mert tudják, hogy gyorsabban fog haladni, mint a mellette lévő, sőt, dugóban is mindenki őt követi, mert kisujjában vannak a város menekülő útvonalai. Pedig a haszongépjárművesek élete sem játék és mese.
 |
| Képgaléria! Kattintson a képre! |
Minden induláskor menetlevél kitöltése, hiányában családrokkantó büntetéssel lehet számolni. Halszálkás parkolóból kiállni vele tulajdonképpen orosz rulett, a spórolás miatt sokukban klíma sincs, illetve a nagy számok törvénye alapján a vezetőik lényegesen többet fizetnek gyorshajtásra, tiltott helyen előzésre, és a havonta megtett sokezer kilométer okán sokszor kerülnek önhibájukon kívül is veszélyhelyzetbe olyan emberek által, akik nem szeretik őket. Ismerem ezt a világot, mert nekem is kijutott belőle, igaz nem a főnöki nyomás által eszeveszetten száguldozó kategóriába tartoztam, de közlekedtem 206 Van-nel, 207 Van-nel, vittem 700 kg papírt Skoda Pick Up-al, dagasztottam sarat Kangoo-val, rohadtam le Jumpy-val, Jumper-rel, megtanultam türelmesnek lenni a VW Caddy SDI-jével, szóval ismerem a dörgést. Éppen ezért a Transit Connect számomra egyfajta hazatérés a furgonok világába, ami ezen jármű esetében nem is esett rosszul.
A Ford közkedvelt modelljeit a legnagyobb jóindulattal sem lehetne formabontónak nevezni, bár tény, hogy az ST és RS kivitelek megérnek egy misét, de ők nem tartoznak a tömegesen vásárolt cikkek közé. A Transit Connect is az egyszerűség irányelvét követi, semmi formai túlkapás, vagy kicifrázott vonalvezetés nem borzolja az idegeinket. Pontosan úgy néz ki, mint amire való, tehát egy hétköznapi igavonó, reggel bepattanunk, napközben ki-be pakolászunk, este kiugrunk.
Ugyanakkor érdemes tudni, hogy nem véletlenül lett 2003-ban az „Év autója” és a Ford sajtóközleménye szerint az amerikai taxisok is erőteljesen rácuppantak. Méreteit tekintve van egy SWB (ez járt nálunk) 2,8 köbméteres, és LWB, ami 3,7 köbméternyi raktérrel rendelkezik. Előbbi 4308 mm, utóbbi 4555 mm hosszú, a szinte függőleges oldalfalnak köszönhetően pedig jól pakolhatóak.
 |
| Képgaléria! Kattintson a képre! |
Tesztünk folytatódik! Lapozzon!
|