|
Mára már minden valamit is magára adó
autógyártó megjelent a környezetvédelmet szem előtt tartó modelljeivel. Valaki
a hibrid technológiát, mások a takarékos kis dízeleket, sokan pedig csak a
gázpedál alá rejtett hímes tojásokat tartják megfelelő alternatívának, az
alacsony fogyasztás és szintén alacsony károsanyag-kibocsátás eléréséhez a
legjobb módszernek.
Mindezek mellett sokan próbálkoznak különféle trükkökkel, ahogy a Mazda is. A
japán gyártó elkészítette minden idők legjobb start-stop rendszerét, a most
díjat nyert i-Stop névre keresztelt alapjárati leállító rendszert. Más kérdés,
hogy ennek a fajta takarékoskodásnak
milyen előnye van egy sokat zabáló, nagy teljesítményű benzinmotor mellett,
amelyik ráadásként még nem is megy úgy, ahogy elvárnánk.
Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy
nincs értelme a hasonló próbálkozásoknak, hiszen környezetünk védelme mindennél
fontosabb. Ez jól látszik az autógyártók törekvésein is, elég, ha csak az idei
Frankfurti Autószalon újdonságait vesszük górcső alá; szinte mindegyik gyártó
elkészítette alternatív hajtású modelljét, a kiállítás tele volt hibrid és
elektromos járművekkel. A baj ezekkel talán csak az, hogy az átlag
autóvásárlókhoz ezek még nem jutnak el, így egy sokkal olcsóbb megoldást kell
kínálniuk a gyártóknak, amíg be nem köszönt a takarékos Kánaán.
Tökéletes arányok
 |
| A fényszórók formája a nagyobb testvér, a Mazda 6 fényszóróira hasonlítanak, a lökhárító szinte egy az egyben megkapta a Mazda MX-5 hatalmas vigyorát |
|
A Mazda 3 megújult. Nem csak sima rácfelvarrás, és nem is olyan kismértékű változás történt, mint nemrég az ötös és hatos Golf között. Az új Mazda hármas külseje lényegesen többet változott, de sokaknak ez fel sem tűnik, amíg nem látják egymás mellett domborodni a két modellt. Szinte minden eleme megváltozott a 3-asnak, kezdve a fényszóróktól, a lökhárítókon át egészen az autó sziluettjéig. Na, utóbbiban azért nem olyan drasztikus a megújulás, de kétségkívül szembetűnőbb jelenség lett, mint amilyen elődje volt.
A fényszórók formája a nagyobb testvér, a Mazda 6 fényszóróira hasonlítanak, a lökhárító szinte egy az egyben megkapta a friss Mazda MX-5 hatalmas vigyorát. Az eleje a képen is látható szögből mégis az RX-8-asra emlékeztet a fényszórók feletti két domborulat miatt. Szép lett, ahogy a nagy fekete betétek is, amelyek a légbeömlőket hivatottak kiemelni. Sajnos ezek a fekete autón nem annyira szembetűnőek, mint amennyire hivalkodók lennének egy világosabb színű fényezéssel.
 |
| Jó a sok fém és kevés üvegfelület aránya; a meredeken emelkedő övvonal miatt elég sportos profilból a Mazda 3 |
|
Oldalról a kifejezetten meredeken emelkedő övvonal, a rengeteg fém és kevés üvegfelület miatt látszik nagyon sportosnak a kis négyajtós. Érdekes jelenség, a kis szedánok sosem a tökéletes arányaikról voltak híresek, ennek ellenére ez a Mazda 3 limuzin formájában is egységes összképet alkot. Szép az ötajtós változat is, de ebből a modellből véleményem szerint érdekesebb a négyajtós. Egyedül a nagyon hosszan hátranyúló lökhárító nem nyerte el a tetszésem, parkoló radar nélkül nehézkes lehet vele a tolatás, mindenképpen megszokást igényelne. A szedán hátsó lámpái is vállalhatóbbra sikerültek, az ötajtós fehér burái már kissé divatjamúltak, ennek a fekete formának viszont jól állnak a nagy piros felületek. Tetszik a csomagtartót ketté szelő függőleges vonal is, érdekesen játszadozik a fénnyel. A szépség mellett a minőséggel sincs probléma; az illesztések pontosak, az ajtók szépen, halkan csukódnak. A látványos, 17 collos felnik pedig szépen kitöltik a kerékjáratokat, ezek a TX felszereltség alaptartozékai.
Sportos hangulat
 |
| A műszerfal teljesen átalakult, minden kézre esik, a vezetési pozíció kitűnő. A műanyagok sokkal szebbek lettek, az összeszerelési minőség jó |
|
A műszerfal teljesen megújult, az autó ezen a téren változott a legtöbbet. Az elődhöz képest sokkal szebbek lettek a műanyagok is. Persze ott, ahol a szem nem látja és a kéz sem érinti, még mindig elég ridegek az anyagok. Az összeszerelési minőség itt is tetten érhető, hiszen a belső tér sehol nem zörög, nem nyöszörög, hosszú távra lett tervezve. Formája ismerős lehet, a Mazda 6-ban találkozhattunk hasonlóval, letisztult, szerethető. A műszerek is ismerősek lehetnek, a csőbe rejtett órák is tovább erősítik a sportos hangulatot.
Az autó helykínálata sokat nem változott az előző generációhoz képest. Mivel külső méreteiben nem nőtt sokat a Mazda 3, így a belső terében sem figyelhető meg drámai méretnövekedés. Elől alacsony és magas sofőrök, valamint utasaik is nagyon kényelmesen érezhetik magukat, a vezetési pozíció hamar és könnyedén megtalálható, az ülések kényelmesek, megfelelően kemények, még a deréktámasz is állítható. Akik szeretik a sportos érzést, azok teljesen leengedhetik az ülést szinte a földig, akik pedig nem látnak ki rendesen, egészen magasra is emelhetik azt. Minden kezelőszerv, kapcsoló és gomb kézre esik, a pedálok kellő távolságra vannak egymástól, a vezetési élmény már csak emiatt is garantált lehetne! Ha most egy pillanatra eltekintünk a visszafogott motortól, az autó minden eleme támogatja is az élvezetes vezetést.
A hátsó tér már nem ennyire fejedelmi, de egy átlagos magasságú utas egy átlagos magasságú ember mögött rendesen elfér. Amiből kevesebb van, az a lábtér, a fejtér nagyon tágas hátul is, meglátszik, hogy a kategória egyik legnagyobb autója a Mazda 3. Ez sajnos a 430 literes csomagtartón annyira nem érződik, maga a tér még elég lenne, de a rakodónyílás szűk, és nagyon magasra kell emelni a csomagot a tömzsi és hosszan hátranyúló lökhárító miatt.
 |
| A hátsó lámpák az ötajtós változathoz képest szebbek a szedánon, a 17 collos alufelnik pedig a TX felszereltség részét képezik |
A következő oldalon áradozunk a futóműről és leírjuk, miért rosszabb az újratervezett motor. Lapozzon!
|