Az új Twingo nagyon felnőtt. Az előd hatalmas sikerét nehéz volt feladni a gyárnak, sokáig gondolkodtak az utódon, mígnem 15 év után megérkezett a második generáció. Ez nagyon nagy idő, ennyi év alatt a hasonlóan sikeres modellekből is már legalább a harmadik változat rója az utakat, de hát a Twingo esetében érthető volt a várakozás.
Ami jó, azon ne változtassunk kényszerből, és a régi Twingo jó volt. Nagyon is. Kifejezetten kis mérete mellé akkora, és olyan jól variálható belsőt faragtak, ami nagy rajongótábort szerzett magának. A vásárlók mindegyike imádta a kisautót, amit nehéz lesz felülmúlni bármivel is. Így az új Twingo-ra hatalmas nyomás nehezedik. Egyrészről hoznia kell az előd legnagyobb újítását: a hatalmas, és jól variálható belső teret; másrészről pedig meg kell felelnie az elvárásoknak, amik az idő előrehaladtával igencsak hatalmasra híztak. Csakúgy, mint maga az autó. Az új Twingo ugyanis 16,7 centivel lett hosszabb elődjénél, amiből érezhető, hogy a belső tér is hozza majd a felmerülő igényeket.
De mielőtt belemerülnénk az új autóba, lássuk mi történt az elmúlt 15 évben a Twingo háza táján.
1993-ban jelent meg az első generáció, amely külsejével és jól variálható hatalmas belső terével egyaránt mindenkit elvarázsolt. Kedvező ára és bohókás külseje nagyon népszerűvé tette az autót, amely a tologatható hátsó üléseinek köszönhetően négy személynek hatalmas teret tudott nyújtani. Sokan szerették, másfél évtizedig volt a városi utak sztárja, végül neki is búcsúznia kellett. Az új modell érkezését azonban hosszas várakozás és találgatások előzték meg.
2001-ben végül elindultak a találgatások az új autót illetően. Fontos kérdés volt, hogy az új Twingo megnövekedett méretei mellé végre kaphat-e egy 4. és 5. ajtót. Sokáig arról szóltak a pletykák, hogy a 2004-ben megjelenő utód akár az utas oldalon kettő-, míg a vezető oldalon egy nagyobb ajtóval kerülhet forgalomba, ám ezt az ötletet végül elvetették, és maradtak a bevált két-két oldalajtós megoldásnál, ami egy 5 ajtós Twingo-t eredményezett volna. 2005-ben már tudtuk, hogy a korábban 2004-re beharangozott modell nem jelet meg, a debütálását áttették 2006 szeptemberére, a Párizsi Autószalonra. Ekkor már lehetett azt is tudni, hogy a Twingo nem ötajtós, hanem a korábbinál már megismert háromajtós változatban fog megjelenni, hasonlóan nagy és jól variálható beltérrel. 2007-ben a Genfi Autószalonon aztán hirtelen megjelent az új Twingo, végleges formájában, és minden adat ismeretében. Lehetett már tudni a GT változatról is, a teljes motorpalettáról, és ami a legfontosabb, kézzel fogható, élőben megjelenő autóról beszélhetünk végre. Még ebben az évben szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint a francia gyár egy nyitott tetős, kétszemélyes sportautót szeretne piacra dobni a Twingo-ból. A kis targa formavilága erősen elüt a ferdehátú változatétól. 2008 elején aztán mindenki az új Twingo-val szaladgált, egyedül nekünk nem jutott belőle. A hazai importőr elzárkózott a Twingo magyarországi forgalmazásától, nem igen látott fantáziát az új csöppségben. Aztán májusban hirtelen megjelent itthon is a Twingo, nem kis port kavarva maga körül. Októberben pedig a hír, miszerint elkészült a legizmosabb változat, a Twingo RS 1,6-os szívó benzinessel, és 7 literes átlagfogyasztással.
A Twingo RS külseje mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Rögtön a legszebb dolog az autóban a fényezése. Remekül illik az ezüst krómhatású betétekhez ez a szín, a sportosságot jól kihangsúlyozza. A GT felszereltség sajátja a 15 collos alukerekek, a ködlámpa melletti GT feliratú betétek, az ezüstre fényezett visszapillantók, a kipufogó, és a csomagtérajtóra szerelt, szintén ezüstre fényezett légterelő elem. Ezeken az elemeken kívül azonban minden ponton megegyezik a normál változatokéval a GT külseje.
A Twingo formavilága egyébként nem lett akkora szenzáció, mint az előd esetében, sokkal inkább a kényelem és a belső anyaghasználat lesz az, ami miatt valaki Twingo-t akar magának. Az autó eleje nagyon jól néz ki. Szemből a hatalmas fényszórók és a nagy, kettéosztott hűtőrács mindenkit levesz a lábáról. A ködlámpák tájéka is lenyűgözőre sikerült, azonban a profil és a hátsó rész egyáltalán nem hozza az elől már megismert szépséget. A hatalmas ablakok jól állnak neki, de az autó első és hátsó fele nem passzol össze nekem. Az elől gömbölyű karosszériát egy merőben szögletes koncepció követi hátul, amit a szögletes ajtóba integrált, az előző Twingo-ról átvett, süllyesztett és kerek kilincsek vezetnek át. Lehet arra hivatkozni, hogy az ellentétek jól passzolnak egymáshoz; nekem mégis valamiért befejezetlennek, de legalábbis üresnek érződik a hátulja. A hátsó lökhárítóval és a lámpákkal nem vagyok kibékülve, helyettük el tudnék képzelni valami sokkal letisztultabb formavilágot, amely jobban passzol a meredek tetővonalhoz, és a hatalmas, gömbölyű sárvédőívekhez.
A belső a komoly és sportos külsővel ellentétben játékos. Szándékosan nem használtam a vicces szót, mert a Twingo belsőterén érződik a komolyság. A formák az anyaghasználat szöges ellentétei, hiszen a játékos megoldásokat olyan elemek törik meg, amelyek eredetileg nem ide készültek. A Twingo anyaghasználata profi. Az alkotók eredeti célja ezzel az autóval is ugyanaz, mint elődjével, ezért az új Twingo is olcsó kisautónak készült. Mégis, a kormány és a váltó is három kategóriával fentebbről érkezett, az előző generációs Laguna-ból. Ez és a sok Renault modellből érkező ajtókilincsek is garancia a jó minőségre, a Twingo azonban ezt még meg is fejeli azzal, hogy az összes szem-, illetve kéz elé került anyag puha, jó minőségű; jobb annál, amit elvártunk. A belső tér egyik legjobban funkcionáló eleme a fordulatszám mögé applikált tüskés tartó. A változó sűrűséggel és méretekkel rendelkező gumitüskékkel teletűzdelt tartó rengeteg dolgot be tud fogadni, amiknek nem marad már hely az utastérben, hiszen az alkotók feltűnően kevés tárolórekesszel áldották meg a Twingo-t. Így a tüskék nemcsak a telefonok tárolásának problémáját oldja majd meg, de számos apróságnak is kedvenc helye lesz. Az utastér számos megoldást hozott át a régi modellből. A korábbról ismert lehetetlen fokban álló rádió átkerült az új modellbe, ahogyan a középre helyezett műszeregység is maradt, formája viszont sokkal jobban passzol az autóhoz. A megjelenített információk jobban leolvashatók, és a lényeges részeket hangsúlyosabbá is tették. A kormány mögé helyezett fordulatszámmérő is a sportos hangulatot erőlteti a Twingo-ra, ami annyiban meg is állja a helyét, hogy a versenypályán nem a sebességet nézik; sokkal fontosabb értékek olvashatók le a fordulatszámmérőről.
A nagy beltér kellően szellős is, az első ülések hatalmas láb- és fejtérrel rendelkeznek, míg a GT hátsó részbe két, egymástól külön is mozgatható ülés került. A Twingo GT emiatt csak négy személy szállítására alkalmas, viszont ha csomagot nem viszünk magunkkal, az a négy személy akármekkora felnőttet is lehet. A lábtér teljesen hátra tolt hátsó ülésekkel egy nagyobb limuzin helykínálatával is versenyre kel, a fejtér azonban a csomagtérbe kényszerített ülés és a meredek tetővonal miatt már nem annyira fejedelmi. Teljesen hátratolt ülésekkel a csomagtér szinte használhatatlan, mindössze 165 liter, ez nagyon kevés. Teljesen előretolt ülésekkel már 285 liter, ám ekkor a lábtér vész el teljesen. Az optimális lábtér és csomagtér használatához valahol félúton kell meghúzni a határt. Ekkor két gyermek kényelmesen, a heti bevásárlás tartalma pedig, ha szűkösen is, de a ~230 literes helyen elfér. A nagyon jól variálható hátsó üléseknek köszönhetően a csomagtér számos rakodási megoldással kecsegtet, teljesen elmozgatott és összehajtogatott ülésekkel a kis Twingo már majdnem egy köbméternyi raktérrel várja a hatalmas tárgyak szállítását.
Tudja meg, milyen élményt ad a Twingo-nak az 1,2-es 100 lóerős motor! Lapozzon!
|