A Renault Kangoo Z.E. elnyerte a 2012 kishaszongépjárműve címet!


Hírszerkesztő
december 9. 2011. 16:56

Most először hódította el a díjat elektromos géjármű, belső égésű motorral felszerelt ellenfeleket legyőzve
A Kangoo Z.E., amelyet október végén kezdtek forgalmazni Európában, azóta már három díjat is bezsebelt
 
hirdetés

104 ponttal a megszerezhető 168-ból, a Kangoo Z.E. elnyerte a patinas Év Kishaszongépjárműve címet, olyan ellenfeleket legyőzve, mint az Iveco Daily, a Fiat Ducato és a VW Caddy. A díjat Jean-Marie Hurtiger, a Renault Kihaszongépjármű divíziójának igazgatója vette át, a 14. Nemzetközi  Trailer Show nyitóestjén, Belgiumban. A zsűri elnöke, Pieter Wieman elmondta: “A Kangoo Z.E.-vel a Renault elérhető közelségbe hozta az elektromos kishaszongépjárművet az átlag európai fogyasztó számára”, és hozzátette “így jelentősen hozzájárul környezetvédelmi fenntarthatósághoz, ami az egyik legfontosabb kérdése a közúti áruszállításnak napjainkban.”

 

Jean-Marie Hurtiger hozzátette: “Ez a díj elismerés mindazoknak, akik a Renault-nál éveken át dolgoztak a Kangoo Z.E. kifejlesztésén, amely egyike a Renault négy elektromos járművének. A  cég összes részlege részt vett ebben a kalandban, köztük a formatervezési részleg, a Maubeuge-i gyár és az értékesítési osztály is. Egyedülálló módon sikerült megoldaniuk a feladatokat, elszántságról, kreativitásról és mindenek előtt kimagasló csapatszellemről téve tanubizonyságot, és ezeknek mostanra meg is lett az eredménye.”

 

Kangoo Z.E., a light commercial vehicle by Renault

A Renault, amely 1998 óta vezeti az európai kishaszongépjármű piacot (LCV), a Kangoo Z.E. modellel bővítette választékát, amely a Kangoo első elektromos verziója. Ez az első, teljesen elektromos meghajtású kishaszongépjármű, amelyet egy autógyártó az első csavartól az utolsóig házon belül épített.

Az akkumulátor a Kangoo Z.E. padlója alá került, így a Renault ugyanazt a raktér méretet nyújtja, amit az Otto-motoros változatok. A Kangoo Z.E. kétféle kabinhosszal és három verzióban érkezik, és mind az MCA Maubeuge üzemben készül, Franciaországban, ugyanazon az összeszerelő-soron, mint benzines testvérei; ezek: Kangoo Z.E., Kangoo Z.E. Maxi kétüléses és  Kangoo Z.E. Maxi ötüléses. A különbséget a felhasználási területek eltérő igényei indokolják, így a raktér kapacitása 3 m3-4.6 m3, és személy-, valamint áruszállítás egyaránt lehetséges.

 

Az első, széles körben elérhető Z.E.

A Kangoo Z.E., a legelső Renault Z.E. változat, október 28-án érkezett meg a Renault kereskedésekbe. Európai alapára nettó 20,000€ (kormányzati támogatás nélkül) és nettó 15,000€  Franciaországban, köszönhetően az 5,000€-s kormányzati jóváírásnak. Az akkumulátor havi nettó 72€-ért bérelhető, 36 hónapon át és 10,000 km-ig.

 

Környezetvédelmi előnyök

Franciaországban az elektromos járművek rendkívül alacsony gyárból-a-kerékig kibocsátással rendelkeznek, beleértve az elektromos áram előállítása alatt keletkezett környezetszennyezést is. Az összérték mindössze 12 g/km CO2. Az Év Kishaszongépjárműve zsűrije számára különösen fontos volt az a tény, hogy a Kangoo Z.E. nagyszériában készül, így még inkább kiveszi a részét a CO2 kibocsátás csökkentéséből.

 

Épphogy megjelent és máris nagyra becsült

A nemzetközi Év Kishaszongépjárműve cím a megkoronázása a Kangoo Z.E.-t ért kitűntetéseknek. Kezdve az Év Kishaszongépjárműve címmel Dániában, amelyet autós szakújságírók ítéltek oda, folytatva a Közúti Áruszállítás Környezetvédelmi Díjával Írországban, amelyet a Közúti Áruszállítás Díj szakértő zsűrije adományozott, ez már a harmadik trófea, amit a Kangoo Z.E. rövid idő alatt elhódított Európában.

 

*használat közben
Jegyzet: Kangoo Z.E. átalakítások

 

Mint az összes Renault haszongépjármű, a Kangoo Z.E. is átalakítható a Renault által jóváhagyott karosszária-építőkkel. Az átalakítások lehetnek:

§  Kangoo Z.E. pick up, pl. hatósági technikai szervíznek (átalakítás: Durisotti)

§  Kangoo Z.E. mentőautó, pl. kórházszárnyak közti betegszállításra (átalakítás: BSE)

§  Kangoo Z.E. Iso Frigo, pl. zéró-emisszós városi kiszállításokhoz (átalakítás: ECP és Gruau-Isberg)

 

A minősített karosszéra-építői státuszt a Renault 2010-ben vezette be, lehetővé téve ezzel a megfelelő képesítéssel rendelkező karosszéri-építő műhelyek számára, hogy bármilyen átalakítást végezzenek az összes Renault modellen egy három éves periódusban. A rendszer rendkívül szerteágazó átalakításokat tesz lehetővé – és így a profik minden igényét kielégíti, – valamint minőségi szempontból is elsőrangú megoldásokat garantál, hiszen a Renault jóváhagyásával készülnek.

 

A Kangoo Z.E. esetében a karosszéria-építő személyzetet is kiképzik és minősítik, ezzel biztosítva az esetleges javítások, átalakítások szakszerűségét és a Kangoo Z.E. biztonsági szintjének megőrzését.

 

 

 

 





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban