A Citroënt 90 éve az új utak keresése teszi azzá, ami. Legfrissebb újításaként a márka a közelmúltban úgy döntött, hogy szélesíti kínálatát, mégpedig egy – a klasszikus modellskálát kiegészítő – prémium modellcsalád megalkotásával. Ez lett a DS. A család mindeddig két tagból állt: a CITROËN DS3 és a DS4 olyan ügyfeleknek készül, akik egyedi, határozott karakterű autóra vágynak. Olyanoknak, akiknek a prémium kategóriáról is határozott, modern, XXI. századi elképzeléseik vannak.
A DS-modellcsalád történetének új szakasza 2011 végén, a CITROËN DS5 színre lépésével kezdődik. Az innovatív, jövőbe tekintő modell egyrészt tökéletesen megtestesíti a márka vezéreszméjét, a „Créative
Technologie”-t, másrészt felépítésében, stílusában felette áll minden hétköznapinak és megszokottnak, a
belőle áradó kifinomultság utánozhatatlan érzéki élményt ígér. A CITROËN DS5 azt az örömet nyújtja,
amelyet akkor érzünk, amikor nap mint nap egy igazán kivételes autót vezethetünk. Az eredeti technológiai
újításokat hozó CITROËN DS5 első pillantásra meglepi, másodikra pedig elvarázsolja szemlélőit. Hogy
mivel?
- Stílusával: a CITROËN DS5 kivételes darab. Vonalvezetése merész, de szoborszerűen esztétikus és
letisztult, aerodinamikai szempontból tökéletesen megmunkált, a CITROËN tudásának csúcsa. A
kifinomult enteriőrt nemes anyagok (fényes bőr, alumínium) és olyan egyedi kárpitok díszítik, mint a
francia értelemben vett luxus legjavát képviselő „Bracelet” elnevezésű, a karórák fémszíjára emlékeztető
kiképzésű üléskárpitok. A CITROËN DS5 meglepő, ámulatba ejtő és lebilincselően vonzó, vonzereje
ugyanakkor valami egészen természetes forrásból fakad.
- Intelligens kialakításával: a nem mindennapi autó a prémium kategória új megközelítését tükrözi,
melyben a kompakt külső tágas és kényelmes belső teret rejt. Nyoma sincs az esztétikai és kényelmi
2
szempontok között megszokott kompromisszumoknak. A DS5-öt vezetni és utazni benne: egyformán
öröm.
- Műszaki megoldásaival: megtalálható benne a CITROËN technológiai kínálatának legjava: az
intelligens kipörgésgátló, a második generációs véletlen sávelhagyásra figyelmeztető berendezés, a
környező forgalom függvényében változó beállítású fényszórók, a színes kivetítős head-up display vagy
a tolatókamera. A CITROËN DS5 az első olyan CITROËN-modell, amely a Hybrid4 elnevezésű full
hibrid dízel technológiával kerül forgalomba. Az új technológia erőssége a nagy teljesítmény (200
lóerő, négykerék-meghajtás), az újfajta vezetési élmény (teljesen elektromos üzemmódú városi
használat, Sport üzemmódban „boost” elektromos rásegítés) és a mindössze 99 g/km CO
2
-
kibocsátás.
- Menettulajdonságaival: a CITROËN DS3 és DS4 mintájára a DS5-öt is egyedülálló útérzékelés és
azonnali, érzékeny reakciók jellemzik. Minden körülmények között dinamikus, ugyanakkor higgadt
vezetést tesz lehetővé.
- Hangulatával: a CITROËN DS5 egyfajta fantáziavilágba repíti utasait, és nem mindennapi utazásra
invitál. A vezetőülés a repülőgépek cockpitjére emlékeztet, ahol elmosódik a határ a képzelet világa és
a valóság között.
A DS-modellcsalád tehát immár háromtagú: a DS3 és a DS4 mellé megérkezik a DS5 is. Mindhárom
modell Franciaországban készül, de szerte a világban forgalmazásra kerül. 2012-től a CITROËN DS5
Oroszországban, Latin-Amerikában és Kínában is kapható lesz.
És a termékvonal várhatóan tovább bővül…
3
A DS-MODELLCSALÁD: RABUL EJT ÉS ÖRÖMET SZEREZ
A TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉG: MI ÍRJUK A JÖVŐT
DS. Ez a két egyszerű betű örökre egybeforrt a CITROËN nevével, hiszen egy olyan autót jelöl, amely
megjelenésekor egy szempillantás alatt történelmet írt. Két betű: a kreativitás, az igényesség, a merészség
szinonimája, az újító szellem és a profi szaktudás, a stílus és a technológia szimbóluma. A DS új
gondolkodásmódot hozott az autózás jövőjén dolgozók számára. A márka jövőjét azóta is ez az örökség
határozza meg, amely az újító szellem és a tömegből való kiemelkedés génjeit hordozza és adja tovább.
A DS-MODELLCSALÁD: A PRÉMIUM KATEGÓRIA ÚJ DEFINÍCIÓJA
A világ változik, az igények egyre nőnek. Az autóiparnak olyan válaszokkal kell szolgálnia, amelyek követik
ezt a változást. A DS-modellcsalád pontosan ilyen válasz. Olyan ügyfeleknek készül, akik egyedi, határozott
karakterű, felépítésű, stílusú autóra vágynak, akik azt várják autójuktól, hogy meglepje és elvarázsolja őket.
Ezek az ügyfelek olyan autót keresnek, amely rendhagyó élményekkel ajándékozza meg őket, amelyben
megmutathatják, hogy ők mások, mint a többség. Különleges, egyedi autót szeretnének, amely ugyanakkor
nem a luxusmodellek megszokott kliséit hozza. Ez a prémium kategória igazán modern, XXI. századi
felfogása.
A DS-modellcsalád immár háromtagú: a CITROËN DS3, a DS4 és a DS5 közös vonása az egyedi, ezer
közül is felismerhető fantáziadús stílus, az emocionális vonzerő, a kifogástalan megjelenés, valamint a
mindennapos használat során is érzékelhető kivételes vezetési és utazási élmény. Merészség, igényesség,
kreativitás, csúcstechnológia. A CITROËN alapértékei.
CITROËN DS5: MEGLEP, ÁMULATBA EJT ÉS LEBILINCSEL
Az újító, jövőbe mutató CITROËN DS5 büszkén vállalja, hogy nem áll be a sorba. Az ellenállhatatlan
emocionális vonzerővel rendelkező modell mindenkinek megmozgatja a fantáziáját: minden egyes utat
mesés utazássá varázsol.
4
ÖNMAGÁT BÁTRAN FELVÁLLALÓ, SZABAD ALKOTÁS
Áramvonalas, szoborszerű formák
A CITROËN DS5 ihletadó múzsája a merész C-SportLounge koncepcióautó volt. A cél nem is volt más,
mint a tanulmány által közvetített üzenet továbbfejlesztése egy szériamodellben.
A CITROËN DS5 meglepő autó. Meglepi szemlélőjét stílusával, egyedi arányaival és ezer közül is
felismerhető sziluettjével. Ez a sziluett valóban rendhagyó, a Gran Turismo és a „shooting-break” stílusok
sajátos elegye.
A különleges és merész CITROËN DS5 szoborszerű, feszesen ívelt vonalait az aerodinamika törvényei
húzták. Már első pillantásra kivételes dinamizmusról árulkodnak.
Az autó orr-része egyértelműen jelzi, hogy a DS-család tagjáról van szó. Az óriási légbeömlőnyílás, a
CITROËN-emblémát magában foglaló krómozott hűtőrács és a LED-es nappali fénnyel hangsúlyozott
fényszórók nagyon karakteres külsőt kölcsönöznek az autónak.
Az autó személyisége oldalról nézve is egyértelműen megnyilvánul: dinamikus körvonalai kényelmes belsőt
ígérnek. A magasan húzódó övvonal és a plasztikus formákon játszó fények és árnyékok mágnesként
vonzzák a tekintetet. A fényt az autó elején egy szablyára emlékeztető hosszú krómcsík töri meg, amely a
fényszóró csúcsától egészen az első ablakokig húzódik. Ez az egy darabból készült elem alapvetően
meghatározza a CITROËN DS5 külső stílusát. A hátsó sárvédőn a DS-család minden tagjára jellemző
jellegzetes vonal vet sejtelmes árnyékot.
A CITROËN DS5 hátsó része elsősorban arról árulkodik, hogy miképpen viselkedik az autó az úton. A
széles nyomtáv és a hátsó lökhárítóba illeszkedő két kipufogó egyértelműen jelzik, milyen formátumú
járműről van szó. Ezt a benyomást a hat fényvezető csak tovább erősíti.
A CITROËN DS5 olyan dizájnt követ, melyben az esztétikus külső hatékony aerodinamikai jellemzőkkel
párosul. A lökhárító oldalsó levegőbemeneti nyílásai – miközben a kerekek felé irányítják a légáramot –,
szemre szélesebbnek mutatják az autó orr-részét. Az egy darabból készült polikarbonát háromszögablak
5
aerodinamikai légterelőket foglal magában. A formatervezés sikerét mi sem bizonyítja ékesebben, mint a
CITROËN DS5 igen kedvező légellenállási jellemzői: Cx = 0,29, SCx = 0,68 m
2
.
Elbűvölő tekintet, hihetetlenül vonzó, részleteiben is kifinomult vonalak, megdöbbentően merész sziluett. A
CITROËN DS5 természetesen azonnal rabul ejt.
Minden részletre kiterjedő elegancia
A karosszérián krómozott (oldalsó díszcsík, dupla kipufogó, szablya alakú csík az orr-részen) és fényes fekete
díszítőelemek (első és hátsó védőcsík, díszcsík az oldalablakok aljánál) váltják egymást. A gyémántos
csillogású, nagyméretű (16–19 colos) könnyűfém keréktárcsák különleges formájukkal is a mozgást
jelképezik.
A CITROËN DS5 nyolcféle karosszériaárnyalatban rendelhető. A króm díszítőelemek füstkróm (dark
chrome) kivitelben is kérhetők.
>> További részletekért lásd a „Színek és keréktárcsák” c. dokumentumot.
Egyedi, karakteres utastér
A gépjármű belsejében végképp szárnyakat kap a képzelet. A repülőgépek világát idéző, teljesen egyedi
utastér – a külső stílussal teljes összhangban – szintén a DS5 különleges voltát hirdeti.
Az utastér legjellegzetesebb eleme a „cockpit tető”, mely a hagyományos üvegtető újraértelmezése, a
CITROËN DS5 világához igazítva. Három, egyenként elsötétíthető fényforrás található rajta (0,58 m
2
-nyi
üvegfelület), amelyek éjjel-nappal csodálatos, egyedi hangulatról gondoskodnak.
A vezetőhelyen minden a vezetőt szolgálja. A kupék sportos vezetési pozíciója a GT-k világával ötvöződik:
íves műszerfal, sportosan „meredek”, lapított kormánykerék, a vezető felé irányuló információk, széles
középkonzol, az alkar vonalának folytatásában kézre álló kicsi sebességváltó. A magas építésű ülésből
remekül rálátni az útra.
6
A legfontosabb vezérlőgombok az utastér középvonalában helyezkednek el, mégpedig kettő darab
középkonzolon. Ezek közül az egyik hagyományosan lent, a másik viszont a tetőlemezen található, tele
nyomógombokkal, forgószabályozókkal és kapcsolókkal, amelyek szintén a repülés világát idézik.
Szárnyalhat tehát a képzelet.
De a CITROËN DS5 legfontosabb ütőkártyája mégis az, hogy minőség és kifinomultság tekintetében a
márka tudásának legjavát nyújtja. Kizárólag a legnemesebb anyagokat használtak fel a „Club” kárpit selymes
tapintású bőrénél csakúgy, mint az alumíniumfelületeken, melyek egy része mintázott. Az ülések
kidolgozása – akár a dinamikus és kifinomult Sportlounge, akár a DS-családra jellemző Bracelet kivitelre
gondolunk – szintén példa nélküli a piacon. A műszerfal teljesen egyedi kiképzésű középső eleménél
multiplex technológiát alkalmaztak, mely hatalmas stílusbeli szabadságot enged. A CITROËN
professzionalizmusa a különös műgonddal kialakított összes részletben megmutatkozik.
ÉLET A FEDÉLZETEN – NEM AKÁRMILYEN SZÍNVONALON
Az autósok egyre nagyobb része szeretne igazi vezetési élményt a mindennapokban is, lemondások,
kompromisszumok nélkül. A vezetési élmény és az utazási kényelem, az esztétika és a funkcionalitás
házasítása azonban nagyon komoly feladat. Ezt igyekezett megvalósítani ez az újfajta felépítés is.
Tágas belsőt rejtő kompakt külső
A CITROËN DS5 egy nem mindennapi autó, mely intelligens koncepciója révén szakít azokkal a
kompromisszumokkal, amelyeket vezetési élmény és utazási komfort között szokás kötni. Merész kísérlet –
lenyűgöző eredménnyel.
- A CITROËN DS5 letisztult, kompakt sziluettel rendelkezik: 4,52 m hosszú (tehát 25 cm-rel rövidebb,
mint a CITROËN C5 limuzin változata), 1,85 m széles és 1,51 m magas. A kompakt külső két
szempontból is előnyös: az autó egyrészt fürgébb és gyorsabban reagál, másrészt üzemanyag-fogyasztása és
CO
2
-kibocsátása is alacsonyabb. 11,2 méteres fordulókörével manőverezés szempontjából a szegmens
legjobbjai közé tartozik.
7
- A kompakt külső ellenére a beltéri jellemzők sem hagynak maguk után kívánnivalót. Éppen ellenkezőleg: a
tágas csomagtér (mely akár a 465 literes VDA szabvány szerinti térfogatot is elérheti) akár egy SportWagoné
is lehetne. A CITROËN DS5 emellett 5 teljes értékű ülőhellyel és 5 ajtóval rendelkezik, a zökkenőmentes
beszállás és a hátsó üléssor helykínálata szempontjából pedig egyenesen egy limuzinnal vetekszik.
- A megszokott rakodóhelyek mellett (kesztyűtartó, ajtózsebek stb.) a középkonzol könyöklő alatti részén is
található egy 13 literes dupla tárolóhely. Ezek közül a felső Jack, ill. USB-csatlakozókat rejt magában,
melyekre hordozható lejátszók csatlakoztathatók anélkül, hogy azt kívülről látni lehetne. A saját világítással
rendelkező hűthető alsó tárolóhely pedig egy 1,5 literes palack elhelyezésére nyújt lehetőséget. A
tetőkonzol két – nyomásra nyitható – szemüvegtartó rekeszt foglal magában, a műszerfal bal kéz felőli
oldalán pedig egy nyitott tárolórekesz áll rendelkezésre.
Megkomponált, látványos indulás
A belső világítás fontos szerepet játszik a CITROËN DS5-ben. A ledes utastér-világítás fokozatosan adagolja
a fényt. A beszállást követően a START gomb megnyomásával kulcs nélkül indul az autó, és megelevenedik
az utastér. A head-up display átlátszó kivetítője bekapcsol, a digitális kijelzők és a műszercsoport mutatói
életre kelnek, sajátos fényviszonyokat teremtve. A hangulatvilágítás piros-fehér színekbe vonja a
vezetőülésben irányító „parancsnokot”: pirosan világít az autórádió, a navigációs rendszer és az ajtónyitók,
fehéren a tetőkonzol, a légkondicionáló vezérlőfelülete és a hibrid rendszer üzemmódkapcsolója… Indul a
nagy utazás.
Kitűnő hangszigetelés
A kivételes vezetési élményt megkoronázandó, a CITROËN DS5 belsejében kellemes csend uralkodik, az út
zaja szinte alig hallható. A külső zajok és a rezgések kiszűrése valamint az aerodinamikai zajok stb. elnyelése
szempontjából a CITROËN DS5 zajkomfortja természetesen hozza a legújabb CITROËN modellek
színvonalát.
A maximális komfort érdekében a hangszigetelés és a zajelnyelés a zajforrások közvetlen közelében valósult
meg. Az akusztikai szempont a gépjármű valamennyi részének kialakításakor fontos szerepet játszott:
8
- a karosszéria és az ablakok esetében: szilárd karosszéria, polikarbonát hátsó oldalablakok, rétegelt
zajvédelmi ablaküvegek, megerősített szerkezetű szélvédőkeret stb. alkalmazása,
- a motortérben: hangelnyelők alkalmazása a szellőzés belépőrácsán, a sárvédőn, a felfüggesztésnél,
a fékrásegítőn, a motor alatti védőlemezen stb.
- az utastérben:hangelnyelők alkalmazása a műszerfalban, a klímaegységen és a teljes légelszívó
rendszerben, fafelületek megfelelő tömítése stb.
Fedélzeti technológiák
A klasszikus kényelmi felszereléseken kívül, amilyen az automatikus szabályozású kétzónás légkondicionáló
– melynél a levegőbefúvás erőssége háromféle szintre állítható (enyhe, közepes vagy intenzív) – a CITROËN
DS5 számos olyan audio- és telematikai berendezéssel van felszerelve, amely tovább növeli az utasok
kényelemérzetét:
- Az első könyöktámaszban elhelyezett USB- és Jack csatlakozókra hordozható lejátszók csatlakoztathatók
anélkül, hogy azt kívülről látni lehetne. A külső eszköz vezérlése az audiorendszer gombjaival történik. A
középkonzol hátsó részén egy 12 voltos tartozékcsatlakozó is helyet kaphat.
- A CITROËN DS5 audiorendszere térbeli hangzást lehetővé tévő ARKAMYS hangfeldolgozó szoftverrel
rendelkezik, mely az utastér egészét betöltő hű hangzást biztosít.
- A még intenzívebb zenei élményre vágyók a DENON-nal közösen kifejlesztett felső kategóriás hifiaudiorendszert
is választhatják. A 10 hangszóróból (melyből egy nagyobb méretű mélynyomó a
csomagtérben, egy középső hangsugárzó a műszerfalon, 2 tweeter pedig a hátsó ajtókban kapott helyet) és
egy digitális erősítőből álló rendszer – a hallható spektrum extrém alacsony, alacsony, ill. közepes
frekvenciáinak visszaadása révén – még egységesebb és realisztikusabb, az eredetihez rendkívül
hű hangzást biztosít az utastérben.
- Végül a CITROËN DS5 a legújabb beépített navigációs rendszerrel is felszerelhető. Ez az eMyWay
navigációs rendszer többek között 7 colos, nagy felbontású színes képernyővel, a térképészeti adatokat
tartalmazó belső memóriával, a sebességkorlátozó táblákra figyelmeztető jelzéssel és a mobiltelefonon tárolt
zenei fájlok meghallgatását lehetővé tévő Bluetooth audio streaming funkcióval rendelkezik.
|