A magyar Scania kamion nyerte az Africa Eco Race 2010 Rallyt


Hírszerkesztő
január 11. 2010. 12:52

Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Tóth Tamás magyar trió
6. szakaszgyőzelmét aratta, ezzel pedig a végső sikert is megszerezte az Africa Eco Race 2010 egyetlen magyar résztvevője
 
hirdetés

6. szakaszgyőzelmét aratta, ezzel pedig a végső sikert is megszerezte az Africa Eco Race 2010 egyetlen magyar résztvevője, a Qualisport kamionja. Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő vasárnap Dakarban, a Rózsaszín-tó partján hatalmas sikerre bonthatott pezsgőt.

Mivel a vasárnapi, Dakarig tartó szakaszt bemutatóvá minősítették a szervezők, a szombati, Tenadi és St. Louis között bonyolított menet után megszületett a végeredmény. A 204 kilométer hosszúságú szelektív zöme Mauritánia dűnés terepén vezetett, majd 317 kilométernyi összekötő teljesítése után a mezőny megérkezett Szenegálba.



A tavalyi versenyen bronzérmes, idén a futam kezdeti szakaszától fogva kategória-éllovas dunaszentbenedeki egység 3 óra 38 perc 24 másodperc alatt teljesítette a napi távot, így 40 perc 57 másodperccel gyorsabbnak bizonyult riválisánál, az MAN-nel induló belga Noel Essers-nél. Összetettben a sárga Scaniával induló egylet 48 óra 57 perc 53 másodperces idővel diadalmaskodott a másodízben megrendezett összecsapáson, előnyük 4 óra 44 perc 28 másodperc volt Essers-szel szemben.

A kategória 3. helyén tetemes időbüntetéssel a Schlesser Aventures Renault Kerax kamionja végzett a volán mögött Stephane Olivier-vel, míg az MAN-nel induló portugál hölgy, Elisabete Jacinto műszaki hibák miatt napokkal ezelőtt feladta a küzdelmet.

“Kemény volt az utolsó szakasz is, dűnékből ezúttal sem volt hiány. Legfontosabb tervünk az volt, hogy eljussunk a célig, arra azonban nem számítottunk, hogy meg is nyerhetjük ezt a versenyt. Noha nem volt nagy a mezőny, ellenfeleink gondjai rávilágítottak arra, hogy a szervezők az útvonallal roppant komoly kihívás elé állítottak bennünket. Elégedettek vagyunk, mert sikerünkkel hazánk hírnevét öregbítjük. A Scania végig kitűnően működött, megbízható volt, a csapat tagjai pedig remek munkát végeztek. Izgatottan készülünk a záróeseményre” – nyilatkozta a magyar motorsport idei első nagy diadalát arató Qualisport tulajdonosa és pilótája, Kovács Miklós.


Forrás: Qualisport





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban