Fagyott ujjak, jéghártyás kaszni, és ronda végeredmény. Nagyjából így lehet jellemezni a téli autómosás örömét, pedig autónknak ilyenkor még nagyobb szüksége van, hogy alaposan lemossuk, mint máskor. Nemrég írtunk az autónk felkészítéséről a téli szezonra, most szólunk pár szót arról, hogy miként tudjuk a kasznit megvédeni a zord téltől.
A téma legfontosabb eleme, ahogy azt a Maja Autókozmetikában megtudtuk, hogy autónkat a tél ellenére, sőt e miatt rendszeresen és még fontosabb, hogy alaposan kell lemosni. Alapfeltétel, hogy fűtött helyen mossuk a kocsit, mert az csak egy dolog, hogy a hideg kellemetlen, a karosszéria elemei közé folyó víz fagyása következtében szétfeszítheti az elemeket, a tetőre és egyéb helyekre fagyó vízről, és a befagyott ajtóról már nem is beszélve. Ezeken segít, ha kellemes hőmérsékleten mossuk az autót, ha a résekből sűrített levegővel kifújjuk a vizet.
A rendszeres és körültekintő mosás pedig az utakon használt só miatt fontos. A só nem savas oldatot alkot a vízzel, hanem elemei disszociálnak a víz összetevőire: pozitív töltésű hidratált nátrium- és negatív töltésű hidratált klorid ionokra. Ez, pedig már tud károkat okozni az autónkon.
A kerékjáratok magas nyomású mosóval történő tisztítása szinte elengedhetetlen része a téli mosásnak, mert ezek a felületek vannak a legnagyobb igénybevételnek kitéve. Itt ráadásul a réseket is ki kell tisztítani, amire a nagy nyomású víz alkalmas.
A kasznit előre is felkészíthetjük a téli ártalmakra, ha átpolíroztatjuk. Így, azon túl, hogy újszerűvé varázsolják autónkat, a folyamat utolsó lépéseként kemény wax réteget visznek fel a fényezésre, ami száradás után egy védőréteget alkot autónkon. Ez megvédi a só káros hatásaitól, a hó letakarításakor keletkező apróbb karcoktól, és ahogy azt a Maja kozmetikában megtudtuk, ez által a téli mosás gyötrelmei is egyszerűbbek lesznek, mert a wax víztaszító hatású, aminek köszönhetően a szennyeződések nehezebben tapadnak meg a karosszérián.
Ha autónkat hosszú éveken át szeretnénk használni, illetve nem bagóért szeretnénk továbbadni, érdemes a tél előtt és az alatt is törődni az autónk küllemével, aminek nem szimplán esztétikai okai vannak.
|