A CD-k forgalma csak az Egyesült Királyságban 35 százalékkal esett vissza 2006 és 2010 között, miközben a digitális albumok eladásai meghétszereződtek: a digitális zeneszámok értékesítése ma a piac 98 százalékát teszi ki. Ennek megfelelően például a vadonatúj Focus vásárlóinak 95 százaléka AUX csatlakozóval felszerelt modellt választ, amelyben használni tudja MP3 eszközeit, 90 százalék pedig Bluetooth vezeték nélküli csatlakozást is rendel. Az Európában az új Focus-ban, 2012-ben bemutatkozó Ford SYNC a kapcsolódás új szintjét teremti meg a jövőbeni Ford modellek vásárlói számára.
Valaha a kazettás magnók forradalmasították az autók fedélzeti szórakoztató rendszereit, s később ebből fejlődött ki a CD-lejátszók uralma. Most pedig a CD-k is a magnókazetták sorsára jutnak, hiszen a Ford és a többi autógyártó – a vásárlói igényeket követve – egyre inkább digitális rendszereket építenek járműveikbe, amelyek sokkal magasabb szintű csatlakoztatási lehetőséget kínálnak. A vadonatúj Ford Focusból a Ford már kihagyta az elavult, többlemezes CD-váltókat, ugyanakkor az USB-port az alapfelszereltség része lett, s a legtöbb modell Bluetooth-csatlakozást is kínál – mindkettőt azért, hogy megfeleljen az iPod és más digitális zenei eszközök miatt megváltozott vásárlói elvárásnak. Tény, hogy márciusi bemutatása óta az új Focus vevőinek 95 százaléka olyan kivitelt választott, amelyben USB-port és AUX csatlakozó is található az MP3 lejátszókhoz, így független eszközök is csatlakoztathatók az autó audiorendszeréhez; emellett az európai utakon futó új Focusok 90 százalékában van Bluetooth-csatlakozás.
“A fedélzeti szórakoztató eszközök technológiája sokkal nagyobb ütemben fejlődik, mint az autók bármely más része.” – avat be Sheryl Connelly, a Ford globális trendekkel foglalkozó vezetője. “Az utcai telefonfülkékhez hasonlóan a beépített CD-lejátszók is arra ítéltettek, hogy kiszorítsák őket a frissen érkező, új technológiák.”
A Brit Lemezkiadók Szövetségének adatai szerint az Egyesült Királyságban 2006 és 2010 között 35 százalékkal esett vissza a CD-k forgalma, ugyanakkor hétszeresére nőtt a digitális albumok eladása. Mivel a zenerajongók immár digitális adathordozókra írják át CD-n tárolt számaikat, és a zenevásárlás is jórészt digitális úton történik, a Ford azt tervezi, hogy áttér a tisztán digitális fedélzeti szórakoztató rendszerekre.
A zenevásárlás forradalma okozta a CD-k gyors hanyatlását
A Ford jelenleg Európa-szerte kínál USB és Bluetooth audiocsatlakozást, valamint AUX csatlakozási lehetőséget az MP3 lejátszók számára, amelyek kiegészítik a még létező CD-fejegységeket. Ám a CD-k használata fokozatosan visszaszorul, és helyettük a digitális berendezések válnak elfogadottá.
“Magától értetődik, hogy amíg igény van rá, addig a Ford CD-lejátszókat is kínál majd.” - fogalmazott Ralf Brosig, a Ford Európa multimédia managere. “Idővel azonban a vásárlói elvárások várhatóan megváltoznak majd, így gyorsan el kell majd mozdulnunk a tisztán digitális fedélzeti szórakoztató rendszerek felé.”
A Ford hatalmas lépést tesz ebbe az irányba a MyFord Touch technológiával kombinált, fejlett SYNC rendszer európai bevezetésével; a rendszer először az új Ford Focusban lesz elérhető. A berendezés kiválóan kiszolgálja majd a Ford technológiabarát vásárlóit, hiszen kifinomult multimédiás szórakoztató központként működik, számos csatlakozási lehetőséget biztosítva több USB-bemenettel, SB-kártya portokkal, RCA bemenetekkel és Bluetooth-csatlakozással. A rendszer emellett jelszóval védett, vezeték nélküli hotspotként is működik, amelyhez öt különféle eszköz csatlakoztatható USB-n vagy mobiltelefonos modemeken keresztül. Ez lehetővé teszi a “cloud computing” szolgáltatások – például az Apple iCloud, az Amazon Cloud Drive vagy a Google Music – használatát, így tulajdonképpen fölöslegessé válik, hogy az autóban zenei tárolóeszköz legyen. A Ford arra számít, hogy Európa útjain 2015-re mintegy kétmillió, SYNC rendszerrel felszerelt autó fut majd.
A Ford DAB rádiója a legfejlettebb technológiával működik
Jelenleg a Ford kínálja vásárlóinak a legfejlettebb DAB rádiótechnológiát a DAB, DAB+ és DMB formátumokban; jelenleg mintegy 150.000, DAB-vételre képes autó fut Európa útjain. E hónaptól kezdve azonban a lefedettség jóval szélesebb lesz, mivel számos országban elkezdik használni a három DAB rendszer egyikét, kiegészítve vagy felváltva ezzel a hagyományos, analóg rádióadásokat. Az Egyesült Királyságban az új Focusok alapfelszereltségének része a DAB rádió, így csupán ezen a piacon 90.000 vásárló élvezheti az új technológiát, emellett a 2011-ben ugyancsak itt eladott Mondeo és Galaxy modellek 50 százalékában is megtalálható már ez a berendezés, az S-MAX vásárlóinak pedig 80 százaléka választotta e technológiát. A DAB rádióadás sokkal jobb hangminőséget biztosít, és kifejezetten felhasználóbarát, hiszen hatékonyabban használja ki a rendelkezésre álló rádiófrekvenciákat, így az eddiginél több választási lehetőséget kínál a rádióhallgatóknak. 2003-ban a Ford volt az első autógyártó, amely utólag beszerelt extraként kínált DAB digitális rádiókat vásárlóinak az Egyesült Királyságban, Európa legnagyobb DAB-lefedettségű piacán. A gyárilag beszerelt DAB rádiók 2008-ban jelentek meg az Egyesült Királyságban eladott Ford Focus, C-MAX és Kuga modellekben, és 2010 óta az alapfelszereltség részét képezik a C-MAX és Grand C-MAX modellekben. |