2010 első félévében naponta átlagosan közel 40 személysérüléses baleset történt Magyarországon. A balesetek magas száma a biztosítótársaságok kifizetéseiben is megmutatkozik: A Generali biztosító casco ügyfeleinek már mintegy 5,5 milliárd, kötelező biztosítás terhére pedig csaknem 2,6 milliárd forintot fizetett ki gépjárműkárokra 2010-ben. A több mint 8 milliárdnyi kártérítésből 7,2 milliárd forintot az ütközéses balesetek után fizette a biztosító.
A KSH legfrissebb adatai szerint 2010 első félévében 7072 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 68 százaléka lakott területen belül. Mindez átlagosan közel negyven személysérüléses balesetet jelent naponta. A balesetek 63 százalékát személygépkocsik okozták, 92 százalékban a sofőrök hibáztak és mindössze 8 százalékban a gyalogosok.
Jákfalvi Zoltán, a Generali gépjármű üzletági igazgatója szerint a biztosítótársaságnál regisztrált gépjárműkárok számából jól látható, hogy a közúti közlekedési balesetek száma szinte alig változott az elmúlt 1 évben. „Bár 2009-ben január és augusztus között cascóval rendelkező ügyfeleink 18 443 darab ütközésből adódó járműkárt jelentettek be, 2010-ben pedig 17 315 darabot, a kötelező biztosításokkal rendelkező ügyfelek között nőtt az esetszám. Itt közel 10 százalékos növekedést tapasztaltunk.” – tette hozzá.
Az ütközésből adódó összes kár – járműkár, assistance, dologi kár, személyi sérülés, üvegkár – darabszámát tekintve is hasonló képet kapunk. A cascóval rendelkező ügyfelek között minimális csökkenés, míg a kötelező biztosítással rendelkezők között növekedés tapasztalható. A több mint 8 milliárd forintos kárkifizetésekből a Generali 2010-ben augusztus végéig összesen több mint 7,2 milliárd forintot fizetett ki ütközésből származó károkra, a fennmaradó részt elemi károk, rongálás miatti és lopásból eredő károkra fizette ki a biztosító.
Legyen szó akármilyen „apró” közlekedési balesetről, mindössze néhány pillanat leforgása alatt is tetemes, akár sok millió forintos kár keletkezhet. Általános tévhit, hogy baleseti károk fedezésére elegendő a kötelező biztosítás, hiszen saját hibánkból is okozhatunk kárt önmagunknak. Érdemes tehát a megfelelő lélekjelenlét mellett olyan biztosítási csomaggal is rendelkeznünk, amely teljes körű védelmet kínál az általunk, illetve mások által okozott balesetek esetén is.
|
Néhány konkrét példa károkra és kifizetésekre
6 éves Ford Focus 1.6, koccanásos baleset, sérült az első lökhárító, bal első sárvédő és a bal első lámpa, motorháztetőn fényezés szükséges.
· Casco nélkül a javítás költsége – alkatrészekkel együtt – 346.681 forint
· Cascóval és 10%-os önrésszel a javítás költsége a tulajdonosnak 34.668 forint
1 éves Suzuki Swiforint 1.3 parkolóban sérülten talál rá tulajdonosa, bal hátsó ajtócsere és bal első ajtófényezés szükséges
· Casco nélkül a javítás költsége – alkatrészekkel együtt – 183.156 forint
· Cascóval és minimum önrésszel a javítás költsége a tulajdonosnak 30.000 forint
3 éves BMW X3 frontális ütközés, gazdasági totálkár
· Casco nélkül a tulajdonos vesztesége 8.746.000 forint
· Cascóval a 10%-os önrész és roncsérték levonása után kifizetés a tulajdonosnak 5.151.456 forint (a roncsot a tulajdonos akár értékesítheti is)
Főúton közlekedő gépkocsi, szembejövő gépjármű keresztbe fordulva áttér a másik sávba, a károsult a kormányt elrántva árokba fordul.
· Baleseti egészségkárosodás 51%
· Kgfb kifizetés: 53.000.000 forint (tartalmazza a közlekedési költséget, háztartási kisegítőt, gyógyszert, élelem feljavítást, rehabilitációt, kereset veszteséget és járadék megváltást)
A károsult gépkocsi vezetője főúton közlekedve zöld jelzésre balra kanyarodik, a károkozó gépkocsi piros jelzésre behajt a kereszteződésbe, ahol összeütköznek.
· Baleseti egészségkárosodás 50%
· Kgfb kifizetés 14.250.000 forint (tartalmazza a közlekedési költséget, háztartási kisegítőt, keresetveszteséget, rehabilitációs gyógyszert)
Motorkerékpár vezetőjeként sérült, főúton előzés közben a károkozó gépkocsi elékanyarodott
· 67%-os maradandó károsodás
· Kgfb kifizetés: 49 000 000 forint (tartalmazza a közlekedési költséget, háztartási kisegítőt, keresetveszteséget, rehabilitációs gyógyszert, szülő és testvér nem vagyoni kártérítését)
|
„Idén augusztus 25-éig biztosítónk mintegy 5,5 milliárd forintot fizetett ki casco ügyfeleinek kárrendezésre. A legnagyobb összegű kifizetésünk 2010-ben – egy lopáskárral kapcsolatosan – megközelítette a 16 millió forintot, ugyanakkor továbbra is az ütközésből adódó jármű- és üvegkár volt a leggyakoribb káreset, a kifizetések átlagos nagysága pedig elérte a 250 ezer forintot.” – elemezte az adatokat Jákfalvi Zoltán.
Bár a jól megválasztott biztosítás - felelős vezetési kultúrával párosulva - a legtöbb esetben megnyugtató megoldás, károk még így is keletkezhetnek. Ebben az esetben pedig sok múlik azon, a biztosító mennyire veszi figyelembe a kárrendezés során az ügyfél érdekeit.
„A kárrendezésnél – a kifizetett összegek mellett – tapasztalataim szerint a korrekt hozzáállás és a gyorsaság a legfontosabb. A Generalinál például az esetek 80%-ában két napon belül sor kerül a kárfelvételre, és minden ötödik ügyben öt napon belül le is zárjuk a kárügyet.”– mondta Jákfalvi Zoltán.
Annak érdekében, hogy minden gépjármű-tulajdonos – függetlenül vezetési szokásaitól, a gépkocsija korától és anyagi lehetőségeitől – megtalálhassa a számára legmegfelelőbb casco biztosítást, a Generali különféle csomagokat dolgozott ki. „A teljes körű casco biztosítás egész Európában védelmet garantál az ügyfelek számára, de köthető olyan casco biztosítás is, ami kifejezetten azon vezetőknek jelent megoldást, akik idősebb gépjárművüket szeretnék biztonságban tudni. A Lopás Casco ezzel szemben a vezetési tudásukban bízó ügyfeleknek ajánlott, akik kizárólag lopás ellen szeretnék biztosítani autójukat, és nem kívánják a teljes körű casco díját kifizetni. Ezek a biztosítások természetesen más kiegészítő biztosításokkal együtt is megköthetőek, így kaphatunk minden szempontból megfelelő megoldást.” - vázolta a különböző lehetőségeket Jákfalvi Zoltán. A casco biztosítás például kombinálható balesetbiztosítással is, így az anyagi károk mellett a személyi sérüléseket is rendező csomagot kapunk függetlenül attól, hogy a balesetet a biztosított okozta-e vagy sem.
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. meglévő és leendő ügyfelei igényeit szem előtt tartva több casco biztosítási módozatot dolgozott ki. A Generali casco gépjármű-biztosítási csomagjairól bővebben a https://www.generali.hu/Szolgaltatasok/Gepjarmu.aspx címen olvashatnak. |