Az új készülék tartalmazza a továbbfejlesztett sávasszisztenst, ami összetett csomópontoknál könnyíti az eligazodást. Ez a funkció jól átláthatóan mutatja az adott útszakaszon található sávokat és megmutatja melyik sávot kell válasszuk a nyugodt és folyamatos haladás érdekében.
Az éppen vezetni tanulók és azok, akik most először használnak műholdas navigációt bizonyára nagy segítségnek veszik majd az utcanevek hangos beolvasása funkciót*, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználó anélkül is tudja épp milyen utcán halad át, hogy közben a figyelmét le kelljen vegye az útról.
Továbbá, a TomTom Start2 akár RDS-TMC közlekedési információk** fogadására is képes. Ennek segítségével minden közlekedési incidens pontosan megjeleníthetővé válik a készüléken, valamint az is, hogy az egyes forgalmi események miatt mennyi késésre számíthatunk az adott útvonalon. Amennyiben szükséges, a készülék akár rögtön új útvonalat is tervez számunkra, így biztosítva a pontos célba érést.

A TomTom Start2 egyszerűsített menürendszerrel van ellátva, ami két alapvető navigációs funkciót tesz lehetővé: a „Navigálás” valamint a „Térkép böngészése” funkciókat, ily módon bármilyen útvonalról is legyen szó, gyerekjáték lesz a tervezés.
A készülékek személyre szabhatóságáról immáron a választható „StartSkin” tokok gondoskodnak, hiszen a cserélhető hátlapok változatos színárnyalatokban kaphatók a készülékhez.
És ez még nem minden! A legoptimálisabb útvonal-kalkuláció és a legpontosabb menetidő meghatározás érdekében a TomTom IQ Routes™ technológiája valódi, korábban mért sebességadatok alapján, az adott napszakra jellemző forgalmi és menetidő adatok szerint kalkulálja ki a leggyorsabb és legmegbízhatóbb útvonalat, ami ezért időt, pénzt és üzemanyagot takarít meg a felhasználóinak.
Könnyű súly, kompakt kivitel, 9cm-es (3.5”) érintőképernyős kijelző és félig rögzített, összecsukható tartó jellemzi a TomTom Start2 készüléket, ami így bárhol könnyen elfér és ideális útitársa lehet bárkinek.
Ár és elérhetőség
Az Európa térképpel ellátott TomTom Start2 április végétől lesz kapható Magyarországon 39 990 forintos ajánlott fogyasztói áron. A készülékhez kapható „StartSkins” hátlapok a www.tomtom.com/startskins oldalon rendelhetők meg. |