Formatervezési verseny Mazda részvétellel


Hírszerkesztő
november 23. 2009. 13:57

Kaan után Souga
A Los Angeles-i Autókiállítás keretein belül az idei évben is kiírásra került egy formatervezési-elképzelési verseny
 
hirdetés

A Los Angeles-i Autókiállítás keretein belül az idei évben is kiírásra került egy formatervezési-elképzelési verseny, melyre bármelyik kiállító nevezhetett. Az idei évben olyan autót kellett tervezni, mely a mobiltelefonokon, web kamerákon, internetes kapcsolattartáson felnőtt fiatalokra feltehetően vonzerőt gyakorol majd 2030-ban.

Végül hat nagy autógyártó tervezői nyújtottak be pályázatokat, név szerint az Audi, a General Motors, a Honda, a Toyota, a Nissan, és szeretett márkánk, a Mazda. A tavalyi évben szintén nevezett a Mazda, akkori pályaműnyertes autójuk a KAAN nevet kapta, míg az idei versenyzőnek SOUGA a neve.


Az előzetes visszajelzések alapján a Souga-val a Mazdának az idei évben is jó esélyei vannak a verseny megnyerésére. A tervezők elképzelései szerint alapján az elektromos hajtású Souga mindössze 2000 dollárért megvásárolható lesz  2030-ban, és havi használati díjat kérnek majd érte, mely egyben a "villanyszámlát" ( felhasznált áram ) is fedezi.

Az Észak-Amerikai Mazda központ mindezt azal is kiegészíti, hogy a vásárlók a VMazda oldalon Web-design segítségével saját maguk képére formálhatják a Sougát, annak megvásárlása előtt. Természetesen csak a Souga szerkezete által megengedett mértékben.

Tehát legkésőbb 2030-ban kiderül, hogy már gyárilag ennyire eggyedivé tehetjük-e majd nagyszériás környezetkímélő autónkat. Mindenesetre jó tudni, hogy ennyire kreatív elmék dolgoznak a Mazda észak-amerikai központjában is.





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban