Az 1960-as években született meg az első jogszabály a biztonsági övekre vonatkozóan
A Volvo PV544 modellje volt a világ első olyan autója, amelyben sorozatban gyártott hárompontos biztonsági öv volt
1959. augusztus 13-án, csütörtökön érkezett meg a
Kristianstad városában működő Volvo kereskedőhöz egy Volvo PV544-es, azaz a
világ első olyan autója, amelyben sorozatban gyártott hárompontos biztonsági öv
volt. A rákövetkező ötven évben a V-alakú, hárompontos biztonsági övek egymilliónál
is több ember életét mentették meg.
A hárompontos biztonsági öv mind a mai napig az autók
legfontosabb biztonsági berendezése. Ez az övrendszer az automobilok 120 éves
történetének kétségtelenül legelterjedtebb és legjelentősebb biztonsági
megoldása, mely a statisztikák szerint több mint 50 százalékkal csökkenti a
halálos és súlyos sérülések veszélyét baleset esetén.
Az 1960-as években született meg az első jogszabály a biztonsági övekre vonatkozóan
Nils Bohlin
megértette, hogy milyen erők működnek
Van egy mondás, miszerint a legegyszerűbb megoldás gyakran a
legjobb is. Az autókban található biztonsági öv azonban csak az 1950-es évek
végén nyerte el mai formáját Nils Bohlinnak, a Volvo mérnökének munkája nyomán.
Korábban ugyanis más típusú öveket használtak. Az Amerikai Egyesült Államokban
egyes orvosok már az 1930-as években követelni kezdték, hogy az autókat
szereljék fel biztonsági övekkel. A legelterjedtebb megoldás a kétpontos öv
lett, de előfordultak különböző hárompontos rendszerek is. A problémát az
jelentette, hogy ezek az övek nem védték kielégítően az utasokat, főleg nagy
sebességnél nem.
A korábban repülőgépmérnökként dolgozó Nils Bohlin, aki a
Volvo előtt többek között katapultüléseket fejlesztett, már hamar felismerte az
ütközések során fellépő erőket.
Nils Bohlin - a feltaláló találmánya életek millióit mentette már meg
Máig változatlan
alapelvek
A fejlesztések során az egyik legfontosabb szempont az, hogy
az öv a megfelelő helyen nyelje el az ütközés során fellépő erőket, ott, ahol a
legerősebb a test, azaz a csípőnél és a mellkasnál. Ugyanakkor az övnek könnyen
használhatónak és állíthatónak kell lennie.
Nils Bohlin tervének legfontosabb jellemzői a csípő körül
futó vízszintes, valamint az átlós, mellkason futó öv, az övpántok ülés
melletti, alacsony ponthoz rögzítése, a padló felé mutató „V” alak, illetve a
terhelés alatt sem elmozduló, mindig a helyén maradó öv voltak. Pontosan
ugyanezek a jellemzők, alapelvek érvényesülnek még ma is!
A skandináv piacon a Volvo PV544 és a Volvo Amazon (120)
volt az első típus, amelyben megjelent ez az újítás. Ráadásul a Volvo volt az
első gyártó, aki az első és a hátsó üléseken ülők számára egyaránt a
szériafelszereltség részeként kínálta autóihoz a hárompontos biztonsági övet. A
találmányt egy úgynevezett nyílt szabadalommal védték, ami azt jelenti, hogy a
tervet bárki ingyen felhasználhatta, átvehette.
Volvo Amazon (120) - ez volt az első típus, amelyben megjelent a „V” alakú biztonsági öv
Ezzel óriási lépést sikerült tenni a biztonság növelésének
irányába, azonban a hárompontos biztonsági öv még így sem vált azonnal átütő
sikerré. El kellett még telnie néhány évnek, mire a vásárlók jelentős többsége
és az autóipar többi résztvevője is felismerte, hogy milyen hatékony életmentő
eszköz lehet a biztonsági öv.
A Volvo tanulmánya
meggyőzte a világot
1963-ban a Volvo bevezette a hárompontos biztonsági övet az
Amerikai Egyesült Államokban és egyéb piacokon is. A bevezetés előtt a Volvo
számos ütközési és megcsúszási vizsgálatot végzett különböző típusú biztonsági
övekkel felszerelt autókkal. Az eredmények önmagukért beszéltek: a Volvo
hárompontos biztonsági öve nyújtotta messze a leghatékonyabb védelmet az utasok
számára.
Pár évvel később, 1967-ben a Volvo bemutatta úttörő, 28 000
balesetet feldolgozó tanulmányát egy közlekedésbiztonsági konferencián az
Amerikai Egyesült Államokban. A jelentés elkészítéséhez egy éven keresztül
minden olyan, Svédországban történt balesetet megvizsgáltak, amelyben Volvo
márkájú autó is érintett volt. Az eredmények itt is magukért beszéltek, és a
világ végre kezdte észrevenni az új találmányt. A jelentésből egyértelműen
kiderült, hogy a biztonsági öv életeket mentett, és 50-60 százalékkal
csökkentette a sérülésveszélyt.
Több mint egymillió
megmentett élet
Manapság már világszerte hárompontos biztonsági öveket
szerelnek az autókba. A modern biztonsági öv az autó belső biztonsági
rendszerének legfontosabb eleme, amely tökéletesen együttműködik a többi
biztonsági rendszerrel, például a légzsákkal, az övfeszítővel és az
erőhatárolóval.
Az öv automatikusan a megfelelő helyzetbe áll az ütközésnél,
hiszen az előfeszítő megfeszíti az övet a testen. A rendszer pontosan a
megfelelő lendülettel, a lehető legfinomabban rögzíti a testet. Mindezt a
másodperc ezredrésze alatt.
Nehéz pontosan megmondani, eddig hány emberéletet is mentett
meg a biztonsági öv. A becslések szerint azonban több mint egymillió ember
köszönheti az életét a biztonsági övnek, és több milliót óvott meg ez a
megoldás a súlyos sérülésektől.
Még mindig jelentős a
fejlődési lehetőség
A biztonsági öv használatának szokásai jelentősen eltérnek a
világ egyes területein. Az Amerikai Egyesült Államokban úgy becsülték, hogy a
biztonsági öv használatának egy százalékos növekedése évente 270 ember életét
menthetné meg.(2) Az európai tanulmányok szerint újabb 7000 életet lehetne
megmenteni, ha az EU-tagországok mindegyike olyan szintre emelné az
övhasználatot, mint az élen járó tagországok. Még nagyobb lehetőségek rejlenek Afrika, Dél-Amerika és
Ázsia egyes területein, ahol az autók száma rohamosan növekszik.