Ne feledd az izmokat!

Legutóbb arról számoltunk be, hogyan lehetne átmenteni az amerikai utakon legálisnak számító dragstereket, azonban az események azóta még drasztikusabb fordulatokat vettek. Gyakorlatilag a teljes csőd állt be a General Motors és a Chrysler háza táján, kérdés, hogy a részben állami, részben külföldi tulajdonba került gyárak milyen mértékben tudnak kedvezni teljesítményrajongó fogyasztóiknak. Tudnak-e egyáltalán?

Foglaljuk össze: a GM felszámolja a Saturn-t, a Pontiac-ot, a Hummert, a Saab-ot és az Opelt. Az Opel sora azóta rendeződött, felvásárolta a kanadai Magna és az orosz tőke. A Saab sorsa pedig maximális sikertörténet, a hírek a Koenigsegg szupersportkocsi-manufaktúra vásárlási szándékáról szólnak, amellyel bármikor kiegyezett volna a szóbeszéd szerint a világ legbiztonságosabb autóit előállító svéd cég (erről még bővebben később). Eredeti „Humvee” pedig akkor is lesz, ha a GM-féle Hummer kínai kézbe kerül. A Chryslernél ezzel szemben beállt minden a sikeres Fiat-üzlet ellenére, hosszú az út, míg minden helyreáll; a Viper-gyár pedig szintén a megszűnés szélén áll. A széleskörű gazdaságossági program pedig véglegesen beteheti a kaput az izomautóknak (de legalábbis minimum egy évtizedre), pedig épp hogy csak sikerült felállnia mindhárom résztvevőnek a fotocellás rajtvonalhoz.

Jó a rosszban, hogy az európai, sőt, a magyar amerikai autórajongók is tehetnek az izmok teljes leeresztése ellen, emlékben tartásukhoz. Ehhez pedig olyan kincsesbányába kell belenyúlni, mint az alulértékelt ’80-as évek. Valójában a válltömés, a tupírhaj és a szintizene évtizedében egyetlen izomautó sem született, ellenben importált autókból nem volt hiány, amelyek valamely múltbéli dicsőségre emlékeztek vissza. Nem minden jármű lehetett azonban csak úgy izomautó már a ’60-as, ’70-es években sem. Az idők során szigorú szelekció alá estek az ebbe a kategóriába sorolandó személygépkocsik, ennek összefoglaló listája a Wikipedián is megtalálható. A ’80-as évekre azonban csak egy-pár név maradt fenn, őrizve az elődök dicsőségét halovány pislákolásban.
Négy ezek közül kishazánkban is fellelhető, vegyük hát sorra őket!

Kezdjük elsőször minden izomautó ősével, mert csodák csodája, számtalan furikázik ezekből az utakon, olcsón hozzáférhető, ráadásul rögtön két néven is lehet kapni. Kezdjük onnan, hogy volt egy „kisautó” a ’60-as évek elején, a Pontiac Tempest, amelyből indulása utáni évében rögtön kanyarítottak egy amerikai életérzést jobban követő kupét és kabriót, amelyet egy huszáros megoldással átkereszteltek LeMans-ra. A GM-nél ekkor erősen gondolkodóban voltak egy sportos autó piacra dobásával. 1963-ban visszavonult a Pontiac-divízió a gyári színek alatt való versenyzéstől a dragstripeken, ezért 1964-re előjöttek az utcára szánt dragsterekkel, melyeket a LeMans-okból alakítottak ki.

Ez ismét névcserét követelt, egy sikeres marketinghúzással ekképp „lopták” el a nevet a Ferraritól, így a tengerentúli közönség is megtanulhatta, nagyjából mit is jelent az a misztikus három betű, a „GTO”. 

Ez a gép robbantotta ki végül az izomautó lázat és szült meg egy aranykort az amerikai autóipar számára. Nem kell túl nagy nyomozást végeznünk ahhoz, hogy ráleljünk ennek mai megfelelőjére hazánk útjain. Az olvasók között is minden bizonnyal akad egy ilyennel rendelkező. 1988 és 1993 között ismét forgalomba került a LeMans az USÁ-ban, ezúttal egy import formájában, amit mifelénk Opel Kadettnek, esetleg Daewoo Racernek, vagy netán Vauxhall Astrának hívtak. A változatok nagyjából megegyeznek, földrész-specifikus eltérések jellemzik csupán az autókat.

A GTO analógiájára pedig ugye ismerünk ebből egy felspécizett verziót, a GSi-t (mely a Cosworth által kifejlesztett DOHC hengerfejjel rendelkezik), ezzel meg is találtuk a Pontiac GTO európai megfelelőjét. Megfelelő képzelőerővel kontextusba helyezhetjük az autót, például, ha egy filmhez kapcsoljuk. LeMans volt a főszereplője a „Francia kapcsolat” c. filmnek, melyhez egy látványos autós üldözést is komponáltak:

A GTO-hoz pedig a „xXx” és a „Megtorló” címűeket köthetnénk, ha az autó már eleve nem reklámozná magát.

Továbbhaladva a GM háza táján említsünk szót egy másik autóról is, a Chevrolet Nováról. Tudvalevő, hogy ebből a modellből egyedül az „SS”, azaz a „Super Sport” kivitel számít izomautónak. Ezt figyelmen kívül hagyva ismét aranybányába futunk, megint csak egy import képében. Kivételesen ez az autó teljesen a konszernen kívül érkezett, egészen pontosan Japánból. Nevezetesen a Toyota Corolla AE82-es kivitelű verziója töltötte ki 1985 és 1988 között a nosztalgia által okozott űrt a név visszahozásával.

Lényegében ez a legendás „hachi-roku” elsőkerekes verziója. Legendás verziója könnyedén elismerhető a „Halálbiztos” c. filmben, Kurt Russell egy ilyennel végzett mészárlást a mozi első felében.

És hazánk egyik legismertebb dragstere is ebből készült el:

Áttérve a másik két gyártóra, tovább bonyolódik a helyzet: olyan ritkaságszámba menő utódokat hagytak hátra, melyek majdnem annyira nehéz beszerezni, mint az „eredetit”. Örülünk, mert nemrégiben tért vissza a Dodge Challenger. Ha máshonnan nem, számos filmből biztos ismerjük, mint pl. a „Száguldás a semmibe”, a „Halálosabb iramban” és megint csak a „Halálbiztos”. Magyarul egy igazi legendával állunk szembe. 

Más kérdés, hogy az USÁ-ban sikeresebb volt a belőle kifejlesztett testvér-klón, a Plymouth ’Cuda. Ezúttal is hozzáférhetünk a Challenger-hez (és ha kedvünk tartja, ’Cudává alakíthatjuk, mint ahogy ez gyakorta megtörténik a Dodge-verziókkal egyébként, bár ennek Plymouth verziója ugyanúgy „Sapporo” néven futott). Ezúttal is importról beszélhetünk, ami nem más, mint a Mitsubishi Sapporo. Az 1978 és 1983-ban forgalmazott kétajtós kupé szolgált a legendás amerikai izom pótlékaként. Nehezen fellelhető, ám nagyságrendekkel olcsóbb, mint négy évvel azelőtt kifutott első generációs elődje.

Végezetül egészen napjainkig jutunk el a Ford Cougar személyében. A konszernbe tartozó Mercury-nál gyárott, ugyanezen nevű kupé 1969-es és 1970-es verziója rendelkezett a „BOSS” csomaggal. Ez egyébként nem más, mint a Chrysler-féle „HEMI” (azaz félgömb alakú égéstérrel rendelkező motor) Ford-verziója. 

Európában sikeresebb volt a kisebb Puma, de a Cougar is ugyanúgy hozzáférhető volt 1998 és 2002 között:

Ha valakinek taszítóak, esetleg hozzáférhetetlenek ezek a járművek, azoknak jelzem, hogy ott vannak pl. a Ford Probe-ok, amit eredetileg a Mustang negyedik generációjának szántak, vagy az 1.6L-es motorral rendelkező Simcák, melyen erőforrásai ugyanúgy ’80-as évekbeli Dodge Chargerekbe és Plymouth Dusterekbe is bekerültek. Ha úgy vesszük, a motor az alapja az izomautóknak. Ezeken kívül pedig minden bizonnyal még rengeteg más kapcsolatot is felfedezhetnek a szemfüles autórajongók.

Nos, ha tetszik, ha nem, az olcsó, teljesítménycentrikus autóknak végleg leáldozóban van. Bár nálunk ez eleve másként működik, a teljesítményért igen is sok pénzt kell kiadni a mai napig. Akinek számít a név, vagy csak az életérzés megszállottja, mindenképpen ruházzon be egy ilyenbe, vagy ha megteheti, az eredetibe. A lényeg, hogy itt vannak közöttünk. Csak észre kell vennünk, és ki kell csiszolni belőlük a gyémántot, mert megérdemlik…