A távot átlag 4g-s gyorsulással teszi meg, ami azt jelenti, hogy féltávnál ez 8g is lehet
Bestiális szörnyetegek, ahol a kormány csak arra kell, hogy egyenesben tartsuk a rémet. De honnan jöttek, és mire jók? És egyáltalán mire ez az őrület?
A végtelen kifejezés több elkülöníthető, a teológiában,
filozófiában és a matematikában előforduló fogalomra utal. Hétköznapi
használata sokszor nincs összhangban a technikai jelentésével. A végtelen szó
határtalan, vég nélküli, megszámlálhatatlan mennyiséget jelöl. - Wikipedia
Amerikában gyakori jelenség az ufók egészen földközeli
repülése. Egyes beszámolók szerint emberek is vannak fedélzetükön. Láttunk már
ilyet, nem? Nos, ha mégsem, akkor valami ilyesmit kell elképzelni:
Hmmm… túl gyors volt? Akkor nézzük meg mi is történik
ilyenkor:
Annyi bizonyos, hogy ez nem ufó. De szent módon közel jár
hozzá. Ekkor a 90% nitrometánból, 10% metanolból álló üzemanyaggal hajtott jármű
kevesebb mint 4.5 másodperc jut el egy pontból egy 402 m-rel távolabb levő
másik pontba. Ennek minden egyes másodperce alatt 5.7 liter nedűt fogyaszt el.
A távot átlag 4g-s gyorsulással teszi meg, ami azt jelenti, hogy féltávnál ez
8g is lehet. Csak hogy átérezzük: egy űrhajó kilövésénél 3g nehezedik a
személyzetre… A kocsi a célvonalon áthaladva pedig már közel 600 kilométerrel
száguld óránként, utána pedig az anyahajóra leszálló vadászrepülő arányában lassítják
az ernyők a lendületet.
Bestiális szörnyetegek, ahol a kormány csak arra kell, hogy
egyenesben tartsuk a rémet. De honnan jöttek, és mire jók? És egyáltalán mire
ez az őrület?
A legenda szerint akkor rendezték meg a világ legelső
gyorsulási versenyét, amikor a második autót legyártották. Ha a sztori nem is
igaz, magvában azért ott találjuk az igazságot. A XX. század hajnalán még az
űrutazás kuriózumával ért fel az autóháton való tovahaladás. Az elmebetegek
pedig már ekkor is tudták, mit akarnak: sebességet. Pontosabban: NAGY
sebességet. Persze ekkor még nem lehetett kihajtani a zsokékat
benzinrakétájukkal egy nyolcsávos, lezárt autópályára, ezért igyekeztek minden
természet adta lehetőséggel élni. Mázlijuk volt, Floridában a tengerparton volt
egy erre alkalmas szakasz a szépséges Daytona Beach-nél. Sima, kemény talaj –
tökéletes alap egy jó kis reggeli sebességrekord-döntögetésre. A pilótának nem
kellett mást csinálnia, mint taposni a gázt és valahogy betalálni az óceán és a
füves, pálmás liget közti keskeny sávot, ami egyre csak csökkent az évek
multával. No nem mintha a természet foglalta volna vissza a benzingőztől
harmatos miliőt, csak a sebesség nőtt és lett egyre inkább relatív a két
határvonal közti szakasz attól függően, hogy gyalog, vagy az egyik ilyen
lokomotívban hasítottunk.
A pletykák pedig már kezdtek terjedni a távoli vadnyugat
felől, hogy valahol arrébb van egy hasonló képződmény. Csak éppen nincs tenger.
De pálmák sem. És nincsen fű. És nincs csapadék sem… Ami azt illeti, egyáltalán
nincs semmi. Csak egy hatalmas kiterjedésű kiszáradt, sós tófenék valahol Utah
és Nevada határának közelében. És hogy ott már versenyeznek is…
Henry Ford 1918-ra megalkotta azt, ami férfiembernek a
szexen és a foci mellett a mai napig a legnagyobb izgalmat okozza: az olcsó,
sorozatgyártású autót. A T-modell ugyan ma nagyjából a Suzuki Swift megfelelője
lenne, amellett, hogy azt képzeljük, csak Suzuki Swift létezik a világon. A
leleményes, önjelölt konstruktőrök hamar feltalálták magukat: a
kovácsműhelyekből kinőtt manufaktúrák először megszabadították a durrogót
minden felesleges alkatrésztől. Hátulra nagyobb kerekeket tettek a végsebesség
növelése érdekében, előre pedig kisebbeket a légellenállás csökkentése miatt.
És hát általában itt befejeződött a sufni-tuning a kezdeti időkben, a motor
felpöckölése később indult. A lényeg, hogy versenyeztek! Négyen egymás mellett
egy mérföldön, vagy repülőrajtból próbálkoztak elérni minél nagyobb
végsebességet egy adott szakaszon. Mielőtt a sivatagi rókák felébredtek volna
reggeli álmukból, lakóhelyük máris az autótervezés egyik legnagyobb kísérleti
laboratóriumává vált.
Ekkor jött a bajszos német, meg a keveset látó császár, az
amerikai ifjak pedig vonultak harcolni valahova nagyon messzire… és rendre ott
is maradtak… Azonban voltak akik visszatértek. Nagy számban voltak köztük
pilóták is, akik pedig megvesztek a száguldásért. A verseny folytatódott. Az
autógyártás ekkor valahol az albániai tőkehal exportja szintjén mozgott a vas
és acél, na meg a tőke hiánya miatt (az ostobák nem mertek kölcsönkérni Rákosi
pajtástól), ezért a 20-30 éves Ford modellek tették ki a vagány srácok
mobilitásra alkalmas eszközét. A harcban elesett bátyó garázsában még ott
figyelt a kissé rozsdás Ford Roadster, ami gyors volt, ellentétben az újonnan
drága, félig faszerkezetes, lomha családi autó mellett. Naná, hogy omnibusszal
akarok járni!
Emellett valami furcsa dolog is kezdett kialakulni: a kocsi
nem csak a nagy sebesség, hanem az önkifejezés eszközévé kezdett válni.
Megszületett a hot rod, az 50-es évekre pedig a custom-autó. Az ifjak pedig
gyorsultak Kaliforniában. Na nem speed-del, mint manapság (habár hasonló hatást
válthatott ki). Csak a buta fiúk sajnos az utcán próbálgatták fémizmaikat, de
mire csoportos büntetésekre kerülhetett volna sor, ebolaként elterjedt
népjárványt kellett kezelnie az illetékeseknek. A hatóság nem késlekedett:
karanténba zárt mindenkit. Ez lezárt reptereket jelentett a városok mellett.
Itt aztán mindenki kedvére kezelhette betegség okozta lázát egy kis
menetszéllel. Néhány suhancba pedig szorult némi felelősségérzet, azok pedig
gittegyletet alapítottak annak érdekében, hogy a vágtató lóerő-karámok ne csak
gyorsak, hanem biztonságosak is legyenek. Ebből alakult ki a későbbi NHRA
(National Hot Rod Association), a sportág legnagyobb szankcionáló testülete.
A többi igazából csak technikai oldalról érdekes: hogyan
alakultak ki a „funny car”-ok, hogyan fejlesztették ki a fokozatnélküli
sebességváltót, miként kerülhetett bele a Luftwaffe II. világháborúban bevetett
repülőiben alkalmazott nitrorendszer a hot rodokba, kinek az agyament ötlete
volt nitrometánt tölteni az üzemanyagtankjába, és még ezernyi dolog…
Jártál már Amerikában? Én nem, de elképzelem: valahol a
Dél-Nyugaton megyek előre. Nem jobbra, mert ott bozót van. Nem balra, mert ott
nincs semmi. Megyek egyenesen, mert csak arra megy út. Csak arra, valahova a
végtelenbe. Nem kanyarodik semerre, mert nincs rá szükség. Csak előre. Vagy
csak balra, ahogy egy oválpályán illik. A végtelenről szól minden. Ahol a
párhuzamos sávok találkoznak. Oda kell eljutni minél rövidebb idő alatt. 4.5
másodperc alatt. Mintha az űrbe mennék…