Hivatalos: New Jersey-be is ellátogat a mezőny


Hírszerkesztő
október 28. 2011. 11:54

2013-tól
2013-tól New Jersey utcáin is rendeznek Formula-1-es futamot
 
hirdetés

2013-tól New Jersey utcáin is rendeznek Formula-1-es futamot, jelentette be Nyugat-New York polgármestere. A verseny megrendezését kedden hivatalos sajtótájékoztatón jelentették be, a pálya hátterét New York felhőkarcolói adják.

2007 után első alkalommal a jövő évben tér vissza a Formula-1 az egyesült államokba a Circuit of the Americas pályára, Austinba. Az ország egy másik versenyre is készülhet, a Formula-1 kereskedelmi jogainak birtokosával, Bernie Ecclestone-nal sikerült megegyezni a New Jersey-ben megrendezésre kerülő futamról.

A pálya a Hudson folyó mentén kerül kijelölésre, a négysávos országút mindkét oldalát használva.

"Az egész régió számára gazdasági fellendülést jelent az esemény" - közölte Feliy Roque, Nyugat-New York polgármestere. "Miközben a politika és a nyilvánosság a munkahelyek teremtéséről beszél, a kormányzat ezt megvalósította. Ez az autósport csúcsa, hihetetlen, hogy ide is ellátogatnak."

A bejelentéssel 1980 után tér vissza New York területére a Formula-1, a Watkins Glenben megrendezett 1980-as szezonzáró futamot Alan Jones nyerte.

http://www.friweb.hu/f1hungary/





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban