Korea: Csapatról csapatra


Hírszerkesztő
október 18. 2011. 11:58

A Red Bull ugyan 2011-ben először nem állhatott pole pozícióban
A csapatok a hétvégén a Koreai Nagydíjat futották
 
hirdetés

A csapatok a hétvégén a Koreai Nagydíjat futották. Lássuk, hogyan szerepeltek.

Red Bull
A Red Bull ugyan 2011-ben először nem állhatott pole pozícióban, de a koreai versenyt megnyerve Sebastian Vettel kétszeres világbajnokként dobogóra állhatott. A német pilóta az első körtől kezdve vezette a versenyt, miután a négyes kanyarnál megelőzte Hamiltont, ezt követően kényelmes előnyre tett szert, első helyét semmi nem fenyegette. A verseny végén a futam leggyorsabb körét teljesítette. Csapattársával, Mark Webberrel talán kettős győzelmet érhetett volna el, ha nem hívják ki az ausztrál pilótát akkor kerékcsere, amikor Hamilton állt ki. Így a brit pilóta mögött a harmadik helyen zárt.

McLaren
A McLaren megkönnyebbülve látta Lewis Hamilton visszatérő formáját, több gyenge verseny után. Azt követően, hogy szombaton pole pozíciót szerzett - egyetlen pilótaként a Red Bullosokon kívül -, az egész versenyt Mark Webber nyomása alatt töltötte, de sikerült megtartania a második helyet. Azonban első leszorítóerőt veszített a verseny során, melyet a csapat még vizsgált. Button a másik McLarennel a negyedik helyet szerezte meg, nem tudta támadni a harmadik helyezett Webbert. Az utolsó néhány körben Alonso nyomása alá került.

Ferrari
Az új első vezetőszárny Fernando Alonso Ferrariján nem tudta a Scuderiát előbbre röpíteni a rajtrácson, nem tudtak harcolni a McLarennel és a Red Bullal. Alonso Massa mögé beragadt az első két etapban, majd az utolsó boxkiállások után tiszta terület volt előtte. Nem tudott azonban a negyedik helyezett Buttonra komoly nyomást gyakorolni.
Massa a hatodik helyen ért célba, idei egyik legerősebb versenyén és a verseny felén feltartóztatta Alonsót. Rosberg mögött a második etapban időt veszített, ez a további helyezések megszerzésébe került.

Mercedes
Csalódott hétvége a Mercedes számra, Nico Rosberget megelőze a Toro Rossós Alguersuari, Michael Schumacher pedig kiesett. A 12. helyről rajtolva Schumacher erős versenyt futott, az ötödik körben már a kilencedik helyen haladt, azonban Vitalij Petrov hátulról megtorpedózta a hármas kanyarnál, azt követően, hogy korábban a boxutcában megelőzte az orosz pilótát. Rosberg maradt csak versenyben, de nagyon korán kellett kereket cserélni, miután Pirelli abroncsait kockásra fékezte. Ezért a verseny végére támadhatóvá vált és Alguersuari az utolsó körben előzte meg a német pilótát.

Renault
A Renault három verseny alatt második alkalommal nem szerzett pontot. Vitalij Petrov balesetet szenvedett, Senna ismét szenvedett. Petrov a kilencedik helyről rajtolt és megőrizte helyét a kerékcserékig, ekkor helyezést veszített Schumacherrel szemben. A következő körben Alonso nyomása alá került, a hármas kanyarnál túl későn fékezett és Schumacher autójába csúszott, majdnem Alonso is a baleset áldozata lett. Senna egymás után harmadik alkalommal került az első tízen kívülre, rosszul rajtolt és gyenge sebességgel haladt. Sebessége nagyon visszaesett a verseny végére és szerencséje volt, hogy a lotusos Heikki Kovalainen nem előzte meg.

Williams
A Williams pontszerzési esélyei elszálltak, amikor Pastor Maldonado boxutca áthajtásos büntetést kapott azért, mert rosszul közelítette meg a boxutcát, habár a büntetés jelentéktelennek minősült, a venezuelai pilóta néhány körrel később motorprobléma miatt kiállt. A 11. helyen állt, mielőtt büntetést kapott. Barrichello azonban a 12. helynél előbbre nem jutott. Annak ellenére, hogy 25 körös utolsó etapot teljesített, kiegyensúlyozott köridőket futott és két helyet javított a verseny végén, a 12. lett.

Force India
Paul di Resta volt a Force India egyetlen pontszerzője Koreában, a 10. helyen ért célba, 2.5 másodperccel csapattársa előtt. Ő és Sutil a verseny során szoros küzdelmet folytattak, ám di Resta a stratégiájának köszönhetően előnybe került, a szuperlágy abroncsot két etapon keresztül használta. Ugyan Sutil a verseny középső szakaszában megelőzte, majd di Restának az utolsó körökben sikerült visszaelőznie csapattársát.

Sauber A Sauber hosszú idő után a leggyengébb versenyét teljesítette, mindkét autóval a lotusos Heikki Kovalainen mögött végeztek, a 15. és 16. helyen. Kobayashi 10 kör után állt ki szerelőihez, mert első vezetőszárnya megsérült, majd a 24. körben újból vezetőszárnyat kellett cserélnie, miután összeakadt Sennával. Annak ellenére, hogy utolsó boxkiállását a verseny vége felé teljesítette, az utolsó etapjában visszaesett Kovalainen mögé. Perez jobban teljesített, a 12. helyen állt az utolsó öt körben, de még kereket kellett cserélnie, így visszaesett a mezőnybe.

Toro Rosso
A Toro Rosso teljes mértékben kihasználta a Sauber gyengélkedését, a 2009-es Ausztrál Nagydíj óta a legjobb eredményüket érték el, három pontra megközelítették riválisukat a konstruktőri pontversenyben. Alguersuari volt a nap sztárja, a hetedik helyen ért célba, habár előnyt tudott szerezni a Schumacher-Petrov ütközésőből. Az utolsó körben előzte meg Nico Rosberget a hármas kanyarnál, ugyanott, ahol Buemi korábban di Restát előzte. Buemi rossz rajtját követően a kilencedik lett.

Lotus
A Lotus a Koreai Nagydíjat eddigi legjobb versenyeként tartja számon, sikerült mindkét Saubert legyőzniük és kényelmes 40 másodperces előnnyel értek célba a Virgin előtt. Kovalainen a rajtnál a középmezőnybe került és itt küzdött a verseny során. Erős sebességének köszönhetően sikerült Kobayashi előtt maradnia és fel tudott zárkózni a Renault pilótájára, Bruno Sennára, Trulli nem tudta tartani a finn pilóta sebességét, ennek ellenére kényelmes előnnyel győzte le a virgines Timo Glockot.

HRT
Azt követően, hogy Japánban keményen versenyeztek a Virginekkel, Daniel Ricciardo a koreai versenyt d'Ambrosio előtt fejezte be. Egy nagyszerű rajttal a belga pilóta került, majd második etapjának elején d'Ambrosio megelőzte Ricciardót. Az ausztrál pilóta nyolc körrel később visszaelőzött és a leintésig tudta tartani helyezését. Kilenc másodperccel ért célba Glock mögött. Csapattársa, Vitantonio Liuzzi ismét egy karakterépítő hétvégét zárt, két kör hátránnyal végzett riválisai mögött, miután az első körben egyik Virginnel ütközött, a sérült első szárnnyal el is romlott versenye.

Virgin
A Virginnél a két pilóta ellentétes teljesítményről számolt be a verseny után, Glock elégedetten nyilatkozott a stratégiáról, a sebességről, a boxkiállásról és a gumikopásról, azonban d'Ambrosio gyenge sebességét hibáztatta. Az időmérő edzésen 1.4 másodperccel ért el rosszabb időt csapattársánál, de ez a verseny végére 11 másodpercre növekedett. A HRT-s Daniel Ricciardo mögött végzett.

f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban