Indiai Nagydíj: A végső visszaszámlálás


Hírszerkesztő
szeptember 9. 2011. 11:51

Vicky Chandhok nyilatkozott
Az első Indiai Nagydíjat kevesebb, mint két hónap múlva rendezik
 
hirdetés

Az első Indiai Nagydíjat kevesebb, mint két hónap múlva rendezik, Vicky Chandhok, az indiai autósport szövetség elnöke a pálya építéséről nyilatkozott.

Elmondaná, hogyan állnak a munkálatok?
Az FIA küldötte, Charlie Whiting, aki szerdán tett látogatást a pályán több, mint elégedett volt a látottakkal. Közölte, a pálya felülmúlta minden várakozását és úgy érzi, az Indiai Nagydíj óriási siker lesz. A pálya versenyzésre 95 százalékban kész. A maradék öt százalékban kisebb dolgokat kell elvégezni, például a pályabírók állásait kell elkészíteni. Azonban ami a vizsgálatot és a homologizációt illeti, 100 százalékban teljesültek a feltételek. Hamarosan az orvosi létesítmény vizsgálata következik, melyet az FIA-s Jean-Charles Piette végez.

A legutolsó vizsgálat során mit néztek át?
A biztonsági paramétereket, versenyirányítást, biztonsági korlátokat, kerítéseket, a verseny lebonyolításának logisztikai módját, mindezekkel Charlie elégedett volt.

Miért van szükség még egy igazolásra a verseny előtti héten?
Az utolsó vizsgálat megvolt. A Garde 1 minősítő dokumentációt egy héttel a verseny előtt adják ki, ez normális. Az FIA a normál gyakorlatot követi.

Az FIA-nak voltak felvetései, vagy igényei?
Nem. Csak kisebb problémák adódtak, a pályán dolgozók posztjainak áthelyezését, a biztonsági korlátok átrendezését kérték, melyet el is végeztünk.

Összehasonlítva a relatíve új helyszínekkel, például Törökországgal, amely 2012-től nem része a naptárnak és Kínával, ahol nagyon kevés a néző, milyen lehet az Indiai Nagydíj ilyen szempontból?
Erre a kérdésre az első év után tudok válaszolni. Bízom benne, hogy az idei Indiai Nagydíj teltházas lesz. Nincs okom rá, hogy másképpen gondolkozzam. A jegyeladások bíztatóak, teltház lesz. Nincs értelme az Indiai Nagydíj létezésének jövőjét megkérdőjelezni. Ahogy tudják, a 2012-es naptárat véglegesítették, Indiában október 28-án lesz verseny.

Elégedett, hogy India 2012-ben októberi dátumot kap?
Abszolút. Egy korábbi dátum problémát jelentett volna a választások miatt. Az egész kormányzati struktúra a választásokra készül. Emellett a delhi nyári hőség alig elviselhető. Fellelkesít, hogy a versenyt októberben rendezhetjük.

Mennyire fontos, hogy indiai pilóta versenyezzen az Indiai Nagydíjon?
Rendkívül fontos. India szereti az ikonokat, az ország szereti a hősöket. India nemzetként világméretűvé vált, műszakilag fejletté, fontos, hogy legyen indiai pilóta. Nagyon fontos az indiai közönség számára, jobb lenne, ha indiai pilóta is lenne. Nem tudom, miért nincs indiai pilóta a rajtrácson, nemcsak az Indiai Nagydíjon, de a többi versenyen is.

Indiában a krikett nemcsak a rajongók, de a vállalatok körében népszerű. A Formula-1 hogyan tud ehhez felnőni?
Az Indiai Nagydíj felnyitja a vállalati szektor szemeit. Megláthatják, a Formula-1 mennyire hatékony média a reklám számára.

Varázslatos versenyre számíthatunk?
Természetesen. Ahogy tudom, Shahrukh Khan (a Bollywood sztárja) már egy páholyt vásárolt a versenyre.

f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban