Sir Frank Williams elmondta, támogatja a szezon közbeni tesztek visszatérésére tett törekvéseket.
A csapatok 2009 óta nem tesztelhetnek szezon közben, miután takarékossági szempontból a tesztelés betiltása mellett döntöttek. Azóta három új csapat érkezett a Formula-1-be és több újonc is versenyzői állást kapott, ezen tényezők miatt egyre inkább szeretnék, ha korlátozott mennyiségben a szezon közben lehetne tesztelni, a Williams tulajdonosa, Sir Frank Williams közölte, 2012-ben szeretné, ha autói több időt töltenének a pályán.
"Nos, azt hiszem, támogatnám ezt az elgondolást. Többet kellene megtanulnunk szakmánkból. Nagy nyomás alatt állsz, hogy az időmérő edzésen jó köridőt érj el, majd reménykedsz, a versenyre minden összeáll, ezt nagyjából sikerült megvalósítanunk és autónk megbízható, de mindig örömteli egy kis tesztelés."
A módosításokra év közben nincs lehetőség és 2014-től új motor érkezik, Williams elmondta, a hangsúly továbbra is a szoros versenyeken van, miközben támogatja a V6-os turbók bevezetését.
"Véleményem szerint a Formula-1-es rajongók közel 20 százaléka a technológiai újítások miatt követi a sportot, míg a nagy része a versenyzés miatt, de a legtöbbet jó versenyeket szeretnének látni és az idei változtatások ezt a nézetet javítottak. Tetszik a hathengeres, turbó motor ötlete, mert ugyan technológiailag kisebb motorról beszélünk, de ugyanakkor az erőforrás sokkal üzemanyag-takarékosabb."
f1hungary.fw.hu |