Button nyerte a Magyar Nagydíjat


Hírszerkesztő
július 31. 2011. 22:36

A Formula-1 most pihenőre vonul
Jenson Button 200. versenyén tökéletes futamot teljesítve megnyerte a változékony időjárási körülmények között megtartott Magyar Nagydíjat
 
hirdetés

Jenson Button 200. versenyén tökéletes futamot teljesítve megnyerte a változékony időjárási körülmények között megtartott Magyar Nagydíjat.

A McLaren kettős sikert érhetett volna el, mivel Lewis Hamilton a verseny nagy részében vezetett, de a gumistratégia és a boxutca áthajtásos büntetés elrontotta Hamilton délutánját.

A világbajnokságot vezető Sebastian Vettel a második helyet szerezte meg, mögötte Fernando Alonso és a felzárkozó Lewis Hamilton végzett.

A McLaren már a verseny elején előnyben volt, mindenki intermediate abroncsokkal kezdte meg a versenyt, Hamilton az első körökben támadta Vettelt, mindkét pilóta többször megcsúszott és inkább emlékezetett a futam egy gokartversenyre, mint egy Formula-1-es futamra.

A vezetést végül a brit pilóta az ötödik körben szerezte meg, amikor Vettel a kettes kanyarnál elhagyta a pályát, nem sokkal később Hamilton már négy másodperces előnyben volt a világbajnokságot vezető pilótával szemben.

A 10-13 kör között az élen állók úgy döntöttek, a pálya alkalmas a slick gumik számára és egy kör eltérés a Vettel-Button páros között a brit pilóta előnyét hozta, a kettes kanyarban Button megszerezte a második helyet.

Mark Webber ugyanakkor megszerezte a negyedik helyet Alonsóval szemben. A Ferrari az első kör első kanyarjában már helyezést veszített, majd két kisebb kicsúszást is elkövettek.

A relatíve nyugodt középső fázisban Hamiltonnak sikerült kényelmes előnyre szert tennie Buttonnal szemben, aki hasonló, öt másodperces előnnyel vezetett Vettel előtt, míg Webber Alonsót 10 másodperccel előzte meg.

Alonso úgy döntött, elég korán lecseréli harmadik alkalommal is kerekeit, egy újabb szuperlágyra, míg a mezőny többi tagja, Hamilton kivételével, a keményebb keverékre voksolt.

Alonso gyors köreinek köszönhetően mindkét Red Bullt megelőzte, habár a gumik elkezdtek ismét kopni és a harmadik helyét elveszítette Vettellel szemben.

Hamilton hasonló stratégiát követett, mint Alonso, aki nagyon sebezhetővé vált Buttonnal szemben, ám az eső ismét eleredt és borult minden.

A 47. körben ráeredő eső miatt Hamilton a sikán bejáratánál megpördült. A lehető leggyorsabban próbált menetirányba állni, de nem tudta megakadályozni, hogy Button átvegye a vezetést - és a körhátrányban lévő Paul di Resta is elment mellette a fűben, végül Hamilton ezért a manőveréért boxutca áthajtásos büntetést kapott.

Az eső felerősödésével Button négy körrel később a kettes kanyarnál megcsúszott, Hamilton visszavette a vezetést. Button a kör végén visszaelőzte csapattársát és rövid időre visszavette a vezetést, ám a kettes kanyarnál ismét elhagyta a pályát, így csapattársa került az élre.

De Hamilton amint visszavette az első helyet úgy döntött, intermediate abroncsokat tetet fel. Azonnal kiderült, ez rossz döntés volt, mivel az eső gyorsan elállt, a brit pilóta vissza is állt slick gumikért. Nem sokkal később letöltötte boxutca áthajtásos büntetését, visszaesett a hatodik helyre és Button egyedül maradt az élen.

2009 világbajnoka rövid ideig Vettel nyomása alatt volt, de sikerült elhúznia és idei második győzelmét aratta.

Mivel Webber is feltette az intermediate abroncsokat Alonso vissza tudta venni harmadik helyét, melyet annak ellenére megtartott, hogy megpördült a pályán.

Hamilton a negyedik helyen ért célba Webber és Felipe Massa előtt.

Kamui Kobayashi két kerékcserével próbálta megoldani a versenyt, a hetedik helyet próbálta megtartani, annak ellenére, hogy üldözői felzárkóztak rá. A terv nem sikerült, be kellett állnia a boxba friss gumikért, így Paul di Resta lett a hetedik, a 23. helyről induló Sebastien Buemi végzett a nyolcadik helyen.

A Mercedes csak a kilencedik helyen zárt, Nico Rosberggel. Michael Schumacher sebességváltó probléma miatt feladni kényszerült a versenyt. Jaime Alguersuari ütközött Kobayashival, de sikerült megtartania 10. helyét.

Adrian Sutil és Sergio Perez az időmérő edzésen nagyszerű eredményt értek el, melyet az első körben történt ütközés miatt nem tudtak pontszerzésre váltani.

A Magyar Nagydíj egyik látványos kiesése Nick Heidfeld nevéhez fűződik, a hosszú boxkiállást követően a német pilóta Renault-ja a boxutca kijáratánál gyulladt ki.

A Formula-1 most pihenőre vonul, a következő versenyt augusztus 27-én rendezik, a Belga Nagydíjat Spa-Francorchampsban futják.

f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban