A McLaren pilótája, Lewis Hamilton első győzelmét aratta az áprilisi Kínai Nagydíj óta, a Német Nagydíjon hosszú csatát vívott Fernando Alonsóval és Mark Webberrel.
A pole pozícióból induló Webber harmadik lett Fernando Alonso mögött, a Red Bullnak ez a mai legjobb eredménye, mivel a világbajnokságot vezető Sebastian Vettel hazai versenyén csak a negyedik helyen ért célba, miután hosszú csatát vívott a másik ferrarissal, Felipe Massával.
Webbert már a rajtnál megelőzte Hamilton és a két Ferrari az első kanyarnál a Red Bull két oldalán volt. Azonban egyiküknek sem sikerült megelőznie az ausztrál pilótát, míg Alonso megtartotta harmadik helyét Vettellel szemben, Massa túl szélesen ment és visszacsúszott a hatodik helyre, Nico Rosberg mögé.
Vettel megelőzte Alonsót, amikor a Ferrari a második körben elhagyta a pályát, de hat körrel később a silverstone-i győztes sikeresen előzött. Nem sokkal később Vettel megcsúszott a vizes fehér vonalon a tízes kanyarnál és megpördült. Ugyan helyezést nem veszített, de az első három nagyon elhúzott.
Webber volt az első, aki a 14. körben kiállt kerékcserére. Végül időt veszített a forgalomba, de amikor tiszta pályán tudott menni, akkor leggyorsabb szektoridőket ért el, így amikor a 16. körben Hamilton és Alonso autóján is kereket cseréltek, a két pilóta csak a Red Bull mögé tudott visszatérni a pályára.
Legutoljára Massa végezte el első kerékcserére, ekkor Webber végre első köreit teljesíthette az élen 2011-ben, habár nem tudta lerázni magáról Hamiltont és Alonsót.
A második boxkiállások körét ismét Webber kezdte a 30. körben, Hamilton és Alonso követte ausztrál riválisát a következő két körben.
Hamilton Webber elé került és a Red Bullal szemben sikeresen védekezett. Alonsónak sikerült mindkét pilótát átugrania, de Hamilton a hideg gumikkal induló Ferrarit a kettes kanyarban visszaelőzte, majd elkezdett elszakadni, három másodperces előnyre tett szert, miközben Webber kezdett leszakadni Alonsóról.
Miközben a közepes keveréket lassabbnak találták, az élen állók próbálták a harmadik szett lágy keveréket a lehető legtovább az autón tartani. Hamilton az 50., Alonso két körrel később cserélt kereket, Hamiltonnak sikerült spanyol riválisa előtt maradnia.
Webber hazardírozott és a 60 körös verseny 56. körében állt ki a keményebb keverékű abroncsért, de ez nem volt kifizetődő, Hamilton és Alonso mögé, jókora lemaradással tért vissza. A McLaren végül sima győzelmet aratott - a verseny leggyorsabb körét megfutva az utolsó előtti körben.
Vettel az első boxkiállásnál Massa mögé esett vissza és a délután további részét a Ferrari mögött töltötte. Csak egy körrel a leintés előtt, amikor megkapták a keményebb keverékű abroncsot, akkor tudta visszavenni Vettel a negyedik helyét. A német pilóta 2011-ben először nem állhatott dobogóra.
Adrian Sutil idei legjobb teljesítményét nyújtva a hatodik lett a Force Indiával, két kiállásos taktikával mindkét Mercedest, Rosberget és Schumachert is megelőzte. A hétszeres világbajnok csapattársával kemény harcot vívott, míg a verseny felénél a tízes kanyarnál meg nem pördült.
A nagyszerű rajt és a két kiállásos taktikával Kamui Kobayashi a 17. helyről indulva a kilencedik helyen zárt a Sauberrel, megelőzve Petrovot, aki helyezéseket veszített azért, mert túl sokáig volt kint a pályán első szett lágy abroncsával.
Jenson Button nem tudott beleszólni az első helyért folytatott harcba. Lassú rajtjának köszönhetően a 10. helyre esett vissza, a verseny további részét fogalomba töltötte, Vitalij Petrovval harcolt az első etapban. Majd megelőzte Rosberget és a hatodik helyre került, ám hidraulikus probléma miatt fel kellett adnia a versenyt.
A hazai versenyét futó Nick Heidfeld csalódott napot zárt, a rajtnál Paul di Resta Force Indiájával ütközött, melyért a német pilóta boxutca áthajtásos büntetést kapott, majd az NGK sikán előtt Sebastien Buemivel ütközött és kiesett.
A 2011-es világbajnokság 11. versenyét, a Magyar Nagydíjat július 29-31 között rendezik a Hungaroringen.
f1hungary.fw.hu |