Button megnyerné hazai versenyét


Hírszerkesztő
június 30. 2011. 11:57

A jövő hétvégén rendezik a Brit Nagydíjat
Remélhetőleg dobogóra állhatok, ez a célom - mivel még soha nem álltam dobogón a Brit Nagydíjon
 
hirdetés

A jövő hétvégén rendezik a Brit Nagydíjat, melyen Jenon Button 12. alkalommal vesz részt, habár 2009 világbajnokának még nem sikerült kimagasló eredményt elérnie hazai versenyén. Miután 11 évvel ezelőtt bemutatkozott a Williamsnél, Button legjobb silverstone-i eredménye két negyedik hely, 2004-ben és 2010-ben a BAR-ral és a McLarennel érte ez el.

"Remélhetőleg dobogóra állhatok, ez a célom - mivel még soha nem álltam dobogón a Brit Nagydíjon" - közölte Button. "Azt hiszem, Lewis és én kissé negatívan nyilatkoztunk a valenciai verseny után, mert nem voltunk elég gyorsak. De a jelenlegi helyzet szerint jó fejlesztéseink lesznek Silverstone-ra. Nem tudom elég lesz-e ahhoz, hogy harcoljunk a Red Bullokkal, vagy a dobogós helyezésekért, de javulunk és próbálunk a csomagból mindent kihozni. Majd meglátjuk. Szeretnénk egy jó show-t nyújtani a brit rajongóknak, azt hiszem, ezért voltunk kissé negatívak a legutóbbi verseny után."

Amikor Vettel 77 pontos világbajnoki előnyének ledolgozásáról kérdezték, Button így válaszolt:

"Nagy előnye van nyolc verseny után..., de ki tudja. Nem állunk meg. Próbáljuk a legjobb eredményt elérni, fantasztikus csapat vagyunk és úgy érzem, ha keményen nyomjuk, lassan, lassan nyomás alá tudjuk helyezni őket. Reménykedem benne. Ez trükkös, mert nagyszerű munkát végeznek. Csak mi tudjuk - Lewis és én - legyőzni őket, mi vagyunk a kihívók."

f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban