Európa Nagydíj: Csapatról csapatra


Hírszerkesztő
június 29. 2011. 11:55

Vettel nyerte
A csapatok a hétvégén az Európa Nagydíjat futották
 
hirdetés

A csapatok a hétvégén az Európa Nagydíjat futották. Lássuk, hogyan szerepeltek.

Red Bull
Sebastian Vettel maga mögött hagyta a kanadai csalódást, az idei nyolcadik versenyen hatodik győzelmét aratta a pole pozícióból indulva egy újabb hibátlan versenyen, Valenciában. Pályafutása második mesterhármasát (pole pozíció, futamgyőzelem, leggyorsabb kör) érte el, elsőt az idei évben.
Webber a harmadik helyen ért célba, miután egész verseny alatt Alonsóval küzdött. Előbb előtte, majd mögötte volt, majd ismét előtte és végül mögötte ért célba, az utolsó körökben még sebességváltó probléma is hátráltatta.

McLaren
A McLaren Valenciában kemény ütést kapott, másodhegedűs szerepet játszottak a Ferrari mögött a Red Bullal folytatott harcban. Habár Hamilton az időmérő edzésen a harmadik helyet szerezte meg, a rajtnál mindkét Ferrari átugrotta őt és a McLaren versenysebessége nem volt jó. Ugyan Massa előtt tudott maradni a boxkiállások első köre után, 36 másodperc hátránnyal ért célba Alonso mögött.
Button a hatodik lett. Féltávtól KERS problémával küzdött, körönként fél másodpercet veszített.

Ferrari
A Ferrari idei egyik legjobb versenyét teljesítette, Alonso második lett hazai versenyén. A spanyol pilóta a harmadik helyre került a második kanyarnál, miután megelőzte Hamiltont és Massát a külső íven, majd Webberrel harcolt a verseny további részében. A DRS segítségével megelőzte a Red Bullt a 21. körben, de a második boxkiállás során mögé került, amikor Webber korábban cserélt kereket. A második helyet akkor sikerült visszaszereznie, amikor Webber korábban ment ki a keményebb keverékű gumiért, ám Alonso Vettelre nem jelentett veszélyt.
Massa gyenge második etapja a negyedik helyébe került öt másodperccel Hamilton mögött ért célba.

Mercedes
Keserédes délután a Mercedes táborába, Rosberg ugyan a hetedik helyen pontot szerzett, de csapattársa, Schumacher csak a 17. lett, miután a 15. körben megsérült első vezetőszárnya Petrovval történt ütközése során. Ahogy az előző versenyeken látni lehetett, a W02 sok időt veszített a futam elején, feltankolt állapotban, meg kellett küzdenie az erős gumikopással is. Az ütközés és az azt követő boxkiállás nélkül Schumacher a nyolcadik, vagy kilencedik helyen zárhatott volna.

Renault
Mindkét Renault pilóta gyengén kezdte a versenyt, ám Nick Heidfeld a 10. helyen egy világbajnoki pontot szerzett. Azt követően, hogy a hétvégén a Mercedesszel harcoltak, kissé meglepő, hogy Heidfeld a Force India és a Toro Rosso mögött végzett. Sutillal szemben a rajtnál veszített pozíciót, melyet már nem tudott visszaszerezni, míg Alguersuari két kiállásos boxstratégiájával került elé. Petrov négy helyet veszített a rajtnál, végül a 15. helyen ért célba, miután szenvedett az abroncsaival.

Williams
A Williams a stratégia áldozata lett Valenciában, miután Rubens Barrichello a hagyományos, három kiállásos taktikával versenyzett. Az egy- és két kiállással dolgozó Perez és Alguersuari mögött végzett. Barrichello számára csalódás volt, hogy egymás után a harmadik versenyen nem szerzett pontot, de örömteli, hogy közel járt hozzá.
Maldonado versenye már a rajtnál elromlott, a 15. helyről a 22.-re csúszott vissza, de még rosszabbá vált délutánja, amikor az alacsony guminyomás miatt a tervezettnél korábban kellett kereket cserélnie. Ez befolyásolta versenytaktikáját és végül a 18. helyen ért célba.

Force India
Adrian Sutil elégedett volt azzal, hogy mindent kihozott autójából vasárnap, idei évben harmadszor sikerült az első tízben végeznie és két pontot szerzett. A rajtnál megelőzte Heidfeldt és előtte is maradt az egész verseny alatt, a nyolcadik helyen is állt, de végül az utolsó etapban a két kiállást választó Alguersuari mögé csúszott vissza. Annak ellenére, hogy használhatta a DRS-t nem tudott előzni és a kilencedik helyen zárt.
Di Resta a verseny után közölte, túlságosan későn állt ki először kerékcserére, de véleménye szerint nem tudott volna pontot szerezni.

Sauber
A Sauber az idei évben először nem szerzett pontot, Kobayashi két kiállásos taktikán szenvedett, csapattársa, Perez egy kiállással az utolsó pontszerző helyezett mögött végzett. A többiekkel ellentétben Kobayashi a közepes keveréket használta középső etapjában, a döntésért drágán megfizetett és nem tudott már helyezést nyerni, amikor utolsó etapjára lágy keveréket kapott.
Perez a két kiállást választókkal küzdött, annak ellenére, hogy első etapja végén a keményebb keveréken időt veszített, csak hét másodperccel maradt el az utolsó pontszerző mögött.

Toro Rosso
A jubiláns Jaime Alguersuari egymás után második alkalommal szerezte meg a nyolcadik helyet Valenciában, sikeres hazai versenyt futva azt követően, hogy a 18. helyről indulhatott. Két kiállásos taktikájával a nyolcadik helyen jutott, majd Heidfeld feltartotta rövidebb etapjában a közepes keveréken, így végül a nyolcadik lett.
Annak ellenére, hogy három helyet javított a rajtnál, Buemi nem tudott továbblépni, háromszor állt ki gumikopás miatt kerékcserére.

Lotus A mezőnyben nem volt kiesés, a mezőny végén pedig a már megszokott sorrend alakult ki. A Team Lotus a 19. és 20. helyet szerezte meg a vasárnapi versenyen. Heikki Kovalainen nyerte meg a csapaton belüli küzdelmet, miután háromszor állt ki a boxba, Trulli két kerékcseréjével szemben. Habár mindkét pilóta elégedett volt teljesítményével, több, mint 50 másodperccel maradtak le az előttük állóktól,

Virgin
A Virgin ismét előnyben volt a HRT-vel szemben Valenciában, fél perces előnnyel értek célba a spanyol alakulat előtt és sikerült a Lotushoz 15 másodpercre közel kerülniük. Glock az első körben a 18. helyen haladt, megelőzte mindkét Lotust, de három kör múlva már mögöttük volt. Majd két kiállásos stratégiát választott, de nem tudott ellenfelei sebességével menni, Trulli verseny végi lelassulása palástolja a valódi eredményt. D'Ambrosio a 22. helyen zárt, de az első etapot Liuzzi mögött töltötte, majd a két kiállásos taktikájával elszakadt tőle.

HRT
A HRT egész hétvégén szenvedett a gumikkal különösen a hátsó abroncsok kopásával, nehéz versenyt futottak pilótáik a csapat második hazai versenyén. Az időmérő edzést követően Liuzzinak sikerült a virgines d'Ambrosio előtt maradna és annak ellenére, hogy az első kerékcserék után még előtte volt, a belga pilóta gyorsan megelőzte őt és el is szakadt.
Karthikeyan 90 másodperccel végzett Liuzzi mögött, miután első boxkiállása lassúra sikerült.

f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban