A Formula-1 vezetői megegyeztek az új motorszabályok 2014-re halasztásában, a sport 2014-től V6-os, 1.6 literes turbómotorokat alkalmaz majd.
Már korábban kiderült, a Formula-1-es gyártók a Formula-1 Bizottsága felé egy javaslatot tettek, szerették volna, ha eltörlik a 2013-ra tervezett, négyhengeres, turbómotorok bevezetését.
A négyhengeres koncepció megosztotta az autógyártókat és miután folyamatos egyeztetés folyt köztük és a csapatok között, egy javaslatot tettek arra, hogy 2014-től V6-os erőforrásokat vezessenek be - a "zöld" hibrid rendszerrel.
A gyártók javaslata a Formula-1-es Bizottságtól megkapta a kellő támogatást és így most az FIA Motorsport Világtanácsa szavaz majd a kérdésről.
A Világtanács már korábban jelezte, kész az eredeti, 2013-as tervek elcsúsztatására, ha megfelelő támogatást kap a csapatoktól.
Az utóbbi hetekben több kritika érte a tervezett változtatásokat. A Ferrari a négyhengeres motorok ellen volt, míg a Mercedes-Benz és a Cosworth fenntartással fogadta a javaslatot, az új erőforrás tervezésének és gyártásának költségei miatt aggódtak.
Csak a Renault támogatta az újítást és a főigazgató, Jean-Francois Caubet közölte, a francia autógyártó Formula-1-es jelenléte a motorszabályok változásától függ.
Azonban a sport érdekeit szem előtt tartva, a Renault elfogadta a V6-os koncepciót, most úgy tűnik, a szabályokról sikerült megegyezni.
f1hungary.fw.hu |