Monaco F1: Csapatról csapatra


Hírszerkesztő
május 31. 2011. 11:55

Vettel továbbra is menetel
A csapatok a hétvégén a Monacói Nagydíjat futották
 
hirdetés

A csapatok a hétvégén a Monacói Nagydíjat futották. Lássuk, hogyan szerepeltek.

Red Bull
Vettel továbbra is tisztán menetel, a világbajnokság élén áll és egy újabb lenyűgöző győzelmet aratott, csak egyszer cserélt kereket és a verseny végi piros zászló megmentette őt, pályafutása 15. győzelmét aratta. Nem hibázott a hétvégén és a rossz boxkiállás ellenére első monacói győzelmét szerezte.
Csapattársa, Webber sokkal nagyobb hátrányba került a boxkiállás után, a negyedik helyről a 14.-re csúszott vissza. A verseny során végül sikerült felzárkóznia, a negyedik helyet Kamui Kobayashitól az utolsó körökben szerezte meg.

McLaren
A McLaren kettős győzelmet arathatott volna, ha jól játszanak kártyáikkal, de végül egy relatíve gyenge harmadik és hatodik helyet szereztek. Button a második helyről rajtolt és Vettel rossz boxkiállását követően az élre állt, de a három boxkiállás miatt csak Alonso mögött végzett.
Hamilton problémái már szombaton elkezdődtek, amikor stratégiai hibát vétettek és a rajtrács kilencedik helyéről indulhatott. A balesetekkel tarkított versenyen nem tudott sokat javítani helyezésén. A hajtűkanyarban Massával ütközött, melyért boxutca áthajtásos büntetést kapott, majd 20 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert Maldonadót a gumifalba kényszerítette az utolsó öt körben.

Ferrari
Felipe Massa szezonja továbbra is gyengén alakul, a brazil pilóta kiesett a Monacói Nagydíjon, 2002 óta először, egymás után harmadik versenyen nem szerzett pontot. Úgy gondolta, a negyedik helynél is jobb lehetett volna, ha Hamilton nem száll belé a hajtűkanyarban, mivel az itt szerzett sérülések miatt az alagútban összetörte autóját. Csapattársa, Alonso a másik Ferrarival a győzelmért harcolt, de a verseny végi piros zászló miatt ez nem sikerült.

Mercedes
Siralmas versenyt teljesített a Mercedes, nem sikerült idén második alkalommal a pontszerzés. A W02 ismét szenvedett feltankolt állapotban. Rosberg és Schumacher a mezőny végére esett vissza, miután első boxkiállásukat korán teljesítették.
Innen egyik pilóta sem tudott fejlődni, mivel körülöttük hosszú első etapot teljesítők haladtak. Schumacher a 33. körben a légbeömlő kigyulladása miatt ki is esett. Rosberg három boxkiállás után a 11. helyen ért célba, de Vettellel szemben két kör hátrányba került.

Renault
A Monacói Nagydíj korábban pozitíven sikerült az enstone-i csapat számára, de Robert Kubica nélkül csak a középmezőnyben voltak. Az időmérő edzést követően mindkét autó az első tízen kívül volt, a versenyen azonban az R31 jobban szerepelt, mindkét pilóta féltávra pontszerző helyre került. Petrov úgy tűnt, megszerzi a hetedik helyet, egy kiállásos stratégiával, ám Alguersuarival ütközött, míg Heidfeld a 15. helyről indulva a nyolcadik lett, két kiállással.

Williams
Rubens Barrichello a Williams első pontjait szerezte a 2011-es szezonban, kilencedik lett, de sokkal jobban is szerepelhettek volna, mivel Pastor Maldonado briliáns vezetést mutatott be. Azt követően, hogy FW33-asával az időmérő edzés harmadik etapjába jutott, zsinórban két versenyen, Maldonado kétszer cserélt kereket és úgy tűnt, a hatodik helyen zárja a versenyt, ám Lewis Hamilton a gumifalba szorította. A baleset a venezuelai pilóta első pontszerzésébe és nyolc pontjába került. Barrichello két kiállással a kilencedik lett, melyhez hozzásegítette az utolsó körökben történt kiesések.

Force India
Adrian Sutil szerencsés volt, célba ért a Monacói Nagydíjon, a szerencse mellette állt és az idei évben másodszor szerzett pontot, most a hetedik helyen zárt. A verseny közepén pályára küldött biztonsági autónak köszönhetően az egy kiállásos taktikájával a negyedik helyre lépett előre, Kamui Kobayashi állandó fenyegetése ellenére azonban sikerült a 65. körig maga mögött tartania, majd gyorsan visszaesett a hatodik helyre. A Tabac kanyarnál a korláthoz ért, ennek következtében defektet kapott, de gyorsan a boxba állt kerékcserére és végül a hetedik helyen ért célba. Di Resta két kiállással a 12. helyen zárt, de a 27. körben boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert összeütközött a Toro Rosso pilótájával, Jaime Alguersuarival.

Sauber
Sergio Perez időmérő edzésen elszenvedett balesete befeketítette a Sauber hétvégéjét, de Kamui Kobayashi lenyűgöző vezetéssel pontot szerzett a svájci csapatnak, ötödik helye kisebb ünneplésre adhatott okot, a csapat 2009 óta legjobb eredményét érte el. Kobayashi a 12. helyről indult és egy kiállásos stratégiájával fokozatosan fejlődött. A biztonsági autós fázis alatt cserélt kereket és a 65. körben a negyedik helyen haladt, ám Webberrel szemben az utolsó előtti körben helyezést veszített.

Toro Rosso
Sebastien Buemi folytatta a pontszerzést a Toro Rorrónál, egy újabb csendes versenyt futott. A 16. helyről rajtolt, de hosszú első etapot teljesített a lágy keverékű abroncson, így a hetedik helyre kerülhetett. A kerékcsere során egy újabb szett lágy keveréket kapott, újabb hosszabb etap következett , majd a 62. körben szuperlágy abroncsot kapott. A 13. helyre esett vissza, de előle hárman kiestek, így a 10. helyen zárta. A verseny egyik kiesője csapattársa, Jaime Alguersuari volt, aki két kiálláson volt és megelőzte Buemit nem sokkal kiesése előtt.

Lotus
A Team Lotus sikeres hetet zárt a bíróságon és idei legjobb eredményüket szerezték a pályán, Jarno Trulli és Heikki Kovalainen a 13. és 14. helyen ért célba. Trulli elégedett volt rajtjával, mellyel a 17. helyre került az első kanyarban és sikerült első etapjában maga mögött tartania Alguersuarit. A biztonsági autós fázis befolyásolta két kiállásos stratégiáját, mivel elveszítette a felépített előnyt, de ennek ellenére a Virgin, a HRT és a két kiállást teljesítő csapattársa, Kovalainen előtt végzett, aki fél másodperccel ért célba Trulli mögött.

HRT
A HRT elégedett lehet kettős célba érkezésével a Monacói Nagydíjon, miután felállhattak a rajtrácsra, annak ellenére, hogy az időmérő edzésen nem futottak mért kört. A versenybírák a szabadedzésen elért eredményt vették figyelembe és úgy látták, sebességük elég gyors ahhoz, hogy rajthoz állhassanak, habár nem tudták tartani a lépést a Virginnel. Liuzzi a boxkiállások első körében Karthikeyan elé került, mivel hosszabb első etapot teljesített és könnyedén elszakadt csapattársától a második etapban. Liuzzi és Karthikeyan a 16. és 17. helyen értek célba, három, illetve négy kör hátránnyal.

Virgin
Egy újabb erős verseny a Virgintől, az egész futamon a Lotusszal versenyeztek, de a biztonsági autós fázis rossz időpontban következett be, elveszítették szem elől a sárga-zöld autókat. Glock állt az élen a két Virgin közül a futam elején, ám felfüggesztése meghibásodott és kiállni kényszerült. D'Ambrosio utolérte a Lotust, az első biztonsági autós fázisnál és a boxkiállás után eléjük is került, de később visszaesett, amikor elhagyta a pályát miközben a Renault lekörözte a belga pilóta autóját. A 15. helyen ért célba.

http://www.friweb.hu/f1hungary/





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban