Spanyolország: Csapatról csapatra


Hírszerkesztő
május 24. 2011. 11:58

Vettel nyerte a Spanyol nagydíjat
A csapatok a hétvégén a Spanyol Nagydíjat futották
 
hirdetés

A csapatok a hétvégén a Spanyol Nagydíjat futották. Lássuk, hogyan szerepeltek.

Red Bull
Webber szombati nagyszerű munkájával idei első pole pozícióját szerezte, amely azonnal elveszett amint vasárnap a lámpák kialudtak. Az első kanyarra az elsőről a harmadik helyre csúszott vissza. A második helyről induló csapattársa, Vettelt levadászta Alonso, ám végül agresszív boxkiállási stratégiával végül az első helyre került. De a futam nagy részét védekezéssel töltötte Lewis Hamiltonnal szemben, majd 0.6 másodperces előnnyel ért célba. Webber a negyedik lett, miután a 39. körig Alonso mögött haladt, ez dobogós helyezésébe került.

McLaren
Azt követően, hogy az időmérő edzésen egy teljes másodperccel voltak elmaradva, a McLaren és Lewis Hamilton örülhet a második helynek, kevesebb, mint egy másodperccel végzett Vettel mögött. Habár Hamilton gyorsabb volt, mint a német pilóta a verseny utolsó részében, nem tudta Vettelt megelőzni és stratégiája sem volt elég agresszív. Csapattársa, Button három kiállásos taktika mellett döntött, ám a rajtot követően a 10. helyre esett vissza. A 36. körben Webbert és Alonsót is megelőzte, végül a harmadik helyen ért célba.

Ferrari
A maximális aerodinamikai hatékonyság hiánya érezhető volt a Ferrarin, szenvedtek a kemény keverékű abroncsokon és nem tudtak versenybe szállni a Red Bullal és a Mercedesszel. Lenyűgöző egyenesbeli sebességüknek köszönhetően Alonso a rajtnál meg tudta előzni Webbert, Vettelt és Hamiltont, de a boxkiállásokat követően visszaesett. Végül egy kör hátránnyal ért célba, mert szenvedett a verseny utolsó részében a kemény keverékű abroncson. Csapattársa, Felipe Massa nyolc körrel a leintés előtt állt ki sebességváltó probléma miatt. Ekkor a nyolcadik helyen haladt.

Mercedes
Nico Rosberg autóján a DRS meghibásodott, így Michael Schumachernek lehetősége nyílt fiatalabb német csapattársa elé kerülnie, a hatodik és hetedik helyen értek célba. Rosbergnek a verseny elején a rádióval is volt problémája. A páros majdnem egész versenyen harcolt egymással és a futam még azelőtt véget ért, hogy Nick Heidfelt utolérte volna őket. A W02-es autó egyértelműen a harmadik leggyorsabb volt a versenyen, ám 18 másodperccel maradtak el Fernando Alonso Ferrarija mögött.

Renault
Nick Heidfeld nagyszerűen kihasználta új abroncsait, a nyolcadik helyet szerezte meg Spanyolországban, ám a hatodik is lehetett volna, ha a verseny még egy körrel tovább tart, mert 1.2 másodpercre megközelítette a mercedeses Nico Rosberget és Michael Schumacher az utolsó körre. A versenyt a kemény keveréken kezdte és azonnal hét helyet javított utolsó helyezésén. A lágy keverékkel lenyűgöző köridőket futott és pontszerző lett. Csapattársa, Petrov a hatodik helyről más irányba haladt. Három kiállást választott, ám szenvedett a lágy keverékkel futott hosszabb etapján.

Williams
A Williams beismerte, javulnak, habár ismét nem sikerült a pontszerzés, annak ellenére, hogy Maldonado a rajtrács kilencedik helyéről indult. A rajtnál a venezuelai pilóta négy helyet veszített és nem volt elégedett a négy kiállásos taktikával, amellyel végül a 15. helyet szerezte meg. Csapattársa, Rubens Barrichello szintén négy kiállással dolgozott, de szenvedett a KERS-szel és a nagyon lassú első boxkiállásával 10 másodpercet veszített. Az időmérő edzésen sebességváltó probléma miatt csak a 19. helyen végzett és csak két helyezést nyert, a 17. helyen zárt. A verseny végén futott rövid etapjával a verseny második leggyorsabb körét érte el, keserű vigasz.

Force India
A gumispórolós időmérő edzés nem volt kifizetődő a Force India számára, mivel egymás után harmadik versenyükön nem sikerült a pontszerzés. Di Resta az időmérő edzésen ismét jobb volt csapattársánál és nagyszerű rajttal két helyezést javított pozícióján, tovább nyújtva a távolságot csapattársa előtt. Sutil a versenyt kemény keverékkel kezdte, di Resta így 15 másodperces előnybe került, de a lemaradás a verseny végén gyorsan csökkent, amikor a skót pilóta a lassabb keverékkel haladt, míg Sutil a lágyat kapta meg. A páros végül 5.8 másodperces különbséggel a 12. és 13. helyen zárt.

Sauber
A Sauber első kettős pontszerzését érte el az idei évben, Perez és Kobayashi az első tízben ért célba. Kobayashi az első körben defektet kapott, az utolsó helyre csúszott vissza és innen briliáns teljesítménnyel visszaverekedte magát az első tízbe. Perez a kilencedik helyen ért célba, annak ellenére, hogy hét körrel a verseny megkezdése után állt ki kerékcserére. Perez hosszú etapot teljesített a kemény keverékkel, majd két rövidebbet a lággyal. A kilencedik helyen végzett, azt követően, hogy Heidfelddel szemben helyezést veszített az utolsó körökben. Kobayashi teljesítménye még kiemelkedőbb, mivel egy szett lágy keveréket a defekt miatt elveszített, így több időt kellett töltenie a keményebb keverékű abroncson.

Toro Rosso
Annak ellenére, hogy a verseny nagy részét az első tízben töltötték, Buemi és Alguersuari számára nem sikerült a pontszerzés, a Sauber és a Force India is kényelmesen legyőzte őket. Buemi beismerte, sok időt veszített a lekörözés során és három kiállásos taktikájában látta annak okát, hogy a 14. helyen végzett. Csapattársa, Alguersuari négyszer cserélt kereket annak ellenére, hogy két körrel hosszabb első etapot teljesített, mint Buemi. Még mindig aggasztó az STR6 gumikopása.

Lotus
A Lotus még mindig keresi első pontjait, miután nem működtek barcelonai fejlesztéseik. Habár javulást értek el és a futam első felében a középmezőnnyel tudtak harcolni, teljesítményük kevés üzemanyaggal és a kemény gumin visszavetette őket és jóval a tapasztaltabb csapatok mögött végeztek. Kovalainen nem tudott célba érni, miután kicsúszott T128-asával a négyes kanyarnál, a pilóta beismerte, ő hibázott. Trulli a verseny során megrepedt kipufogójával küzdött, de ezzel nem magyarázható 55 másodperces lemaradása a williamses Barrichello mögött.

Virgin
Egy újabb kettős célba érkezés, csak ez adhat optimizmusra okoz a Virginnél, mivel továbbra is a Team Lotus mögött szerepelnek. Habár a HRT Barcelonában megközelítette a Virgint, mégis sikerült a spanyol alakulatot maguk mögött tartani, ám ha Liuzzi sebességváltó probléma miatt nem kényszerül a verseny feladására, más helyzet alakult volna ki. Glock 30 másodperces előnnyel ért célba csapattársával, d'Ambrosióval szemben és mindketten elégedettek voltak versenyükkel. Az MVR-02 megbízhatósága bebizonyosodott, a teljesítmény javulására kell koncentrálniuk és arra, hogy a HRT előtt maradjanak.

HRT
A HRT a Spanyol Nagydíjon harcolni tudott a Virginnel, de Tonio Liuzzi sebességváltó problémája miatt kiesett a versenyből. Liuzzi és Karthikeyan az időmérő edzésen jobban szerepelt d'Ambrosiónál és Liuzzi a verseny elején mindkét Virgin előtt haladt. Az olasz pilóta a sebességváltó probléma miatt helyezést veszített Glockkal szemben és végül három körrel később ki is esett, pedig 10 másodperces előnyben volt d'Ambrosióval szemben. Karthikeyan nem tudta megismételni Liuzzi teljesítményét és a versenyt öt kör hátránnyal fejezte be.

f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban