A Mercedes Schumacher mögött áll!


Hírszerkesztő
május 12. 2011. 06:50

Mercedes GP pilóta
Michael Schumacher csapata, a Mercedes GP teljes támogatását élvezi
 
hirdetés

Michael Schumacher csapata, a Mercedes GP teljes támogatását élvezi, az alakulat kijelentette, a német pilóta kétségtelenül hozzájárult az erős eredmény eléréséhez, annak ellenére, hogy Törökországban nehéz futamot teljesített.

Schumachernek nem sikerült a pontszerzés Isztambulban, miután Vitalij Petrovval történt ütközése során időt veszített és egy nem tervezett boxkiállást is végre kellett hajtania. A mezőny végére csúszott vissza és lehetetlenné vált a pontszerzés, habár sebességének elemzésekor kiderült, a teljes versenytávon sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint több olyan autó, amely az első tízbe került.

Azt követően, hogy a futam leintése után kijelentette, a verseny nem volt számára nagy öröm, olyan spekulációk terjengtek, hogy Schumacher nem élvezi a Formula-1-et és a Mercedes GP átgondolja német pilótájának helyzetét a csapatnál. Azonban a Mercedes GP kedden közölte, továbbra is Schumacher mögött állnak és bíznak benne, hogy a hétszeres világbajnok hamarosan olyan formát mutat, melyről a csapat úgy gondolja, képes rá.

A Mercedes-Benz autósport vezetője, Norbert Haug elmondta: "Amikor a siker hiányzik, akkor a kritikák életre kelnek. Amikor egy olyan hétszeres világbajnok, mint Michael Schumachernem ér el sikereket, akkor záporoznak a kritikák. Értem, miért: az emberek Michaeltől és a Mercedestől magas szintű teljesítményt várnak el, amely saját célunk is. Michael köridejeiet elemezve a szabadedzésről és az isztambuli versenyről, kiderül, hogy jó sebességgel haladt. A második körben történt ütközés nélkül és anélkül az idő nélkül, amelyet a szárnycserével veszített, elég gyors lett volna, hogy a hatodik, vagy hetedik helyet megszerezze. Ez a sebesség nemcsak hiú ábránd; ez tény. Ezzel a lehetőséggel az eredmények hamarosan érkeznek."

Haug elmondta, nem lepte meg Schumacher azon nyilatkozata, melyben közölte, nem élvezte a Török Nagydíjat, de úgy gondolja, ez elvárható volt egy olyan embertől, aki nagy sikert ért el a múltban.

"Megértem, hogy Michael nem érezte mókásnak a vasárnapi napot, keményen kellett versenyeznie a 12. helyért, tudva, hogy ütközése nélkül sokkal jobb lett volna. Bízom benne, sokkal jobban érzi magát Barcelonában. Hiszünk csapatunkban, hiszünk pilótáinkban és nyugodtan, koncentráltan dolgozunk, hogy elérjük céljainkat."

Haug hozzátette, a Mercedes GP soha nem gondolta, hogy azonnali sikert érnek el a Formula-1-ben, de véleménye szerint a csapat idei évben elért fejlődése alapján egyértelmű, végül elérik céljukat.

"18 hónappal ezelőtt új konfigurációval kezdtünk és nagy kihívást rejtő környezetben versenyeztünk. Mint más sikeres csapatnak, nekünk is időre van szükség a tanuláshoz és fejlődéshez. Ez a folyamat jó úton halad és az utolsó versenyeken Nico a második sorból rajtolhatott. Tény, 14 körig vezette a versenyt Kínában, ezzel a második helyre került ebben a rangsorban, ez mutatja, mennyire domináns szerepet tölt be Sebastian Vettel Red Bulljával ebben a szezonban."


f1hungary.fw.hu





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban