Sebastian Vettel probléma mentesen gyűjtötte be idei harmadik győzelmét a 2011-es szezon negyedik versenyén, a Török Nagydíjon.
Csapattársa, Mark Webber végül megnyerte a harcot Fernando Alonsóval szemben, így a Red Bull kettős győzelmet aratott, a nehéz szezonkezdet után Alonso legalább dobogóra állhatott.
A McLarenek és Nico Rosberg harcoltak a negyedik, ötödik, hatodik helyért, végül látványos versenyzéssel Lewis Hamilton lett a negyedik, megelőzve Rosberget és Buttont.
Vettel már a rajtnál az élre állt, Webbert Rosberg előzte meg a rajtnál. Hamilton is próbálkozott az ausztrál pilóta ellen a hármas kanyarnál, de túl széléesen ment, visszaesett a hatodik helyre Alonso és Button mögé.
Webber öt körig üldözte Rosberget, majd a hátsó egyenesben, a DRS használatával megelőzte német riválisát, ám ekkor Vettel már 4.4 másodperces előnyt épített ki.
Alonso két körrel később megelőzte Rosberget, a Mercedees a DRS áldozata lett a futam első felében. Webber nem tudott nagyon eltávolodni Alonsótól és nem sokkal a féltáv után a spanyol pilóta a célegyenes előtt megelőzte a Red Bullt.
Majd elhúzott, de a negyedik boxkiállás után Webber új szett kemény keveréket kapott és fel tudott zárkózni Alonsóra. Hét körrel a leintés előtt Webber megismételte Alonso korábbi manőverét, visszavette második helyét és noha a spanyol pilóta az egyes és hármas kanyar külső ívén is próbálkozott a visszaelőzéssel nem járt sikerrel, a Red Bull idei első kettős győzelmét aratta, a Ferrari pedig először állhatott dobogóra 2011-ben.
Vettel sokkal jobban tudta kímélni abroncsait ellenfeleinél és úgy tűnt, három kiállással oldja meg a versenyt, a többiek négy kerékcseréjével szemben. De végül a biztonságot választotta és nyolc másodperces előnnyel ért célba Webber előtt.
A leglátványosabb versenyt a McLarenek, Mercedesek, Felipe Massa és a Renault-k futották. Button állt a legjobban a három kiállást választók közül, a stratégiának köszönhetően rövid ideig még a versenyt is vezette és a negyedik helyen kezdhette meg az utolsó köröket.
De Hamilton - akinek sikerült a második rossz boxkiállását követően felzárkózni - és Rosberg is támadták őt, végül meg is előzték a brit pilótát, aki a hatodik helyre csúszott vissza.
A Toro Rosso pilótája, Sebastien Buemi remek versenyt futott, a 16. helyről rajtolva a hetedik helyen állt, hasonló stratégiával, mint Button, de végül nem sikerült feltartóztatnia a négy kiállást választókat, Nick Heidfeld és Vitalij Petrov is megelőzte őt, így a kilencedik helyen végzett.
Kamui Kobayashi három kiállásos taktikája jól működött, a 23. rajthelyről a 10. helyre került, míg Massának nem sikerült a pontszerzés. A nyolcas kanyarnál sok helyezést veszített, amikor harmadik boxkiállását követően elhagyta a pályát, majd utolsó boxkiállásakor még a jobb hátsó abronccsal is probléma akadt.
A Ferrarival a 11. helyen zárt, noha megelőzte Michael Schumachert, aki a verseny elején összeütközött Petrov Renault-jával és letört első vezetőszárnya.
A következő versenyt, a 2011-es világbajnokság ötödik futamát, a Spanyol Nagydíjat május 22-én rendezik Barcelonában.
f1hungary.fw.hu |