A csapatok a hétvégén a Kínai Nagydíjat futották. Lássuk, hogyan szerepeltek.
Red Bull Keserédes versenye volt a tavalyi bajnokcsapatnak, Vettel a pole pozícióból a második helyre csúszott vissza, Webber a 18. helyről rajtolva a harmadik helyen ért célba. Vettel gyengén rajtolt és két kiállásos taktikával próbálta meg átugrani a McLareneket, de öt körrel a leintés előtt Hamilton utolérte őt. A KERS a verseny során csak időnként működött, ezzel Vettel valószínűleg a győzelmet bukta el. Webber háromszor állt ki kereket cserélni és szenzációs utolsó etapjának köszönhetően a harmadik helyen ért célba. 31 másodperces lemaradását Vettelhez képest 15 kör alatt két másodpercre csökkentette.
McLaren Hamilton döntése, hogy az időmérő edzésen megspórol egy szett lágy keveréket kifizetődő volt vasárnap, hét és fél hónap után első győzelmét aratta. Nagyon gyors volt utolsó etapjában, így megelőzte Rosberget és Massát, majd Vettelt utolérve az 52. körben a hetes kanyarnál német vetélytársát is maga mögé utasította. Jenson Button csapattársa előtt haladt, addig, míg utolsó boxkiállását egy körrel korábban nem teljesítette. Lassabb volt, mint Hamilton, ám sikerült megelőznie Rosberget és Massát, majd két körrel a leintés előtt Webber utolérte és megelőzte a brit pilótát.
Ferrari Számos pont volt a verseny során, amikor úgy tűnt, a Ferrari erős eredményt érhet el, de végül nem működött jól két kiállásos stratégiájuk. Annak ellenére, hogy második etapja hosszabb volt, mint Vettelnek, Massa abroncsai nem működtek olyan jól, mint német riválisáé és a boxkiállás után a második helyről a hatodikra esett vissza. Alonso gyenge második etapot futott, a hetedik helyen ért célba.
Mercedes Rosberg és Schumacher korai boxkiállása úgy tűnt, sikerrel zárul, Rosberg vezette a versenyt és Schumacher az első hatba került, de a W02 rossz sebessége miatt mindketten visszaestek. Rosberg utolsó boxkiállását követően a harmadik helyen állt, a három kiállást teljesítők közül az első helyen állt, de hamarosan Hamilton és Button is megelőzte őt, az ötödik helyre esett vissza. Miután megelőzte Massát, helyezést veszített Webberrel szemben, így az ötödik helyen intették le, három helyezéssel Schumacher előtt, aki lassú második etapot teljesítve a nyolcadik helyen zárt.
Renault Vitalij Petrov megmutatta, a Renault sebessége jó a pontszerzéshez, a kilencedik helyen ért célba, de sokkal jobb eredményt is elérhettek volna, ha az enstone-i csapat az időmérő edzésen jobban teljesít. A 10. helyről indulva Petrov helyezéseket veszített, de a két kiállást alkalmazók közül ő cserélt kereket legkésőbb, így meg tudta előzni Heidfeldet, Kobayashit és di Restát az utolsó körökben, a kilencedik helyen zárt. Heidfeld is kétszer állt ki szerelőihez, de a rövidebb középső etap miatt nem tudott csapattársával lépést tartani az utolsó 10 körben, a 12. helyen végzett.
Williams A Williams az idei évben első alkalommal ért célba, miután Ausztráliában és Malajziában is mindkét autója kiesett, de semmi más nem adott okot az ünneplésre, Barrichello és Maldonado a 13. és 18. helyen zártak. Barrichello kétszer cserélt kereket, de nem tudott olyan sebességgel menni, hogy veszélyes legyen a pontszerzőkre, majdnem 30 másodperces hátránnyal ért célba a 10. helyezett mögött, míg Maldonado három kiállásos stratégiája nem működött, a versenyt a Team Lotus pilótája, Heikki Kovalainen mögött fejezte be. Úgy tűnik, a változás nem érkezik elég gyorsan a Williamsnél.
Force India Paul di Resta közel állt ahhoz, hogy egymás után harmadik alkalommal is pontot szerezzen, de négy körrel a leintés előtt elveszítette esélyét erre. A skót pilóta két kiállásos taktikát választott, a kemény keverékkel 24 kört teljesített. Petrov és Kobayashi nyomását nem bírta, mindketten megelőzték őt, majd az utolsó körben Heidfelddel is ütközött, de sikerült megtartania 11. helyét. Sutil a 11. helyről rajtolva háromszor cserélt kereket, de esélye sem volt a pontszerzésre, majd további helyezést veszített, amikor kilenc körrel a leintés előtt Perezzel ütközött.
Sauber Kamui Kobayashi tizedik helyével újabb pontot szerzett a Saubernek, egy látványtalan, két kiállásos taktikával futotta le a versenyt, a 13. helyről indulva. A harmadik körben már a 10. helyen állt és kiegyensúlyozott sebességgel haladt. Abroncsai hét körrel többet teljesítettek akkor, amikor Petrov az 51. körben megelőzte őt, de két körrel később, amikor megelőzte di Restát visszatért a pontszerzők közé. Pereznek szörnyű délutánja volt, először Heidfelddel, majd Sutillal ütközött az utolsó körökben, ezért boxutca áthajtásos büntetést kapott, végül a 17. helyen intették le.
Toro Rosso Köszönhetően annak, hogy Petrov autója a pályán megállt az időmérő edzésen, mindkét Toro Rosso a harmadik etapba jutott. A csapat autói könnyű prédát jelentettek a mezőny számára. Mindkét pilóta azonnal visszaesett, Alguersuari és Buemi a rajtnál három, illetve négy helyet veszített. Alguersuari később kiállni kényszerült, amikor jobb hátsó kereke leesett, Buemi versenye azt követően romlott el, hogy első vezetőszárnyat kellett cseréli, négy körrel első boxkiállása után. A 14. helyen ért célba, 90 másodperces lemaradással a győztes mögött.
Lotus A Lotus megörvendeztette vasárnap este a paddockot a verseny után, először sikerült legyőzniük egy középmezőny végén álló csapatot. Kovalainen két kiállást teljesítve a 16. hjelyen ért célba, 20 másodperccel megelőzve a három kiállást végrehajtó Maldonadót. A finn pilóta Perezt is megelőzte, köszönhetően a mexikói pilóta büntetésének. Trulli nem tudta tartani csapattása sebességét, a nagyfokú gumikopás miatt, de még így is a tavalyi rivális, a Virgin előtt ért célba.
HRT A HRT sikeres hétvégét zárt, az idei évben először értek célba és 20 másodpercre megközelítették a Virgint. Egy szabálytalan rajttal Liuzzi megelőzte Glockot és d'Ambrosiót az első körben, de később boxutca áthajtásos büntetést kapott. 21 kört teljesített a lágy keverékű abroncson, majd kemény keveréket kapott, második etapját csapattársa, Karthikeyan mögött töltötte. Karthikeyan két körrel később állt ki, mint Liuzzi és egy kiállást teljesített csak, Liuzzi 10 körrel a leintés előtt kapott ismét lágy keveréket, ezzel visszahozta hátrányát és az utolsó körben megelőzte Karthikeyant.
Virgin A Virgin elégedetten hagyhatja el Kínát, elérték céljukat, az első három versenyből öt célba érkezést könyvelhetnek el, de sebességproblémájuk megoldásának jelei vasárnap sem mutatkoztak. Glock kritizálta csapatát, amiért három kiállásra állították át, utolsó kiállásakor, kerékprobléma miatt tíz másodpercet veszített. Csapattársa, d'Ambrosio, aki gyorsabb volt Glocknál a hétvége nagy részében, 30 másodperces előnnyel végzett csapattársával szemben, a két kiállásos stratégiával, de majdnem két perccel maradt el a lotusos Heikki Kovalainen mögött.
f1hungary.fw.hu |